Korszerű riasztórendszerek 1. rész

Érzékelők, szenzorok 

A magántulajdon kialakulása óta az emberek természetes igénye megszerzett javaik megóvása, jogos védelme. A védelem egyik eleme lehet a biztosítás. A biztosítótársaságok ugyanakkor a szerződésben meghatározott magatartást, különféle védelmi előírásokat követelnek meg. Ezek a biztosítandó vagyon értékétől és fajtájától függően biztonsági zárak alkalmazását, mechanikai védelmi berendezések felszerelését, elektronikus riasztórendszerek kiépítését írják elő.

A betörés elleni védelem három fő csoportra osztható:

  • Személyi védelem.
  • Mechanikai védelem.
  • Elektronikai védelem.


A mechanikai védelemmel egy korábbi lapszámunkban (1999/12.) már foglalkoztunk. A mechanikus védelem berendezései egy betörés megakadályozásának elsődleges eszközei. Ezeket fel vagy be kell törni a behatolónak, hogy bejusson a kiszemelt helyre. A biztonságos zár, megerősített, vastag ajtó jó esetben meghiúsítják a betörést, ha azonban elegendő idő áll rendelkezésre, ezek is kinyithatók, s ha már bent van a betörő, akkor akár az egész lakást kiürítheti. Egy jól működő mechanikai védelem egy biztonsági rendszer alapja lehet. Szakértők szerint azonban a mechanikus és elektronikus védelem (erről 2000/3-as számunkban írtunk legutóbb) együttes alkalmazása a leghatásosabb. 3 Ahogy a mechanikus védelem nem alkalmas riasztásra, hasonlóan egy elektronikus rendszer sem tud megakadályozni egy betörést. A kettő együttes alkalmazása viszont ideális védelmi rendszert alkot.

Elektronikus védelmi rendszerek feladata a jelzés és riasztás. Ezek a védelmi rendszerek három fő egységből állnak:

  • Legalább egy (de tetszőleges számú) érzékelő egységből.
  • Riasztóközpontból.
  • Jelzőegység(ek)ből, melyek lehetnek optikai és akusztikus jelzők, ill. távfelügyeleti központba bekötött készülékek.


Természetesen a rendszer működéséhez tápegység is szükséges, valamint meg kell teremtenünk a kapcsolatot az egyes egységek között (jelzésátviteli rendszer). E lapszámunkban a téma legsokrétűbb részét, az érzékelőket vesszük sorra.
A jelzővonalakra szerelt érzékelők a megfigyelt terület fizikai változásait észlelik, és azonnal továbbítják a riasztóközpont felé. 4 A központ veszi a jelzéseket, melyeket kiértékel és beindítja a riasztást, programozása szerint azonnal, vagy a tervezett késleltetéssel, fény és/vagy hangjelzéssel, távfelügyeleti rendszer esetén telefonvonalon, rádióhullámon. Az érzékelők és a riasztóközpont kapcsolatának megteremtésére alapvetően két kapcsolási mód van: a nyitott áramkörű, vagy munkaáramú jelzővonal, és a zárt áramkörű vagy nyugalmi áramú jelzővonal (elvi rajzukat lásd 2000/3. lapszámunk).
A legtöbb rendszerben a nyitott áramkörű jelzővonalat alkalmazzák. Azért nevezzük nyitott rendszernek, mert alaphelyzetben az áramkör nyitott. Nyugalmi állapotban párhuzamosan kapcsolt, nyitott érzékelők riasztáskor zárják az áramkört, mely e jelzés alapján működésbe hozza a jelzőegységeket. A nyitott áramkörű jelzővonalakkal szerelt rendszerek működése megbízható. Hátránya azonban, hogy a központ nem képes felismerni, hogy az áramkör hol záródott, ill. rövidzárlat esetén is riaszt, bár ezt a téves riasztást egy, az érzékelőkkel sorba kötött kapcsolóval megszakíthatjuk. Komoly hibalehetőség viszont, hogy a jelzővonal átvágásával könnyen hatástalanítható. Éppen ezért ezekkel a jelzővonalakkal olyan helyre telepítenek riasztó rendszereket, ahol kevésbé vannak szabotázsnak kitéve. Ilyen területek pl. a tűz-, füst-, és gázérzékelők vonalai.
