Az ilyen táblaképek készítésének alapja, hogy egyszerű, s eleinte nem túl nagy képek készítésére vállalkozzunk. Főként a
tájképek megjelenítése hálás feladat, feltéve, hogy a kellő hatás eléréséhez ismerjük a képelemek megjelenítéséhez leginkább alkalmas struktúrájú és színű fafajtákat. A szabadkézi rajztudás ugyan nem alapvetően fontos, de mindenképpen előnyös. A képeket ugyanis minden esetben magunknak kell átrajzolnunk a kívánt méretű géppapírra, majd arról a falemezre. Ha a kontúrokat nem tudjuk kellő pontossággal átmásolni, akkor a forma mindinkább kezd torzulni, ettől a kép kezdetlegesnek fog látszani. Az sem lényegtelen, hogy a kép egy-egy részletét - szó szerint a darabjait - milyen mintázatú és színű falemezből vágjuk ki, ráadásul nagyon fontos az is, hogy az erezetrajz iránya milyen. Egyszóval sok apró részletet kell összhangba hozni, ám az eredmény - előbb-utóbb - megéri a fáradságot. Akkor hogyan is kezdjünk hozzá?
Szerszámok, anyagok
Az ilyen munkákhoz természetesen jó vágószerszámra, acélvonalzóra van szükségünk. Intarziavágó késként jól megfelelnek a cserélhető pengéjű vágókések, vonalzóként pedig egyenes élű acélszalag darabja is megteszi. Alapanyagként különféle fajtájú késelt furnérlemezek kellenek, mégpedig minél több, különösképpen az egzotikus fafajokból legyen bő a választékunk. Ezt a választékot azonban fokozatosan bővíthetjük, hogy ne kelljen egyszerre sok pénzt kiadni már az elején. Alaptáblaként mindig 10 mm vastag rétegeltlemezt, vagy faforgácslapot használjunk. Ha ezek megvannak, már csak diszperziós faragasztóra, finom fenőkőre, színlő pengére, finom csiszolópapírra, acélgyapotra van szükségünk, s akár munkához is láthatunk.
A téma kiválasztása
Ez lehet bármilyen kép, nyomat, amit határozott körvonalak alkotnak, és nem lesz túl nehéz a kivágásuk. Határainkon túl számos ilyen képet készen lehet vásárolni a hozzávaló falemezekkel együtt. Mi azonban csak a képzőművészeti boltokban kapható igényes kifestő képekből, nyomatokból választhatunk témát. A folyóiratok képei is lehetnek inspiratív hatásúak, ám ezekkel legyünk óvatosak, mert egyáltalán nem biztos, hogy a kiválasztott fotó "fában" is hatásos lesz. Alakok, vagy jellegzetes figurák megjelenítése még később is elég rázós feladat, mert ezeknél a kis torzulások is nagyon illúziórombolók. A lényeg az egyszerűség és a kellő térhatás.
A leendő kép maga ne legyen túl nagy, eleinte A/5-ös, vagy annak a fele nagyságú felület is hatásos lehet. A táj se legyen motiválisan gazdag, lehetőleg kevés, eltérő színű és szálirányú falemezből lehessen majd összevágni. A kiválasztott témát másoljuk át papírra, a nagyobbakról készített pausz rajzot fénymásolással kicsinyítsük a megfelelő méretűre. A kontúrokat vékony vonalak határolják, amelyeket pauszra csőtollal, papírlapra pedig félkemény grafitceruzával rajzoljunk elő. Már e rajzon célszerű az egyes darabok leendő szálirányát bejelölni.
Az intarzia kép kialakítása
Az intarziavágáshoz használt furnérlemezeket előbb be kell nedvesítenünk. A falemezek mindkét oldalát szivaccsal nedvesítsük be, egymásra, illetve faforgácslapok közé helyezve, zsineggel összefogva szorítsuk le, s csomagoljuk műanyag fóliába, nehogy idő előtt kiszáradjanak. A túl száraz furnér ugyanis vágás közben könnyen törik, pattan, és ez megnehezíti a darabok pontos összevágását.
