Gyűjtőszenvedély

Egy igazán vérbeli gyűjtő soha nem tud ellenállni a szerzés örömének. Még akkor is így van ez, ha már egy gombostűnyi hely sincsen az otthonában. A gyűjtőszenvedélyünk tárgyához - bármi is legyen - biztosan kötődik valami szép emlék, amely egyúttal ellágyulásra késztet, ám elképzelhető, hogy "csupán" az esztétikai értéke, a színe, a formája, az eredete az, ami vonzóvá teszi számunkra. Azt, hogy milyen tárgyakhoz vonzódik, mindenki el tudja dönteni, ám ahhoz, hogy a tárgyak elhelyezésének kellemes hatása is legyen, már nem mindenkinek van érzéke. Ezért megpróbálunk segítséget nyújtani néhány rendező elv leírásával, hogy meglévő kollekciónk, otthonunk valódi díszévé váljon.

Az összegyűjtögetett kedvenc tárgyaink ki- és elhelyezése, amellyel a szobák hangulatát is megteremtjük, a lakásszépítés egyik leghálásabb része. A falakon szépen elrendezgetett "tárlatunk" nemcsak ízlésünket és érdeklődésünket tükrözi, hanem keretbe is foglalja a szobánkat. Tárgyaink, és azok elhelyezése rányomja személyiségünk bélyegét a legszokványosabb bútorokkal berendezett, érdektelen szobabelsőre is. Gyűjteményünknek nem kell feltétlenül drágának vagy különlegesnek lennie ahhoz, hogy a szemlélőre megtegye a kellő hatását. Természetesen figyelnünk kell a kompozícióra, és el kell kerülnünk a kimódoltság csapdáját is.
Felsorolni is képtelenség lenne, hogy mi mindennel tarkíthatjuk otthonunk falait, tereit. A foltmozaik takarók, indiai kendők, népviseleti dolgok, porcelán tányérok, tükrök, régi fényképek, zománcozott edények, teásdobozok, kalitkák, mackók mind-mind közszemlére tehetők. 

Elhelyezés

Bármit is gyűjtögessünk, az csak a jól megválasztott helyen, és elrendezésben érvényesül igazán. Egy nehezebb holmit, mint amilyen például a perzsa- vagy a hímzett szőnyeg gyűjteményünk, rézkarnisra, más értékes, finom kelmét pedig üveglap mögé téve függesszük föl. A szívünknek kedves festményeket, rajzokat, metszeteket témák, illetve színek szerint csoportosíthatjuk. Kalap-, sétapálca-, ódon rézedény-gyűjteményünket takaros együttesbe rendezgetve helyezhetjük kosárba, felerősíthetjük a falra, illetve ott, ahol erre lehetőség van, feltehetjük a gerendára is. Tartsuk szem előtt, hogy a vízfestmények, finomabb kelmék kifakulhatnak erős napfény hatására.
Ha a kényesebb, törékenyebb szerzeményeinket üvegszekrényben tároljuk, ezáltal nemcsak a portól, de a mindennapi élet viszontagságaitól is megóvjuk őket. Kisméretű tárgyaink, mint például a kövek, fényes kavicsok, régi orsók, színes golyók, kagylók jól mutatnak egy-egy szép formájú üvegedényben. Nagyobb méretű dolgainkat tehetjük kis asztalra, párkányra, ablakkönyöklőre, polcra, és adjunk nekik külön megvilágítást.
Kihasználva a fal vastagságát, falfülkék kialakításával számtalan tárolási lehetőségünk nyílik. A fülkécskék különböző méretezése igazodhat gyűjteményünk eltérő méretű darabjaihoz. Megvilágításukkal, a fülkéknek a szoba színvilágától eltérő festésével, egy-egy kerettel kiemelve a szoba fókuszpontjává válhatnak, olyan színfolttá lehetnek, amelyek érdekes tárgyaikkal, szép árnyalatukkal magukhoz vonzzák a tekintetet. A falfülkék káprázatos lehetőségeket kínálnak azoknak, akik valami egészen egyedi környezetet szeretnének létrehozni a gyűjteményük számára.
Ügyes fényhatásokkal, átvilágítással gyönyörűen kiemelhetjük üvegtárgyaink szépségét. Érdemes őket ablaktokba erősített polcokra, esetleg alulról vagy felülről megvilágított üveglapokra helyezni.
Soha ne szegje kedvünket egy tárgy hétköznapi rendeltetése. Tegyük bátran közszemlére, hadd gyönyörködtesse szemünket. Sajtosdoboz-tetőket, gyufásskatulyákat, szalvétákat ritkán használnak dekorációs célra, de éppen sajátos bájuk miatt érdemes próbát tennünk velük. Igazán olcsók, könnyen beszerezhetők, és igen szemléletesen bizonyítják, hogy a leghétköznapibb tárgyakból összeállított lakásdísz is roppant izgalmas lehet.
Tárgyaink elrendezésénél nagyon fontos az ötletesség. Például az ügyes csoportosítással könnyen felhívhatjuk a kincseinkre a figyelmet. Vázagyűjteményünk nagyobb darabjai meglepően kiemelhetik a kicsik szépségét. A használaton kívüli, vagy nyáron a feketén ásító kandalló tűzterét is felhasználhatjuk gyűjteményünk elhelyezésére.
Konyhánkban meghitt, falusias hangulatot érhetünk el a magasba erősített sínről lelógó, szárított növénygyűjteményünkkel. Szalmakalapjaink sokasága változatos formáikkal, tarka szalagjaikkal előszobánk, lépcsőházunk, lépcsőfeljárónk falán ékeskedhet.
Szerencsés megoldás, ha azonos jellegű tárgyainkat csoportba rendezzük. A tárgyakat jellegük, formájuk, színük és mintázatuk jellemzi leginkább; akkor jó az összhatás, ha ezek valamelyike egyezik. Különböző karakterű tárgycsoportok között hagyjunk szabad teret vagy felületet, mert így jobban érvényesülnek.