A zárt áramkörű jelzővonal alaphelyzetben állandóan zárt. Érzékelői sorba vannak kapcsolva, az áramkörben állandóan áram folyik. Mozgást érzékelve az érzékelők érintkezői nyitják az áramkört, amit a központ érzékel, és beindítja a riasztást. Ez a kapcsolási mód jól véd a külső, erőszakos beavatkozástól, vezetékelvágást, vagy meghibásodást - pl. szakadást - azonnal jelez a központnak. Természetesen az érzékelők elé szerelt kapcsolóval ezt a téves riasztást is hatástalaníthatjuk. Hiányosságaként említhető, hogy az áramkör rövidre zárásával a rendszer hatástalanítható.
8 Mindkét rendszer hibái kiküszöbölhetők azzal, ha az áramkörbe egy lezáró ellenállást építünk be. Az ellenállás értékét az áramkörben folyó áram nagysága alapján határozzák meg. Ezt nevezzük differenciál áramkörnek. Ebben az esetben a központot össze kell hangolni az áramkörben folyó áram és a beépített ellenállás nagyságával. Az áramerősség bármilyen irányú megváltozása a központból riasztást vált ki. Ezzel a megoldással a hálózat nem csak az érzékelők jelzésére szólal meg, hanem jelez minden egyéb nem kívánt behatást is. Ezek a jelzőáramkörök sem rövidre zárással, sem átvágással nem hatástalaníthatók. További előnye, hogy egy központhoz nyitott és zárt jelzővonalak vegyesen is beépíthetők.
A felügyeletet és ellenőrzést ellátó különféle célú érzékelő-, és jelzőegységek egy védelmi rendszer legfontosabb elemei. Gyakorlatilag szinte minden feladatra van megfelelő érzékelőegység. Az érzékelők nagy része olyan fizikai jelenségek, elvek alapján működik, amit az ember már nem érzékel. Gyakorlatilag két nagy csoportra oszthatók: passzív és aktív jellegű érzékelőkre.
A passzív érzékelők működéséhez nem kell hálózati feszültség (ilyenek a mechanikus kapcsolók), az aktív érzékelők feszültséggel működnek. A legegyszerűbb kivitelű és nem drága érzékelők a többnyire nyílászárókon alkalmazott elektromechanikus kapcsolók (1) vagy nyitásérzékelők. Ezeknél a nyitás következtében a kontaktus zár vagy nyit, ennek megfelelően egy egyszerű impulzus halad a központ felé, aminek megjelenése riasztójelzést ad. Hasonlóan működnek az elmozdulásjelzők, melyek bizonyos ajtó, tárgy vagy a védendő eszköz elmozdulását jelzik.
9 Ugyanezen az elven működnek a súlykapcsolók (2) is. Használatuk ott javasolt, ahol valamilyen súlyváltozást kívánunk jelezni. Alkalmas képek, műtárgyak őrzésére, ill. annak jelzésére, hogy a védett tárgyat el vagy le akarják emelni. Érzékelő eleme egy mikrokapcsoló, melyet rugó működtet a súly hatására. Fejlettebb változata a differenciál súlykapcsoló. Itt két kapcsoló van sorba kötve egymással. Egyensúlyi helyzetben egyik sem zárt. Ha a kapcsoló gombját bármely irányba megnyomja a súlyérzékelő nyelve, abban a pillanatban megszakad a kapcsolás, és a riasztó jelzést ad.