A kép kialakítását illetően két megoldás között választhatunk. A hagyományos eljárás, hogy a képet alkotó elemeket a hátoldaluk felől, tehát fordított kép alapján vágjuk ki. A kettős lapú intarziavágással szinte hézagmentes metszésekkel, a 
kivágandó darabot kiadó furnér alaplemez alá helyezésével vághatjuk ki. Egyszerűbb az alaplemezre átmásolt kontúrú darabokat a felszín felől kivágni, és ennek alapján metszhetjük ki a másik képelemet, amit ezután illeszthetünk a helyére. A kettőslapú technika a pontosabb és igényesebb, a mellévágott intarzia viszont könnyebben kivitelezhető, de pontatlanabb a darabok illeszkedése.
A kettőslapú technikával készülő képeknél az elemeket a színük felől, enyves ragszalaggal kell egymás mellé ragasztanunk, majd amikor már az egész kép elkészült, a hátoldalával ragasszuk fel a már jó előre kiszabott rétegeltlemez képtáblára. A színük felől összevágott képelemeket is a hátoldalukkal kell a képtáblára ragasztanunk, ám csak a teljes kép elkészülte után, mégpedig darabonként egymás mellé illesztve.
A színe felől kivágott képelemeket nagyon élesre fent kés hegyével, fokozatosan, ám mindig csak gyengén lenyomott késsel vágjuk ki. Az alapkontúr rajzát másoljuk át egy nagyobb, vastag kartonra. A rajzot egyik oldala felől ragasztószalaggal rögzítsük a kartonra, hogy a darabok átmásolása után felhajthassuk, de közben ne mozdulhasson el. A képalapot (pl. az égboltot és a talajt), amely a legnagyobb felületű, olyan furnérlemezből vágjuk ki, amelyiknek erezetrajza irányt adó, színtónusának változása pedig már önmagában is perspektivikus hatású. E szempontok szerint válasszuk ki minden darab anyagát, így egyre inkább ráérzünk, hogy a faanyagok erezetét jól megválasztva, ez alapján "tájolva", jelentősen növelhetjük a kép térbeliségét, utánozhatjuk az eredeti képrészlet anyagának jellegzetes struktúráját, rajzát. Előbb a nagy felületű darabokat vágjuk egymás mellé, majd ezek után a keskenyebb képelemek kontúrját másoljuk át a felületükre, vágjuk ki a felesleges részeket, helyükbe ezek alapján kivágott darabokat illesszünk a képbe. Az ilyen darabokat a képalap lemeze alá helyezett furnérból, a már kivágott nyílás
alapján is kivághatjuk. Az új darabot adó lemez vágás közbeni elmozdulását gombostűkkel letűzködve gátolhatjuk meg. A kész képet a faragasztóval bevont képtáblára illesszük fel, és papírlapok közé téve, faforgácslapokkal, csavaros szorítókkal lepréselve hagyjuk megszáradni.
A kettősvágású technikával kialakítandó képeknél mindez a lemezek hátoldala felől történjék, s a két egymásra helyezett falemezt kis erővel nyomott kés borotvaéles hegyével vágjuk át. A lemezek elmozdulását most is gombostűkkel letűzve akadályozzuk meg, a kivágott részt pedig azonnal, enyves papírszalaggal, a furnér színoldala felől fogassuk a szomszédos darabhoz. Amint minden képelemet kivágtunk, és a helyére ragasztottunk, az egész képet a hátoldalával ragasszunk fel a 10 mm vastag képtáblára, terítsünk rá papíralátétet, és faforgácslapok között lepréselve hagyjuk megszáradni.
