Nyár az erkélyen

A nyári meleg nem válogat a hétköznapok és a hétvége között. Munkában eltöltött kánikulai nap után, amikor már a hőség csillapodik, de a lakás falai ontják magukból a meleget, hangulatos egy szép erkélyen, teraszon eltölteni az estét. A panellakások nagy részéhez építettek erkélyt, és az újonnan épülő társasházi lakásokhoz is egyre többször tartozik egy kisebb-nagyobb terasz. Igaz, nem mindegy, hogy mekkora az erkély, de ha legalább egy-két szék elfér rajta, már csak a gondos és ötletes tervezésen múlik erkélyünk hangulata.

Burkolás

Régi építésű lakások erkélyének burkolata előbb-utóbb cserére szorul. Minél kisebb a burkolandó felület, annál kisebb mintájú burkolatot tervezzünk, hogy a minta érvényesülni tudjon. Ne feledkezzünk meg a szükséges lejtés kialakításáról, a megálló esővíz nehogy eláztassa a ház falát. 1 m-enként 15-18 mm lejtés elegendő. Ha az erkély padlózata megfelelő állapotban van, de nincs szépen burkolva, és nem akarunk sokat költeni, PVC-padlóval is széppé, újszerűvé tehetjük. Az utóbbi években divatba jött a deszkalappal burkolt terasz. Ez azonban csak akkor jöhet szóba, ha az erkély kb. 10 cm-rel alacsonyabban van a lakás szintmagasságánál, mert így legfeljebb egy magasságba kerül azzal.

Szél elleni védekezés

Legkönnyebb dolgunk akkor van, ha sok a falfelület. A falak fogják legbiztosabban az erős szelet, így bútoraink, virágaink akkor is biztonságban vannak, mikor a hőség helyett a szél tombol. Azonban ha az erkély éppen a szélirányból nyitott, függönyözzük el a teraszt, amely egyben szél- és árnyékfogó is. Amikor szövetanyagot választunk, sűrű szövésű, erős, világos színű anyagot keressünk. A szín kiválasztásánál mindenképpen gondoljunk az erkélyen elhelyezendő egyéb tárgyak, bútorok, textilek színeire is.
A kereskedelemben kapható sokféle lyukasztó, patentozó stb. eszközzel könnyen elkészíthetjük a függönyt, varrni csak a szegéseknél kell (a). A gondos rögzítés nagyon fontos, mert az erős szélben egy kifeszített anyag vitorlává válva, a gyenge rögzítéseket kitépi a falból, és balesetet okoz. Amikor éppen nem használjuk a teraszt, legjobb ha összecsukjuk a szél- és árnyékfogót, ugyanígy akkor is, ha a szél erősödését észleljük.
Szorosan egymáshoz kötözött bambuszpálcákból vagy nádfonatból is készülhet védőfal. Tovább enyhíthetjük a szél erősségét, ha virágládába a szél felőli oldalon törpefenyőket ültetünk. Szépek is és kiváló széltörők.
Az erkélyre minél kevesebb cserepes növényt tegyünk, inkább függőkosarakkal (lásd. májusi lapszámunk), ablak- és balkonládákkal díszítsük. Egyrészt, hogy ne legyen zsúfolt, másrészt különösen a kisebb cserepek - közel az erkély széléhez - leesve, balesetet okozhatnak. Legjobb, ha a korlát és a terasz aljzata közé erős dróthálócsíkot erősítünk, párkány kialakításánál pedig egy 20-25 cm magas kiskorlátot alakítunk ki (b). A nagyobb cserepek és virágládák aljába is tegyünk nehéz köveket, így a szél kevésbé dönti fel.

Bútorok 

A terasz bútorait elsősorban a családtagok száma és a rendelkezésre álló hely határozza meg. Képeinken bemutatunk néhány lehetséges megoldást. Akár vásárlásnál, akár saját kezű munkánál fontos, hogy a fából készített bútorokat (pl. gyalult ácsléc, gyalult vörösfenyő deszka, fa rudak stb.) gondosan felületkezeljük, még használatba vétel előtt, mert nem vihetjük minden csepp eső elől a lakásba erkélybútorainkat.
A készen vásárolt daraboknál minden esetben olvassuk el a gyártó tájékoztatóját, hogy pontosan milyen anyagból készült az adott termék, milyen időjárásviszonyokhoz megfelelő felületkezeléssel látták el. Sokszor írtunk már lapunkban is ezekről a kereskedelemben kapható védőanyagokról (pl. impregnáló alapozó, fakonzerváló stb.), és ha nem elégszünk meg a gyári bevonattal, további - az alapbevonatot figyelembe vevő - védőrétegekkel láthatjuk el a kész bútort. Mind a készen vásárolt, mind a saját készítésű bútorokat szedjük szét fődarabjaira, majd gondosan kenjük át, és csak a száradás után rakjuk össze újra. Kültéren használatos fabútorokat sárgaréz süllyesztett- vagy lencsefejű facsavarokkal állítsuk össze, mert nem rozsdásodnak, mint a szegek. A csavarok furatait fúrjuk elő, hogy a fa ne hasadjon el.
A kárpitok is könnyen levehetők legyenek, mert a hajnali pára kárt tesz bennük. Éjszakára, vagy amikor elmegyünk otthonról, a váratlan záporoktól és nap elől is védett helyre kell tenni.