Hasonlóan működnek a szálfeszítéses kapcsolók is. Ez esetben egy acélhuzal van az előző kapcsolóhoz kifeszítve, és a szál feszültségi állapota határozza meg, hogy nyugalomban van-e vagy jelez. Ha a szálat megnyomják vagy nekimegy valaki, akkor bekapcsol. Ha elvágják vagy megszakad, akkor a másik irányba kapcsol, így ad jelzést. Ennél a megoldásnál viszonylag kicsi a téves riasztás vagy a hibás megszólalás. Ezeknek az egyszerű, jól működő készülékeknek egy nagy hátrányuk van: viszonylag hamar elhasználódnak, fokozottan érzékenyek a korrózióra, veszélyeztetve a jelzések biztonságát.
Ablakok üvegezésén, továbbá falakon, fa és fémszerkezeteken rezgésérzékelő kapcsolót (3) alkalmazhatunk. Ezt a megoldást éppen a védendő szerkezetek merevsége kínálja. A merev szerkezet ugyanis átveszi a környezet mozgását, és rezgésbe jön. Ezt érzékelik a rezgéskapcsolók. Az áramkör nyugalmi helyzetben zárt. Érzékenységét egy finombeállító csavarral állíthatjuk be. Ennek a fajta rezgésérzékelőnek egyszerűsége mellett nagy hátránya, hogy hajlamos a téves riasztásra, mivel átveszi a környezet rezgéseit is, továbbá az érzékelők könnyen elpiszkolódhatnak, korrodálódhatnak. Kivitelük és fajtáik tekintetében igen sokféle rezgésérzékelő létezik, de a szerkezeti formák behatóbb vizsgálatánál kiderül, hogy funkcionálisan valamennyi készülék azonos alapelv szerint működik. Ha a szenzort túl "keményre" állították be, akkor fennáll annak a veszélye, hogy nem szólal meg, ha a beállítás túl "lágy", akkor ennek gyakori hamis riasztás a következménye. A rezgésérzékelőknél rendszeresen ellenőrizni kell az érintkezők felfekvő nyomását, mivel idővel a rugók feszítőereje enged, és ez szükségtelen, hamis riasztásokhoz vezethet.
10 A betörésvédelmi rendszerekkel szemben olyan igény is felmerülhet, hogy egy helyiség határoló falait, vagy a szomszédos pincéket elválasztó falakat is meg kell védeni. Ebben az esetben ún. testhangérzékelőt alkalmazhatunk. A testhangérzékelő olyan elektronikai szerkezet, mely alacsony frekvencián képes észlelni különböző zörejeket, hangokat, ütési, fúrási zajokat, és ezeket összegezve riasztójelzést küld.
Alapvetően azonban valamennyi típusnál tudomásul kell vennünk, hogy ezek az érzékelők rázkódásra reagálnak. Az érzékenység beállításakor a megszólalási küszöböt beállíthatjuk úgy, hogy lehetőleg közel azonos legyen azzal a határral, melyet az üvegtábla még törés nélkül kibír. Léteznek olyan rezgésérzékelők, melyek képesek az alacsonyabb frekvenciák, rázkódások egy részének kiszűrésére, és a néhány kHz-es tartományban fellépő frekvencia nagyobb felvételére és átalakítására. Ezek az ún. akusztikus üvegtörés érzékelők (4), melyek mikrofon segítségével jelanalízist végeznek, és meg tudják különböztetni a becsapódási - kb. 20 Hz-es mély -, ill. a magas, 20 kHz-es törési frekvenciákat is.
Itt kell megemlítenünk az üvegfelületek védelmére alkalmazott fóliás védelmet is. Ez a behatolás-védelmi technikának egyik gyakran vitatott eleme, lényegében egy fémfólia, melyet rá kell ragasztani az üveg felületére és csatlakoztatni az áramkörhöz. Ha az üvegfelületet támadás éri, betörik vagy megreped, a fólián keletkezett folytonossági hiány - mintegy kapcsoló - nyitja az áramkört, és így jelez. Ha a fólia nem megfelelően van felragasztva vagy megnyúlik a törésnél, és nem szakad el, akkor elmarad a riasztás.
