Festékszórás alapfogásai

A festéken kívül a szórás műveletét számtalan körülmény befolyásolja; lényeges a tárgyak nagysága, a pisztoly, a kiszóráshoz használt levegő mennyisége és nyomása. Ideális esetben a pisztoly fúvókáját a tárgy nagyságához igazodva célszerű megválasztani. Az egyszerűbb szórópisztolyokon azonban erre nincs mód, ezeknél a levegő nyomását kell növelni ahhoz, hogy a nagyobb felületeket gyorsan és egyenletes rétegben tudjuk beteríteni festékkel. A kis fúvókájú pisztolyok is alkalmasak nagy felületek fényezésére, ám ezek valójában az apró alkatrészek festésére, kimondottan finom munkákhoz valók. A szóráskúpjuk ugyanis maximum 10 mm, a legkisebb pedig alig 2 mm átmérőjű. Amíg egy nagy fúvókájú pisztollyal legfeljebb három sávban kiszórt festékkel lehet egy tenyérnyi felületet átfényezni, addig a kicsivel ezt húsz sávval lehet lefedetni. A szórás ezért sokkal több időt vesz igénybe, a tökéletes fedettség és egyenletes rétegvastagság elérése érdekében pedig még egy keresztirányban végzett szórási műveletre is szükség van. Szerencsére ilyen nagy felületek csak ritkán fordulnak elő, de a kisebbeknél sem lényegtelen a szóráskúp mérete.
A festék konzisztenciáján kívül nagyon lényeges a porlasztólevegő nyomása is. Ezek természetesen egymással szoros kölcsönösségi viszonyban vannak. A híg festékek általában már 0,8 bar nyomással kiszórhatók, permetük már így is elég finom. Ezt azonban csak finom ködfújáshoz szokás használni, általában 1-2 bar nyomással működtethetők jól a pisztolyok olajfestékeknél, és a vizes bázisúak sem igényelnek 1,5 bar nyomásnál kevesebbet. Ez azonban csak a nyomásmérővel ellátott kompresszorokon mérhető, szabályozható. Ezért jobb a levegő nyomását a festék szórhatóságához igazodva a próba szórásképe alapján beállítani. Lényeges az is hogy mennyire folyamatos a levegő árama. A kis kiegyenlítő tartályos, dugattyús kompresszoroknál gyakran észlelhető, hogy a maximum közelében már szakaszosan működik a pisztoly, mert nem folyamatosan kapja a levegőt. Ez egyenetlen festékréteg kialakulását eredményezheti, helyenkénti szemcsésséget is okozhat a kiszórt rétegen.
A próba során határolhatjuk be, hogy a munkadarabtól szórás közben milyen távolságra tartsuk a pisztolyt. Az ideális helyzetnél a kiszórt festékszemcsék sűrűn egymás mellett helyezkednek el, így terülés közben összeérnek, egymásba folynak. Ezzel létrejön a kisimulásukhoz szükséges feltétel, és a folyamatos, egybefüggő festett felület. Ha távolabbról szórjuk fel a festéket, a szemcsék egymástól távolabbra kerülnek, és csak akkor épülnek egybe, ha még egyszer átfújjuk a felületet, vagy lassabban vezetjük tovább a pisztolyt. Így azonban túl vastaggá is válhat a réteg, ami megfolyást is okozhat. A tárgyfelülethez közel tartott pisztolyból kiáramló festékpermet meg szinte szétfújhatja a már kiszórt festéket, a bevonat hullámos és egyenetlen felületű, laposan kráteres lesz.
A pisztolyt mindig merőlegesen tartsuk a felületre, kivéve, ha kiemelkedő részeket fújunk be, mert azokat mindig az élek felől kell előbb befesteni. Ehhez lapos szögben kell tartani a pisztolyt, de utána már újból merőlegesen kell tovább vezetnünk. Ha ferdén tartjuk, hullámosság alakulhat ki a festett rész felületén, a kiszórt permet egy része nem is fog a kívánt részre kerülni. Mivel esetenként egy fogással nem mindig tudunk kellő fedettséget elérni, kétszer kell a felületet átfújni, vagy csak sávolva lehet befestenünk. Ilyen esetekben nem előnyös a festendő felületen szórásirányt váltanunk, ezt a darabon kívül ejtsük meg. Ellenkező esetben a széleken óhatatlanul vastagabb lesz a kiszórt festék. Az egyenletes rétegvastagság érdekében nem csak széltében, de hosszában is szórjuk le a felületet.
Kényes helyek a különféle alkatrészek élei. A híg festék innen szinte lefut, vékony lesz a bevonat, és az esetleges polírozáskor már néhány mozdulattal teljesen eltűnik a leheletnyi festékréteg. Ezt úgy előzhetjük meg, hogy előbb az élek felől fújjuk be a darabot, majd a teljes felület átszórásakor az éleket újból befestjük. Ezért is fontos az éles sarkú részek finom lekerekítése, mert az ilyen élekre jobban feltapadnak a festékszemcsék, míg az élesen hagyottak soha nem lesznek jól befestettek.
A modellalkatrészek azonban ritkán sík felületűek. A homorú, domború darabokat ezért trükkösebben, a felület "domborzati" viszonyait követve kell lefújnunk. Ez sem nehéz, ha előtte átgondoljuk, mit is kell csinálnunk. A homorú és domború részeknél is igyekezzünk a felülettel párhuzamosan mozgatni a pisztolyt, így elkerülhetjük, hogy az ilyen részek szélén vékonyabb, a közepén pedig vastagabb legyen a felfújt festék rétege. Nagyon fontos ez az olyan részeken, amelyek közel sík felületekből emelkednek ki, illetve azok szintje alá mélyednek. Az is megfelel, hogy előbb oldalról fújjuk körül az ominózus részt, majd újból átszórjuk az egészet felülről.
Másként kell eljárnunk a mély üregek festésekor. Ezeknek előbb az oldalait "járjuk körül" a pisztollyal, majd a mélyét is szórjuk be, és ezt követően fújjuk be a sík felületű részeket. Ilyen esetekben előfordulhat, hogy a szóráskúp szélén levő festékszemcsék finoman szemcséssé teszik a már befújt elemek kisimult rétegét, ám ha elég testes az a réteg, és a festék elég híg, a szemcsék kis idő múlva belesimulnak a festékrétegbe. Ha mégsem, akkor ráfújással tehetjük simává az üreg alját. Ezt azonban csak akkor érdemes megtennünk, ha nagyon lényeges az üreg mélyének teljesen sima felülete.