A már szilárd alappal bíró intarzia kép most még a ragszalagok alatt rejtőzik, amelyet benedvesítés után könnyű eltávolítanunk. Az egyes képelemek közötti hézagokat finom faliszt és gipsz 1:1 arányú keverékéhez adagolt híg bőrenyv krémszerű keverékével kenjük ki. Ezt követően hagyjuk a képet jól kiszáradni, majd a kép felszínét jól megfent színlő pengével lehúzva munkáljuk teljesen simára és tisztára. A pengét 70-80 fokos szögben tartva mindig egy irányba húzzuk végig a felületen. Ezt több finomcsiszolás kövesse, végül beolajozva nagyon finom acélgyapottal csiszoljuk le az egész képfelületet, majd töröljük tisztára. Száradás és pihentetés után jöhet a végső felületbevonás művelete. Ez lehet politúrozás, vagy keményviaszolás, amelynek fázisait lapunk 99/10. számában ismertettük.
Árnyalatmódosítás, színezések
Bár a kis mennyiségben kapható furnérlemezek választéka igen változatos, előfordul, hogy momentán még sincs a készletünkben megfelelő színű anyag. A háztartási boltokban kapható textilfestékekkel azonban még különleges színű darabokat is készíthetünk. Festéssel persze csak sötétebb árnyalatokat érhetünk el. Az eredmény meg csak a festék teljes 
beszívódása, majd kiszáradása után lesz látható. Azzal viszont eleve számoljunk, hogy a felületkikészítéshez használt szerek minden faanyag színét mélyítik, barnítják.
A faanyagok színtónusát tompítani is tudjuk. E célra megfelel a mosáshoz használt hypo. Hatásosságát azonban mindig próbadarabon kísérletezzük ki, esetenként csak többszöri kezeléssel tudjuk a kívánt eredményt elérni. Felhordásához használjunk lapos ecsetet, egyenletesen elterítve kenjük fel a falapokra a maró hatású folyadékot. A maró folyadék maradékát azonban a fehérítés után mossuk ki a furnérból, s az ilyen kezelésű faanyagot csak szárítása után használjuk fel.
Az egyes darabokat esetenként árnyékolni is módunk van. Ezt főként forró homokban pörkölve érhetjük el. A homokot kisebb bádog dobozba töltve gáztűzhelyen hevítsük fel, majd a falemezt csipesszel megfogva, az árnyalás helyén dugjuk a homokba. A forró homok kissé megpörköli a faanyagot, ennek mértékét a kiemelt darabon gyakran ellenőrizzük, nehogy a darab megégjen.
A faanyagokat közvetlenül lánggal, vagy kis hőlégfúvóval is árnyalhatjuk. A forrasztópáka hegyével pedig olyan finom rajzolatú részleteket égethetünk a faanyagba, amelyet másként nem jeleníthetnénk meg, pl. vékony faágakat, növényi részeket, finom árnyékokat stb. Arra azonban ügyeljünk, hogy a pákaheggyel csak a fa felületét pörköljük meg, ne égessünk bele mélyebb árkot.
Keretezés
Az intarzia képeket is - a többihez hasonlóan - keretbe erősítve célszerű a falra akasztanunk. A kisebbekhez használhatunk karton passzpartút, s ezt erősítsük a keretbe. Ha a képtábla szélén elég széles keretet hagytunk, akkor keretét fazonlécből közvetlenül a kép mellé ragaszthatjuk, gérbevágva, oldalát pedig - a képtábla élét is lefedve - felvasalható furnér élfóliával burkolhatjuk be. Egyszerűbb megoldás, ha magára a képtábla szélére csak felvasalható furnér élfóliát ragasztunk, és az élét is ezzel az anyaggal fedjük le, mint az ismertetésünk címképén is látható intarzia kompozíción is jól kivehető. Ne feledjük, a kis képeket a passzpartú és a megfelelő keret, a nagyobbakat pedig csak a jól kialakított szegélykeret teszi igazán hangsúlyossá, emeli esztétikai hatásukat.