11 Nagy felületek védelmére fejlesztették ki a riasztótapétákat, melyek "működése" elveiben azonos a fóliás védelemmel. Ezeket alátéttapétaként ragasztják a falra. Maga a riasztótapéta két rétegű. Alsó rétegére vékony - 0,2-0,3 mm vastag -, szigetelt huzalt ragasztanak, melyre fedőréteg kerül. Falra, ajtóra vagy más sík felületre ragasztva áttörés elleni védelmet nyújt. Amennyiben a túlsó oldalról áttörést (pl. falbontást) kísérelnek meg, a tapéta megsérül, a benne levő huzal elszakad és megindul a riasztás.
11 Vigyázni kell azonban, hogy olyan áramkörök esetében alkalmazzuk, melyek nem érzékenyek a külső erőterekre, ugyanis a huzalozás antennaként viselkedhet, és megfelelő nagyságú jel esetén gondot okozhat az elektronikai kapcsolásokban.
Belső terek kiegészítő védelmére - olyan helyeken, ahol átjárás van, bejárati ajtó előtti részen vagy folyosók különböző szakaszain - alkalmazhatók a kontaktszőnyegek (5). Ezeket szőnyeg, lábtörlő vagy egyéb díszítő elem alá lehet elhelyezni. Ha valaki erre rálép, riasztójelzést ad. A kontaktszőnyegeket ajánlatos 0,5 x 1 m-es darabokból készíteni. Nagyobb lehet, de kisebb azért nem ajánlatos, mert - figyelembe véve az átlagos lépéstávolságot (50-70 cm) - előfordulhat, hogy "átlépi" a látogató. Párhuzamosan több darabot lehet összekapcsolni egymással. Megbízható, csendes eszköz, energiafelvételt nem igényel, zavarra nem érzékeny.
Ajtókat, ablakokat mágneses elven működő ún. reedcsöves kapcsolókkal (6) szerelhetünk fel. Egy zárt üvegcsőben mechanikus, lágyvas érintkező-pár található. Mágnest közelítve hozzá, a mágneses tér hatására zárják az áramkört, amit fel lehet használni rövidzárra vagy szakadásra. Léteznek olyan reedcsöves kapcsolók is, melyek hasonlóan a mikrokapcsolókhoz, háromállásúak. Ezeket a kapcsolókat nagyon jól lehet alkalmazni vagyonvédelmi rendszerekben. Működésük teljesen üzembiztos és üzemzavarmentes, nem befolyásolja őket az időjárás, élettartamuk hoszszú, de 5 évenként cserélni kell őket.
A legtöbb esetben ezeket a csöveket és a hozzájuk tartozó mágnest is tokba szerelve árusítják. Csavarral erősíthető fel a védendő helyre, vagy befúrva vakfuratban helyezhető el. Ennek helyét le kell glettelni, hogy ne látszódjon az érzékelő. A fémre szerelt készülékeken egy árnyékoló található, mely kiküszöböli a fém zavaró hatását. A szerelés során ezeket védeni kell, mert ha látható helyen helyezkednek el, akkor külső mágneses térrel befolyásolhatók és hatástalanná válnak.
Ezeket az érzékelőket és a mikrokapcsolók szerelékét a nyílászáró zár felőli oldalának felső harmadára kell szerelni. Leggyakrabban az ajtónyílás felső élénél helyezik el. Ez azért előnyös, mert nyitáskor itt a legnagyobb a nyitási szög, az érzékelő biztosan működni fog.
12 Üvegfelületek védelmére a már korábban ismertetett, passzív működésű rezgésérzékelők mellett alkalmaznak piezoelektromos-érzékelővel ellátott, aktív üvegtörés-jelzőket is (7). Ezek az üveg betörése során keletkező mechanikai rezgéseket elektromos impulzusokká alakítják át. Az áramkör elektronikus erősítővel és frekvenciaszűrővel van ellátva, mely kiszűri a mellékzörejeket, és csak a riasztás megindításához szükséges rezgéseket engedi tovább.
