AL-KO BSS 400 szalagfűrész

Ez a gép már az első látásra felcsigázta az érdeklődésünket. A köztudatban ugyan úgy él, mint nem túl sokoldalú szerszámgép, ám ennek valószínűleg egyrészt az az oka, hogy kevesen ismerik alaposabban, másrészt meg a szalagfűrészek ún. stabil, pontosabban mondva helyhez kötött gépek, s ez a műhelyre korlátozza a használatukat. Az ipari méretűeknél ez igaz, a kisebbekről azonban ez már csak részben mondható el, hiszen elszállíthatók és használhatók bárhol, feltéve hogy a helyszínen van elektromos hálózati áram. A mi pedig a kihasználhatóságukat illeti, bizonyos tekintetben sokoldalúbbak, mint egy-egy kézi szerszámgép. A most bemutatásra kerülő AL-KO BSS 400-as szalagfűrész, pl. kör- és, lyukfűrészt, továbbá sík- és szalagcsiszológépet képes helyettesíteni bizonyos korlátok között. Helyhezkötöttségéről pedig csak annyit, hogy egy szilárd munkaasztalra felfogatva bárhol használható, s mivel nem túl súlyos, közepes méretű, szállítása gépkocsival könnyen megoldható. Ráadásul mi megrögzött ezermesterként vizsgáltuk meg, s a gépről nagyon kedvező vélemény alakult ki bennünk. No, de a további szószaporítás helyett következzenek a tények.

2Mint már említettük, a gép mondhatni középméretű, összeszerelve 650 mm magas, 640 mm széles és 670 mm hosszúságú, s 32 kg a súlya. Vágómagassága 145, s max. 360 mm a vágási szélessége, ami azonos a burkolat és a fűrészszalag közötti mérettel. A vágóasztal 400´400 mm-es, 45 fokig szögbeállítható éppen úgy, mint a síkcsiszolótárcsa előtti 160´230 mm-es tárgyasztal. A gép három 160, 750, és 1200 m/perc sebességfokozatban használható, mégpedig a vágandó anyag fajtája és a fűrészszalag fogsűrűségének függvényében. Zajkibocsájtása a gép közvetlen közelében 83-91 dB. Indukciós meghajtómotorja 230 V-os, 340 W -os, s csak egyfázisú hálózatra szabad csatlakoztatni. A görgős, porvédett csapágyakkal szerelt motor a tengelyére szerelt három lépcsős szíjtárcsán keresztül hajtja meg a hátsó fűrész-szalagtárcsát és az arra felerősített síkcsiszoló tárcsát.
A szalagfűrészgép már az első pillantásra nagyon meggyőző, s szemmel láthatóan precíz szerkezet. A gép acélváza masszív (1), alumínium munkaasztalai, fűrészszalagjának megvezetése (2, 3), továbbá oldalvezetékei, a beállításokhoz szükséges alkatrészei, tartozékai korrektek és robosztusak. Ez nagyon fontos a végzendő munka pontosságát illetően. A szalagfűrészgép veszélyességét biztonsági kulccsal kiegészített kapcsoló (4), a fűrészpengét takaró állítható védőburkolattal, a síkcsiszoló tárcsát pedig műanyag védőfedéllel látták el, amely a gépvázra csavarozott burkolatra illeszkedik fel. Az összes forgó szerkezeti elem és a fűrészszalag nagy része is fedett, így munka közben minimálisra csökken a baleset veszélye. A fűrészport pedig a burkolat alsó csonkjára csatlakoztatott porszívóval ajánlatos eltávolítani. A fűrészszalag 4cseréje könnyen elvégezhető, csak a burkolat kapcsolóoldali részét és a fűrészszalag védőlemezét kell eltávolítani. A vezetőgörgők és a szalagmegvezetések elhúzása után már csak a felső vezetőgörgő felett levő feszítőcsavart kell behajtani, s a fűrészszalag máris leemelhető a tárcsákról, az új-, vagy a végtelenített csiszolószalag pillanatok alatt a helyére kerülhet.
Nagyon fontos, hogy mindig a vágandó anyag milyenségéhez, annak vastagságához, továbbá a vágások jellegének megfelelő fűrészszalagot használjuk. A géphez ún. standard szalagot mellékelnek, amely 10 mm széles, 0,4 mm vastagságú, s durva fogazatú. Ez minimum 25 mm sugarú ív vágására, s faanyagok vágására alkalmas. Ám a különböző munkákhoz a fűrészszalagok választéka bőséges, s könnyű a célnak legmegfelelőbb kiválasztása. A finom fogazatú szalagokkal, pl. simábban, egyenletesebben, ám lassabban lehet vágni. A fordulásoknál pedig a szalagszélesség csökkentésével lehet az ívek sugarát csökkenteni. A 6 mm széles szalagokkal már akár 13 mm-es sugárban is lehet irányt változtatni. A 15 mm széles szalagok az egyenes vágásokhoz megfelelőbbek.
A szalagfűrész szinte használatra készen van becsomagolva, csak a munkaasztalt és a síkcsiszoló tárcsa előtti tárgyasztalt kell néhány csavarral a helyére szerelni, s a gépasztalra, vagy gépállványra erősítése után máris lehet vele dolgozni. Erre mindenkor szükség van, mert különben a meghajtómotor okozta finom rezgés miatt a gépet használat közben könnyű a helyéből kimozdítani.
