Egyszerű bútorok tetőtérbe

2A tetőtéri lakások általában különleges adottságokkal bírnak, nevezetesen, hogy függőleges oldalfalaik többé-kevésbé alacsonyabbak a szokásosnál, amit a födémnek a tetősíkhoz való igazodása idéz elő. Az ilyen helyiségek berendezése nem könnyű, különösen, ha az amúgy is alacsony oldalfalakat még téglapillérek is tagolják. Az ilyen helyiségek még akkor is szűknek látszanak, ha alapterületük elég nagy, hiszen a térérzetünket a helyiségek magassága erősen befolyásolja. Ha telepakolnánk szekrényekkel, akkor még inkább szűknek éreznénk. A cél tehát az, hogy a berendezési tárgyak ne tegyék zsúfolttá az ilyen helyiségeket, és e mellett még dekoratív is legyen a berendezés. Az alábbiakban ehhez adunk néhány önerőből is megvalósítható, lakószobákba való ötletet.

Polcokkal övezett falak 

3A közepes, ám elég lapos szögben emelkedő mennyezet a viszonylag tágasnak mondható alapterület ellenére is szűkíti az ilyen lakóhelyiségeket. Tulajdonosa ezért világosra festett falfelületekkel igyekezett tágítani a szobát, s ezt - vitatható módon - sötét cseresznye színű laminált parketta burkolattal kívánta még hangsúlyosabbá tenni. A kontraszt igen érdekes volt, ám csak utólag derült ki, hogy ide ajtókkal zárható nagyobb szekrényeket már szinte lehetetlen elhelyezni. Megoldást a nyitott polcok adták (1), amelyeken sok berendezési tárgyat el lehet helyezni. Kiegészítéseként zárható szekrénykékkel megtoldott polc is számba jöhet (2), amely az oldalfalra erősítve, szinte lebegni látszik, s nem is uralja a falfelületet.

Az eredetileg furnérozott bútorlapból leszabott polclapokat kettős támlapok fogják szilárd egységgé, összeerősítésükre köldökcsapok szolgálnak. Alapanyagként azonban laminált bútorlap is megfelel. Lábazatuk a legalsó polclap élétől 80 mm-rel beljebb felerősített - felfogóléccel ellátott - 80 mm széles darab. A polclapok egymástól 300 mm-re vannak, élüket pedig 40 mm széles, domborúra mart fazonlécek szegélyezik, ez egyben a teherbírásukat is megnöveli. A rakodólapokat a hátsó élükbe fúrt lyukakba illeszkedő, 70 mm mélyen a falba eresztett 8 mm-es acélrudak tartják vízszintesen (3).
A nyers fa felületeket mélyebb színtónust adó viaszlakkal, vagy keményviasz bevonattal ajánlott felületkezelni. A laminált anyagból készített változatnál ilyen bevonat szükségtelen, viszont színben és erezetmintázatban hozzá illő élfedő idomléceket ajánlott használni a látható élek lefedésére.
A szekrénykékkel kiegészített változat szélesebb, 500 mm-es alaplapot igényel. Vastagságát 10x10, vagy 20x20 mm-es élvastagító lécekkel növeljük meg. A vastagított éleket minden esetben fóliázott idomlécekkel, vagy felvasalható élfóliával fedjük le. Az alaplap hossza tetszés szerinti, és ez vonatkozik a szekrények számára is. A szekrénykék természetesen fiókosak is lehetnek. Hátlapok itt is csak a szekrénykék mögé szükségesek, hogy a bútor ne tűnjék túl tömör berendezési tárgynak. Lábak helyett három, falba eresztett, 3x30x30 mm-es szögacél konzol tartja a bútordarabot, amelyek kb. 250 mm-re álljanak ki a fal síkjából.

Az alsó polc alá az előzőhöz hasonlóan felfogólécek segítségével erősítsük fel a konzolt rejtő lábazatot. Ezt követően szabjuk le és állítsuk össze a szekrénykék káváját. Függőleges élükre majd ragasszunk 40 mm széles domború, vagy lapos háromszög alakú idomlécet, amelyek alá - a szegélylécek szélessége szerint - erősítsünk élvastagító betétléceket. Látható felületüket élfóliával fedjük le. A hátlapokat is ragasszuk a helyükre, majd kávák belsejébe tegyünk egy-egy, csapos konzolokra támaszkodó, polclapot. A szekrényajtókat is szabjuk le. Ezek ugyan a kávaélekre záródnak, de azokat alul-felül csak félig fedjék le. A rugós kivetőpántok kávára csavarozásakor erre nagyon ügyeljünk. Ezt követően alakítsuk ki a lecsapott sarkú oldalsó polclapokat, amelyeknek élét vagy felvasalható élfóliával, vagy fóliázott idomlécekkel fedjük le. Felerősítésüket ragasztással, és a szekrénykék belseje felől behajtott hosszú facsavarokkal oldjuk meg.
Következhet a tetőlap felerősítése, amelyet a szekrénykávák felől behajtott facsavarok rögzítenek a bútordarab tetejére. A szekrénykék közé újabb polclapo(ka)t erősíthetünk, tovább növelve a tárolásra alkalmas helyet. A kész berendezési tárgyat szükség szerint felületkezeljük, végül a falból kiálló konzolokra helyezve állítsuk be, hogy teljesen a fal síkjára simuljon. Az esetlegesen hosszabbra készített bútort a szekrénykék belseje felől behajtott facsavarokkal is ajánlatos a falhoz rögzíteni.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: tetőtér

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1484/Egyszeru_bUtorok_tetoterbe