Ez a megoldás kizárja a téves riasztás lehetőségét, mivel működési tartománya 80-100 kHz fölött van. Ezeket az üvegtörés-jelzőket a védendő ablaktáblákra ragasztják fel úgy, hogy kb. 5-15 cm távolságra legyenek az ablakkerettől. Az érzékelő típusát mindig az üvegtábla vastagsága szerint kell megválasztani, mivel a vastagsággal változik a rezgésszám is, de figyelembe kell venni a jelzővonalak és a központ típusát is. Legegyszerűbb ezeket differenciál jelzővonalra telepíteni. Ebben az áramkörben az érzékelőket párhuzamosan kapcsolják a differenciál ellenállással. Ha a központba nincs differenciál jelzővonal bekötve, akkor olyan érzékelőket kell használnunk, melyek egy kiértékelő elektronikával felszerelt áramkörre kapcsolhatók, és egyedi reléjük van. Másik lehetőség olyan érzékelők alkalmazása, melyek egyedi relékkel rendelkeznek. Ezekhez az érzékelőkhöz kiértékelő elektronika nem szükséges.
Az eddig bemutatott kapcsolók és érzékelők többnyire a nyílászárók védelmét szolgálják. Ismerkedjünk meg a következőkben azokkal a szenzorokkal, melyek a behatolás után lépnek működésbe, melyeket belső terek védelmére lehet kiválóan használni. Ezek a különböző elven működő mozgásérzékelők. Az érzékelő sugarakat bocsát ki, melyek letapogatják a mozgó személyt, és a visszaverődő sugarakat érzékeli. Egy jól kiépített mozgásérzékelő-rendszer képes egy lakás valamennyi frekventált helyiségének teljes terét megfigyelni, és riasztójelzést küldeni a központnak.
A mozgásérzékelők igen széles köre ismert. Kezdjük a mikrohullámú érzékelőkkel. Ezek a mikrohullámok - radarhullámok - tartományában (9,5-10,5 GHz-es sávban) működnek, ahol a hullámhossz már milliméter nagyságrendű. Zavarérzékenysége igen kicsi, nem érzékenyek idegen zajokra, légmozgásra, hőmérsékletingadozásra. A teret jól kitölti és viszonylag nagy távolságból is képes érzékelni. A mikrohullámok sajátossága, hogy áthatolnak a könnyű épületszerkezeteken és az üvegen, így az őrzött területek fokozottabban figyelhetők. Megkülönböztetünk belső téri mikrohullámú érzékelőt (8), ún. mikrohullámú dopplert, melyet elsősorban belső téri érzékelőként alkalmaznak és mikrohullámú sorompót, vagy közismertebb nevén radarsugár zárt, melyek főként külső téri érzékelők.
A belső téri érzékelő hatótávolsága 10-20 m, nagyobb terek, termek védelmére kitűnően megfelel. Széles vízszintes és függőleges karakterisztikája azt eredményezi, hogy a hullámok a tér minden egyes pontját kitöltik, és az érzékelő minden mozgásra riasztójelet ad. Ezekkel az érzékelőkkel csak az a probléma, hogy mikrohullámaik nagy áthatoló képességüknél fogva át tudnak hatolni vékonyabb falon, ajtón, üvegen, ezáltal pl. egy ablakra szálló galamb mozgását is érzékelik. Telepítésükkor nagy körültekintéssel kell eljárni.