Téli tárolás

Már a bútorok kiválasztásánál gondolnunk kell a téli tárolásra is. Akinek nincs lehetősége a lakáson kívüli tartós tárolásra (pl. pince, nagyobb tároló, garázs), mindenképpen összecsukható székre, szétszerelhető asztalra van szüksége, hogy a lakáson belüli tárolás minél kisebb gondot jelentsen. Az előzőekben leírt módon gondosan felületkezelt fabútorokat - ha nincs más megoldás - kint hagyhatjuk télire az erkélyen, de összecsukva, letakarva a fal mellé állítva, ahol valamennyire védett a fagytól.

  1. Ötletes megoldás; a pad alatt egy gyermekhomokozó rejtőzik. A homokozó alapládájának magasságát úgy határozzuk meg, hogy lehajtva az ülőlap ne legyen se túl alacsony, se túl magas, kényelmes ülést biztosítson. A láda két oldala legyen a teherhordó, hogy az előlap alacsony maradhasson, a gyerek könnyű mozgását biztosítva. A falra mindenképpen szereljünk a felhajtott ülőlapot biztonságosan rögzítő "zárat", nehogy egy véletlen rossz mozdulatnál a gyerekre zuhanjon a tetemes súly. A képen látható szél- és árnyékfogó alsó részére - méretre szabás és szegés után - kb. 20 cm-enként tegyünk karikákat, és az erkélykorlátra szerelt kis kampókra akasztgassuk fel. A felső részt a rajz alapján készítsük el, ami így bármikor felhúzható, majd gondosan rögzítsük az oldalfalakhoz, illetve a mennyezethez.
  2. Egy konzolos asztalka egészen kis erkélyen is lehetőséget biztosít üdítős poharunk elhelyezésére. A konzolok - a lehajtható változat is - szakáruházakban készen is megvásárolhatók, az asztallap készülhet fából, fémből, műanyagból. Rögzítésüket mindig a helyi adottságokhoz igazítsuk.
  3. Egy ilyen kényelmes pad alá készíthetünk egy kerekeken guruló tartót. Sok minden elfér benne, pl. a gyerekek homokozó játékai, a virággondozáshoz szükséges eszközök, időlegesen feleslegessé váló virágcserepek, kaspók stb.
  4. A fal síkjára felhajtható asztal-pad kombinációt egy gyakorlott barkácsoló el tudja készíteni a kép alapján. Az elkészítés módja a padok és az asztal esetében azonos, csak méretükben különböznek egymástól. A faanyagok és vasalatok különböző méretekben megvásárolhatók a barkácsáruházakban. A méretre vágott faanyagot élezzük le gyalugépen (kézigyalu vagy csiszolópapír is megfelelő), a külső részekre kerülő éleket kerekítsük le, hogy szebbek legyenek. A próba összeállítás után felületkezeljünk minden egyes darabot, majd száradás után facsavarokkal állítsuk össze a bútort. Ennél az összeállításnál is körültekintően végezzük el a falra szerelést, a stabil teherbírás miatt.
  5. Az előzőnél valamivel több időt és barkács tapasztalatot igénylő szekrény elkészítéséhez egy méretezett rajzot is mutatunk. A szekrény különlegessége a szuper biztonságos virágcserép tartó polc. A felhajtható asztallap és az összecsukható székek helyének biztosítása a szekrényajtó mögött, nagyon praktikus egy kicsi teraszon.
  6. A képen látható ülőrész és a dobozok elkészítéséhez, összeállításhoz famunkára van szükség. A teherhordó három oszlop, falazóelemekből készült. A viszonylag egyszerű bútorzatot, a színesre festett faanyagok, és az ahhoz hasonló színű textíliák egysége teszi mégis kompletté.
  7. A virágtartórendszer falburkolásként is funkcionál. A virágok mennyiségétől és méretétől függően a polcok tetszés szerint variálhatók, kiegészíthetők újabb és újabb darabokkal.
  8. A műanyag kerti bútorok nem olyan szépek, mint fából készült társaik, de azért ne feledkezzük meg róluk sem. Sok-sok méret, forma és szín közül válogathatunk, az egyforma székek egymásba rakhatók, így könnyítve a téli tárolást, az asztalok lábai pedig minden esetben kiszerelhetők, lapszerelten rakhatók el. A nagyobb, és egyben kényelmesebb nyugágyak majdnem minden fajtája összecsukható, így használaton kívül kis helyen is elférnek. Jól kiválasztott mintájú huzattal a székeken és terítővel az asztalon, barátságossá tehetjük a legolcsóbb fehér műanyag garnitúrát is.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: erkély, burkolás

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1784/Nyar_az_erkelyen