Steinel gáz forrasztó

Pont egy évvel ezelőtt mutattuk be olvasóinknak a Steinel cég két PB gáz forrasztóját, a GL 1000-t és GL 1300-at. Akkor egy kissé elébe szaladtunk a piaci lehetőségeknek, s bár cikkünk nyomán igen sok érdeklődés érkezett a praktikus kis szerszám iránt, a megvásárlással gondok voltak; az üzletekbe nem érkezett meg időben a készülék. Azóta ez a probléma megoldódott, így arra gondoltunk, hogy érdemes még egyszer felidézni a bemutató legfontosabb gondolatait.

A lényeg tehát, hogy egy kis méretű, hangsúlyozottan tisztított PB gázzal működő, többfunkciós szerszámról van szó. A tisztított gáz nem valami különlegességet jelent, a parányi gázpalack minden további nélkül újratölthető, de a töltőhelyen hangsúlyozni kell ezt az igényt.
A készülék óriási előnye, hogy jócskán kilép a hagyományos lágyforrasztók üzemi hőmérsékleti tartományából, eléri a keményforrasztáshoz szükséges hőmérsékletet is, persze csak kis méretekben. Lángjának hőfoka a lángmag csúcsában eléri az 1300 °C-t, ami a réz forraszanyagok megolvasztásához is elegendő.
A készülékre több, különböző fej szerelhető fel, attól függően, hogy milyen célra kívánjuk használni. Hőlégfúvóként széles torkú betétet alkalmazunk, míg lágyforrasztáshoz hegyes, széles, lapos, tompa csúcsok szerelhetők fel, amelyekhez a hő egy ún. katalizátoron keresztül jut. Ez egy speciális, platina-kerámia-szálas betét, amelyet a gáz lángja felhevít, és a betét infravörös sugárzása melegíti a forrasztócsúcsot, illetve a rajta átáramló levegőt.
A keményforrasztáshoz szükséges szúrólángot a speciális kialakítású keverőcsúcs hozza létre, amelyben a gáz és a levegő - ezzel az oxigén - megfelelő arányát változtatni, szabályozni tudjuk. Ugyanígy természetesen a kiáramló gáz mennyiségét is. A szabályozásra a kis készülék nyakrészén lévő gyűrűk szolgálnak.
A Steinel gáz forrasztó alig nagyobb egy vaskosabb golyóstollnál. Könnyen kézben tartható, finoman lehet bánni vele, lecsendesített lánggal lefektethető az asztalra, persze vigyázva, hogy ne legyen előtte semmi. Rendkívül finoman lehet végezni vele a hagyományos lágyforrasztási feladatokat, akár panelszerelésről van szó, akár réz, vagy kisebb acél tárgyak forrasztásáról. Sikerrel próbáltuk ki az Ezermesterben korábban megírt alumíniumforrasztási technológiára is. A keményforrasztás szúrólángja olyan munkáknál használható jól ki, ahol nem nagy a hőelvonás, a hőelvezetés a felületről. Akár azért, mert kicsi a melegítendő tárgy (például finom ékszerész munkáknál), akár azért, mert a tárgy hőelvezetése rossz, így egy kis pontban magas hőmérséklet érhető el.
Egy év elteltével is maradt a korábban kialakult jó véleményünk a miniatűr gáz forrasztókról, és most már a beszerzése sem okozhat gondot. Még egyszer ajánljuk olvasóink figyelmébe a 2001 februári lapszámunkat, melyben részletesebben írtunk erről a kis készülékről. Akiben pedig még további kérdések merülnek fel, azoknak megadjuk a Steinel magyarországi képviseletének telefonszámát: 280-1000, 280-8331.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: gáz, forrasztó

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1542/Steinel_gaz_forraszto