Tippek, ötletek

  • Akvarellek, metszetek, olajfestmények, képeslapok tarka sokfélesége jobban mutat, ha néhányukat valamilyen keretféleséggel összefogjuk.
  • Nagyobb méretű kép mellé mindig több kisebbet, illetve többé-kevésbé azonos méretű rajzot, metszetet helyezzünk, így vigyázván a kellemes harmóniára.
  • Képgyűjteményünk kiakasztásakor igyekezzünk rendező elvet találni; ez lehet például a falra erősítés közös vízszintes vonala.
  • A sorba akasztott képek egymás közötti távolsága akkor kellemes, amikor kisebb, mint a képek mérete.
  • A képeket akaszthatjuk csoportba is: ekkor a legerőteljesebb, uralkodik a csoporton belül, mert az vonzza először magához a szemünket. Ebben az esetben is érdemes valamilyen rendet tartani: például ha a keretek valamelyik élét egy vonalba rendezzük. A képek közötti távolság ne legyen túl nagy, mert széteshet a csoport.
  • Fonottkosár gyűjteményünket évente egyszer zuhanyozzuk át, megelőzve darabjainak gyors öregedését, törését.
  • Polcozzuk be a lépcső alatti holt teret gyűjteményünk számára; ezzel a megoldással rendkívül hatásos eredményt érhetünk el!
  • Jó szolgálatot tehet felhalmozódott gyűjteményünk elhelyezésében egy "forgalmon kívül" eső sarok.
  • Más számára érdektelennek tűnő fazettás (leélezett szegélyű) tükörgyűjteményünk egymás társaságában izgalmas, többszörös visszaverődést kelt.
  • Egyedi látványt nyújt az önmagukban is érdekes tárgyak eklektikus gyűjteménye. A kompozíciót az ismétlődő motívum és textúra foglalhatja egységbe.
  • A különféle alakú, méretű és mintájú szőnyegek gyűjteménye nemcsak melegséggel töltheti meg a helyiséget, de jótékonyan elfedi a falak esetleges szépséghibáit is.
  • Egyszerű tartószerkezet készülhet képeslapgyűjteményünk számára fatáblákból, és rajzszeggel ráfogatott gumiszalagokból, amelyek mögé odatűzdelhetjük a válogatottan szép darabokat.

Bízunk benne, hogy szolgálhattunk néhány jó tanáccsal, ötlettel mindazoknak, akik most szeretnének hozzáfogni a gyűjteményük elrendezéséhez. A munka végeztével lépjenek egy-két lépéssel hátrébb, vagy helyezkedjenek el egy kényelmes fotelban, és hagyják, hadd gyönyörködtesse szemüket a végeredmény.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Mohácsi Erika

Címkék: gyűjtő, gyűjtés

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1295/Gyujtoszenvedely