Hasznos kiegészítők mozgáskorlátozottaknak

Napjaink gyakran emlegetett fogalma az akadálymentesítés, ami alatt rendszerint a mozgáskorlátozottak közlekedésének elősegítését értjük. Kevesen gondolnak rá, hogy ilyesfajta segítségre sokunknak szüksége lehet még saját lakásán belül is. Az idős, nehezen mozgó társaink előtt ugyanúgy akadályok jelennek meg, mint egy 8 hónapos terhes anya, vagy egy kisgyermek előtt. Nekik bizony nem mindegy, hogy egy magas falú divatos sarokkádból kell kimászni, vagy egy zuhanytálcába léphetnek be.

Lakásunk tervezésekor, korszerűsítésekor, átalakításakor kötelességünk gondolni a nehezebben mozgókra, és érdemes az előre nem látható, vagy az évek multával nagyon is előre látható gondok bekövetkeztére is. Ez az előre gondolás sokszor pénzbe kerül, de nem ritkán egy fillér plusz kiadást sem jelent, mégis sok gondot előzhetünk meg vele.
Gondoljunk például arra, hogy a fürdőszobában belefekszünk a kádba, ráülünk a WC-re vagy a bidére, amiről aztán csak egy kapaszkodó segítségével, vagy emberi segítséggel tudunk felállni. Már a tervezéskor igyekezzünk megfelelő helyet biztosítani a segítség számára. Egy - ma divatos - gipszkartonos beépítésnél előre gondoskodjunk megfelelően szilárd rögzítési pontok kialakítására, mert utólag ez csak bontással és költségesen oldható meg, a fal szerelésekor viszont - a gyári technológiával - egyszerű a szilárd pont beépítése.
A padlófűtést lehetőleg távol vezessük ezektől a berendezési tárgyaktól. Az építés során ez nem jár többletköltséggel, de ha később bármit rögzíteni akarunk a padlóhoz, nem áll fenn annak a veszélye, hogy átfúrjuk a fűtéscsövet. A WC-t úgy helyezzük el, hogy mellette kb. 60 cm hely szabadon maradjon. Jó megoldás a WC mellé szerelt bidé. Bármikor kis költséggel le tudjuk szerelni. Ma már vannak olyan WC-csészék illetve WC ülőkék, amelyekbe tisztálkodásra alkalmas vízkifolyó van építve. Ezzel viszonylag nagy helyet tudunk felszabadítani, ahol akár a kerekesszék is elfér.
Lehetőleg ne tegyünk magas peremű (15-20 cm) zuhanytálcát a zuhanykabin alá. Inkább építtessünk burkolólapokból sekély medencét (2-3 cm). Ez divatos, és így nem kell magasra emelni a lábunkat az amúgy is csúszós, vizes padlójú fürdőszobában. Ne építtessünk be 90 ×90 cm-nél kisebb zuhanykabint, sőt - ha van elég hely - inkább válasszunk 100 ×100 cm-est. A nagyobb kabinban kényelmesebben elférünk, és még a szappanért is le tudunk hajolni, anélkül, hogy kinyitnánk az ajtaját.
A kabin típusát válasszuk meg úgy, hogy a lehető legnagyobbra nyithassuk az ajtaját. Van olyan típus is, amely használaton kívül behajtható a sarokba, és nem foglal helyet a fürdőszobából. A nagy méretű kabin előnye, hogy szükség esetén a segítő is elfér benne. Ha fürdőszobánk falát elég erősre építtettük, a kabinba beszereltethetünk egy lehajtható ülőkét, amely használaton kívül nem foglal helyet, de kényelmesebbé teszi a lábmosást.
A felsorolt tanácsok nem a fantázia szülöttei, hanem a mindennapokban előforduló problémák. Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy sokaknak szükségük van ránk.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-138/Hasznos_kiegeszitok_mozgaskorlatozottaknak