Akkus multifűrész

A Kress szerszámgépei közül újra egy akkumulátoros típust mutatunk be, ezúttal az AMT 132 elektronikus multifűrészt. A szakmai iparos programhoz tartozó, kék-szürke színű kéziszerszám a mi felfogásunk szerint igazi barkácsgép. Természetesen ezen most sem közepes, vagy gyenge minőséget, hanem sokkal inkább sokoldalú, univerzális felhasználhatóságot értünk. Egy ilyen gép boldog tulajdonosa jól kihasználhatja munkaeszközét a barkácsműhelyben, vagy egyszerűen csak a lakásban adódó kisebb-nagyobb munkákhoz, de kiviheti a kiskertbe, a nyaralóba is, ahol még inkább hasznát veheti az akkumulátoros meghajtásnak.

A 132-es szám a típusjelzésben a 13,2 V-os akkumulátorra utal, amely 1,5 Ah kapacitású. Ez megfelelő formázás - a második-harmadik teljes lemerítés és újratöltés - után meglepően soká bírja a strapát. Ugyanez az akkumulátor található a Kress minden olyan akkus gépében, amelynek a típusszámában szerepel a 132-es szám. Bizony a gyártók is arra törekszenek, hogy a felhasználók a teljes gépparkjukat ugyanabból a márkából vásárolják meg, mert így használhatják ki a közös alkatrészeket, tartozékokat. A NiCd akkumulátor a gép markolatában kapott helyet. A készletben lévő töltő ún. intelligens rendszerű, amely igen gyorsan (1 órán belül), de szabályozottan tölt, majd csepptöltésre kapcsol, és az akku akár folyamatosan rajta tartható.
A gép nagyon egyszerű felépítésű. Az alsó részén lévő védőfedél elhúzásával szabaddá válik a gyorsbefogó rendszer, amelyben egyetlen mozdulattal lehet cserélni a különböző tartozékokat. Hüvelykujjunkkal elfordítjuk a befogókarját, ütközésig betoljuk a szükséges szerszámot, majd elengedjük a rögzítőkart, és a szerszám máris fixen rögzítve van. A multifűrész oldalánál egy kétállású kapcsolót, az előtolás váltót találjuk. Ezzel lehet a penge ingamozgását kapcsolni, amely a fűrészelés hatékonyságát lényegesen megnöveli. Ezeken kívül már csak a be/ki kapcsoló és annak reteszelője található a gépen.
A nyomógombos kapcsoló egyben az elektronikus rezgésszám-szabályozó vezérlőgombja is. A meghajtómotor fordulatszáma finoman szabályozható egészen a "majdnem álló" fordulatig. Ennek pl. egy fűrésznyom megindításakor jó hasznát vehetjük. A reteszelő gomb ennél a gépnél kapcsolózár, és igen nagy jelentősége van, mert a szerszámot megmarkolva könnyen elindíthatnánk a hajtómotort és pl. a fűrészpengét. Ezt a véletlen beindítást zárja ki a kapcsolózár, amely két irányból is működtethető.
Az akkus meghajtás a szabadban, a kerti munkák során használható legjobban ki. A tartozékok közül ehhez a durva fogú fűrészpengét fogjuk a gépbe, és máris rendelkezésünkre áll egy könnyű, hatékony gallyazó fűrész. A praktikus műanyag kofferban három durva fogazású pengén kívül, három finom fogazású is rendelkezésre áll, valamint egy illesztőfűrész. Műhelyünkben valamennyit kipróbáltuk, és igen kedvező benyomásokat szereztünk. Puha és keményfát, pozdorját, műanyagot, sőt alumíniumot és acéllemezt is vágtunk vele, természetesen az ingamozgást csak a faanyagoknál kapcsoltuk be. Az illesztőfűrészt gérbevágóban, valamint nehezen hozzáférhető, szűk helyeken is megdolgoztattuk. Jól vizsgázott.
Ezután kézbevettük a műanyagból készült csiszoló adaptert, amely ugyancsak a "Set" része. Ehhez a csomagban tépőzáras fémkeféket találunk, ami jó arra, amire kitalálták, de kissé hiányoltuk a különböző finomságú csiszolóvásznakat. Persze nem okozott megoldhatatlan problémát; rezgőcsiszolóhoz való öntapadós vásznat vágtunk össze a szükséges méretűre, és azt használtuk a próbák során. A kis csiszoló adapterrel még szűkebb helyekre lehet beférkőzni, mint egy deltacsiszolóval, persze komoly csiszolóteljesítmény nem várható tőle, nem nagy felületekhez találták ki.
Jól alkalmazható a keskeny drótkefe, elsősorban rozsda, illetve festék eltávolításra. Ez sem nagy felületek lemunkálására való, viszont formája révén rendkívül ügyes bonyolult felületek (rácsok, tartóvasak, korlátok stb.) rozsdátlanítására. A készletben találunk még három, borotva élesre fent, hullámos kést, puha, porózus anyagok vágásához. Polisztirol táblával próbáltuk ki, amit könnyedén vitt, és szép vágási felületet adott.
Összefoglalóul az AMT 132 multifűrész jó kiegészítője lehet a házi gépparknak, sokoldalúan kihasználható a barkácsműhelyben is, a kerti gallyazásoknál pedig verhetetlen, elsősorban az akku meghajtásnak köszönhetően. További információ: Kress Képviselet, 1097 Budapest, Gubacsi út 28., telefon: 280-1000.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1699/Akkus_multifuresz