A mikrohullámú sorompó 10-200 m-es egyenes szakasz védelmére alkalmas. Kitűnő külső téri érzékelő, mely elsősorban kerítés védelmére használható. Nem Doppler-elven működik, hanem a sugárzónába bekerülő test a vevőn jelgyengülést okoz és ez váltja ki a riasztójelet. Megbízható riasztó-védő eszköz, de a különböző külső behatásoktól, nagyobb testű állatok mozgásától, a vihar által besodort tárgyaktól védeni kell. Arra is vigyázzunk, hogy a talaj egyenetlenségei ne befolyásolják a működését.
A mikrohullámú érzékelők előnyei mellett van még egy gyengéje: nevezetesen, hogy viszonylag nagy az áramfelvételük. Ennek a telep és tápellátás biztosítása szempontjából van jelentősége.
Ismerkedésünket folytassuk az ultrahangos mozgásérzékelőkkel (9). Működésüket tekintve hasonlók a mikrohullámú érzékelőkhöz. A különbség csupán annyi, hogy nem a magas, hanem viszonylag alacsony frekvencia sávban - 25-40 kHz - dolgoznak. Érzékelőelemük egy adóból és egy vevőből áll. Az adó kisugározza a megfelelő frekvenciájú jelet, mely kitölti a teret. A vevő a visszavert jelet érzékeli, és a megfelelő elektronikai egységbe továbbítja. Ha valamilyen idegen tárgy vagy személy kerül a védett térbe, akkor előáll a Doppler-effektus, és a központ riasztójelzést ad. Ezek az eszközök is kétféle kivitelben, dopplerként és sorompóként - egyenes vonalú lezárást lehetővé téve - használhatók fel.
Alkalmazástechnikai szempontból ezek az eszközök más elbírálás alá esnek, mint a mikrohullámú érzékelők. Zárt helyiségben csak meghatározott feltételekkel lehet őket alkalmazni, mert befolyásolására számtalan lehetőség kínálkozik. A telefon hangja, de mozgó tárgy, pl. ventilátor is kiválthatja a téves riasztójelzést. Téves riasztást eredményezhet, ha a nagyobb növények leveleit meglengeti a huzat, vagy a szomszéd helyiségből áthallatszik a kulcscsörgés, a csatornában folyó víz hangja. Az ultrahang érzékelő is elég jó térkitöltő, tehát a tér bármely pontján beálló változás indítja a riasztást. Míg a mikrohullámú érzékelő "átlát" a vékonyabb falakon, testeken, addig az ultrahang érzékelővel szemben már egy függöny is akadályt jelent. A telepítéskor ezt figyelembe kell venni.
Az érzékelők között az infrasorompó (10) egy fajta "öszvérnek" nevezhető. Ez a legérzéketlenebb külső zavaró hatásokra. Egy adó-, és egy vevőegységből áll, az adó jeleket sugároz ki, melyet a vevő érzékel. Abban a pillanatban, amikor a jel megszakad, a vevőegységben riasztójelzést vált ki. Hogy ezt a jelet ne lehessen behelyettesesíteni, ezért kódolják.
Az infrasorompóknak ma már sok fajtája létezik. Hatótávolságuk 5-6 m-től akár 400 m-ig terjedhet. Védelmi képessége úgy képzelhető el, mintha két pont között egy huzalt húznánk ki. Ezt a huzalt elvágva megszűnik a folyamatosság és bekövetkezik a riasztás. Kerítések, épületek, ki-, és bejáratok védelmére használható. Gyakran alkalmazzák belső tér, pl. ablakok védelmére is. Ebben az esetben az infrasugárnak úgy kell elhaladni az ablakok előtt, hogyha valaki ott akar bemászni, akkor megszakítsa az infrasugarat. Az ablakpárkány és az első sugár között kb. 25 cm legyen a távolság, a továbbiak 40-50 cm-re legyenek egymástól. Így a behatoló nem tudja "kikerülni" azokat.
