Fűnyírási formák

Téves vélekedés, miszerint csak egészen rövidre vágva szép a fű. Az egyenletes vágás és a szőnyegszerű tömöttség az, ami a fűfelületek szépségének igazi előfeltétele. A legalább 5 cm magasan tartott fűszálak között alakul ki kedvező párás légtér, és ezáltal csökken a fű vízigénye, valamint a folyamatos párologtatás miatt hűvösebbé teszi a közvetlen környéket. A nálunk jobban beváló durvább gyepbe valók, valamint az árnyéktűrő füvek is érzékenyek a gyakori és erős lenyírásra, melytől elgyengülnek, és az állományuk ritkulni kezd. A túlságosan rövidre nyírás miatt a gyökerek sem képesek elég mélyre hatolni, márpedig ez előfeltétele a rendszeresen bekövetkező nyári szárazságok elviselésének. Szabálynak is tekinthető, hogy a füveket 3-4 cm-nél mélyebben levágni nálunk - a klímánk miatt - nem is szabad. Egyszerre nem jó többet levágni, mint a fűszálak hosszának felét, egyharmadát, mivel az évelő füvek bokrosodási csomói a földfelszín közvetlen közelében találhatók. Ezek "leborotválása" a megújuló képességüket veszélyezteti.
A nyírásmagasság lehetőleg mindig azonos legyen, melytől eltérni csak a kánikulai melegben vagy öntözési nehézség esetén szabad. Ekkor a szokásosnál egyharmaddal vagy még ennél is magasabb tarló hagyható, mert ezután szebb fűzöldellés várható. A túl hosszúra nőtt fűnél fokozatosan, több nyírással célszerű elérni a megfelelő tarlómagasságot, mivel a felmagasodott fű töve megsápad, és ez az alacsonyra vágáskor hirtelen rávetődő napfénytől kisül.
Ismételni kell a fűnyírást, ha a tarlószint egyharmadánál már magasabb a fű. Az ennél gyakoribb nyírás rövid, fél-két cm-es kaszálékot eredményez, melyet a nyári időszakban nem feltétlenül szükséges eltávolítani. Ez a kiszáradást lassítja, csökkenti a mohosodást, serkenti a gyökérfejlődést, és némi tápanyaggal is szolgál. Tartósabb zöldellést eredményezhet, és kedvez a giliszták elszaporodásának is, melyek a fűfelület valóságos talajművelői. A hátrahagyott fűnyesedék hátránya lehet, hogy szürkévé váló színével egy-két napig csökkenti a fű szépségét, valamint egyes gyomoknak és gombakártevőknek kedvez, továbbá nyirkos időben vagy öntözés után csúszóssá válhat.
A visszamaradó kaszálék bomlását segítheti a soron következő öntözés és a nyári időszakban kiszórható - négyzetméterenként 1-2 dkg - ammóniumnitrát vagy hasonló fejtrágya. Kötött, hideg, elsavanyodott talajon a levágott részek nehezen bomlanak el. A kedvelt réti perje és angol perje fűnyesedékénél lassabban bomlik a vörös csenkesz és még inkább a fonalas csenkesz kaszáléka. A fűnyesedék visszahagyása igényelheti a hengerezést és a talajszellőztetések számának növekedését. Az utoljára októberben esedékes fűnyíráskor viszont a kaszálék eltávolítása soha nem maradjon el, mert alatta a fű besárgulhat.
A rendszeresen öntözött füvet hat-hét alkalommal, legalább két-három hetente kell vágni, míg a nem öntözöttet csupán két-háromszor és csak másfél-két havonta szükséges nyírni. A kifejezetten száraz viszonyok között se maradjon későbbre a nyírás, mint ahogy a fűvirágzás megjelenik.
A fűnyesedék gyűjtését mindig órákon belül jó elvégezni. Azt a kevés fűszáltörmeléket, mely gondos gereblyézés után is marad, soha nem kell kikaparni, mert ez is véd a kiszáradástól és lassan elkorhadva az értékes szerves anyag készletet is gyarapítja.
A nyírásmenet akkor lehet a legkedvezőbb, ha a szegélyrészek, virágfelületek szélénél, a fák és bokrok aljánál veszi kezdetét. Máshol már egymást szorosan követő kereszt- vagy hosszirányú egyenes sávokban jó folytatni a fűnyírást. Az egymás utáni nyírások alkalmával mindig az előzőre ellentétesen vagy merőlegesen végzett nyírás a legmegfelelőbb. A nyírást mindig kövesse egy kis öntözés, valamint a hengerezés is előnyös, hogy a meghúzódott fűtövek visszanyomódjanak a talajba. Ez a művelet megerősödött, sokat taposott gyepnél elmaradhat. A megfelelő gondoskodás a füvek, kerti gyepek valóságos éltetője, ezért nem szabad sajnálni rá az időt és fáradtságot.