A passzív-infravörös érzékelők (PIR) az érzékelők családjának ma a legnagyobb csoportját alkotják, és a legelterjedtebbek. Ezek viszonylag olcsón beszerezhető eszközök. Széles körben használhatok tér-, és síkvédelemre egyaránt. A passzív érzékelő elnevezés onnan származik, hogy érzékeléskor maga az érzékelő nem bocsát ki semmiféle fényt, hangot, hullámot, hanem észleli az előtte elhaladó test hősugárzását. Ilyen az emberi test hősugárzása is, melyet az infradióda érzékel.
A PIR-érzékelőknek két nagy csoportja ismeretes: a tükrös és a műanyag lencsés (11), amelyek azonos elv szerint figyelik a teret, legyezőszerűen aktív és passzív szektorokra osztják fel. Ha egy meleget kisugárzó test az érzékelési tartományban mozog - a passzív térből az aktív térbe lép - az általa kisugárzott hő változása jeleket állít elő, melynek hatására a központ beindítja a riasztást. Ezeket az érzékelőket különböző hosszúság és térvédelemre készítik, így léteznek 8-10, 15-16, 16-30 m távolságú PIR-érzékelők.
A tükrös érzékelő esetében a tükör fókuszpontjában van elhelyezve az infra-dióda. A tükör szektorokra van felosztva, melyek bele vannak csiszolva. Minden egyes tükörszektor fókusza az infradiódára vetíti a sugarakat, ez határozza meg az aktív és passzív sugarak eloszlását. A műanyag lencsés érzékelő esetében ahány szektorra van felosztva az érzékelő érzékelési tartománya, annyi ilyen kis optika van kiképezve: be vannak préselve a műanyag lencsébe, és ez a hőáteresztő műanyag lencse fókuszálja a sugarakat a diódára.
Vannak olyan infradióda megoldások, amelyek párban dolgoznak, ezzel kvázi kiszűrik a zavaró tényezőket. Létrehoztak olyan érzékelőket is, melyek mintha egy függönnyel zárnák le a védendő felületet: ez a függönyinfra. Ez az érzékelő alkalmas arra is, hogy viszonylag nagyobb távolságokat befogjon, és jelezze az esetleges támadásokat, így kerítés védelmére is használható. Készítenek olyan PIR-érzékelőket is, melyeket a mennyezetre (12) kell felszerelni, és teljes körben tudja figyelni az alatta levő teret.
Mint minden érzékelőnél, itt is figyelni kell arra, hogy a figyelt tér szabad legyen, berendezési tárgyak, térelválasztó elemek stb., ne befolyásolják az érzékelő hatáskörzetét. A tárgyak mögé az érzékelő nem "lát", ezért azt úgy kell elhelyezni, hogy rálásson a kritikus szakaszra, vagyis a mennyezeti síkra, lefelé fordítva. A PIR-érzékelők legyezőszerűen 90-120 fokos szöget látnak be (kivéve a mennyezeti infrákat, amik értelemszerűen 360 fokosak). Ha megfordítjuk az infrafejet - hogy függőleges síkban figyeljen - mintha egy függönyt eresztenénk le a védett nyílás, tárgy elé, így védi a bejáratot a behatolás ellen, ill. jelez, ha belép valaki. Vannak olyan különleges készülékek is, ahol ez a nyílásszög 270 fok, ezeket épületek sarkaira szokás felszerelni (sarok infra). Lehetőség van arra is, hogy olyan helyen, ahol háziállatok vannak az érzékelő alsó részét leárnyékolják, így csak bizonyos talaj feletti magasságban érzékelik a mozgást.
Az infraérzékelők jó tulajdonsága, hogy kevésbé érzékenyek különböző elektromos zavarokra. Mégis zavarhatók nagy intenzitású hőforrásokkal, érzékenyek a huzatra. Működésüket zavarhatja minden olyan tevékenység vagy állapotváltozás, mely hőtermeléssel jár. Ezeket az érzékelőket egy helyiségben több helyen is fel lehet szerelni, egymással szemben vagy merőlegesen, így az egész teret minden irányban védhetjük.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Szűcs István

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1475/Korszeru_riasztorendszerek_1__resz