8Miután szemre alaposan megismerkedtünk a BSS 400-as géppel, nem sokat teketóriáztunk, mindjárt munkára fogtuk. A gép biztonsági kulcsos kapcsolója (4) nagyon szellemes, s kiküszöböli, hogy illetéktelen személy óvatlanul bekapcsolhassa a gépet, feltéve, hogy a kulcsot levesszük a gépről. Először az egyenes vágást próbáltuk ki. A vastag tölgyfát is könnyen szeleteltük (5), sőt 2´2 mm-es léceket is fűrészeltünk vele. A vágás felülete természetesen kissé durva, viszont a szalag fogainak nyoma némi csiszolást követően sima lett. Tehát a durva vágás nem is volt olyan durva, mint gondoltuk volna. A védőburkolatot mindig az anyagvastagsághoz igazodva állítottuk be, hogy a fűrészszalagból minél kevesebb maradjon fedetlenül. A beállítás egyszerű, csak egy csavart kell hozzá meglazítani, s amint a védőburkolat a munkadarab fölé került, rögzíthető (6). Az öntött alumínium hosszvezeték jobbról használható jól. Beállítását a munkaasztal szélső hornyában levő milliméterskála könnyíti meg, ám kissé rövidnek találtuk, ha az asztal szemközti oldalára erősítettük fel. Erre azonban csak akkor van szükség, ha 360 mm-nél szélesebb anyagból kell levágnunk egy keveset, és ezért a hosszvezetéket a fűrészszalag bal oldala mellé kell helyeznünk. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy vékony szeleteket miként vághatunk a géppel; ezt a feladatot is kiválóan teljesítette a BSS 400-as (7). A fűrészszalag könnyedén vágta a legkülönfélébb faanyagokat, tekintet nélkül a keménységükre, szálirányukra. Az előtolás mértékét természetesen mindig úgy választottuk meg, hogy a fűrészszalag vágás közben ne erőlködjön.
11A szögbevágás minden barkácsoló számára nagyon fontos, ezért ezt többféle anyaggal is kipróbáltuk. Az eredmény mindig korrekt volt. Kissé zavaró ugyan, hogy a szögbeállítható és a hosszvezetékben futó harántütköző felfekvő felülete alig 150 mm hosszúságú. A vékonyabb anyagok szögbevágásakor ezért ajánlatos támlécet használni, a vastagabb anyagok esetében pedig a munkadarabot csavaros szorítóval célszerű a harántütközőhöz szorítani. Visszafogott előtolású vágáskor azonban a jó erősen az ütközőhöz szorított faanyagot is korrektül leszabtuk (8). Hosszú, s ferde élek leszabásához az asztalt kellett szögbe állítani. A hosszvezető használata ilyenkor szinte elengedhetetlenül fontos, hiszen fűrészelés közben ennek oldalára támaszkodik fel a munkadarab (9). Vastagabb anyagok esetén ez a feladat kissé nagyobb figyelmet igényel, mert a munkadarabot, előtolása közben, a ferdére állított asztalra is rá kell nyomni. A vágási felület most is egyenletes és egyenes lett.
Különösen a körvágás pontosságára voltunk kíváncsiak, és az eredmény minden várakozásunkat kielégítette. Az előnagyolt darabot a megfelelően beállított központosító tüske körül elforgatott anyagból esztergályozási pontossággal, és a megadott méretre tudtunk korongot fűrészelni (10). A központosító tüske beállítása nagyon fontos, mert ha nem pontosan a fűrészszalag fogaival egy vonalba van, akkor kisebb, vagy nagyobb korongot vágunk a kívántnál. Ha a tüske előrébb kerül, akkor méret alatti, ha pedig hátrább helyezkedik el, akkor méret feletti lesz a fakorong. Mivel a tüske elég hosszú, befogója pedig szögbe állítható, az asztal szögbe állításával ferde élű korongok is kivághatók, de az asztal dőlésszöge maximum 15 fok lehet. Ilyen esetekben azonban a központosító tüskének merőlegesen kell állnia a munkadarab felületére.
14A szalagfűrészeknek, így a BSS 400-nak is kétségkívül a különféle ívelt, szabálytalanul változó formák kivágásakor van elévülhetetlen és más fűrészekkel szemben behozhatatlan előnye. Szinte nincs olyan forma, amit ne lehetne vele kivágni, mégpedig akár pontosan a feljelölt vonalon haladva (11). A munkadarab irányítása könnyű, még a közepes irányváltások is észrevétlenül elvégezhetők, ha főként a fűrészszalag nyomvonalon tartására, és a visszafogott előtolásra összpontosítunk. Az ilyen vágások élményszámba mennek, az anyagot élvezet a fogak alá tolni, mert megy benne, mint kés a vajban. Nemcsak olyan könnyen, de olyan simán is. A rezgés minimális, a vágási rés úgyszintén, hiszen ez csupán 0,6 mm-nyi szélességű. A kifordulási sugár mérete persze nem kicsi, 25 mm, de keskenyebb fűrészszalaggal ez jelentősen csökkenthető. Ha pedig kimondottan finom felületű vágásra van szükségünk, akkor sűrű fogazású szalagot kell használni.
Az AL-KO BSS 400-as fűrésze szalagcsiszoló-gépként is használható, ha a fűrészszalag helyére végtelenített csiszolószalagot helyezünk. A művelet gyorsan elvégezhető, csak a burkolat leemelhető felét kell leszerelni, majd a szalagfeszítő tárcsa lesüllyesztése és a fűrészpenge védőburkolatának a leszerelése után a fűrészszalag helyére illeszthető a 15 mm széles csiszolószalag (12). Igaz, hogy nem túl széles, de nagyon hatékony. A csiszoláskor a szalagot hátulról fém vezető támasztja meg, amelyet az asztalhoz kell csavarozni. A vezetőtámasz egyike enyhén domború, a másik pedig egyenes felületű. Ezzel egyenes éleket és sík felületeket, a másikkal pedig ívelt felületeket lehet síkba csiszolni (13). A nagyobb felületek csiszolásához a gép oldalán levő, és szögbe dönthető tárgyasztalú síktárcsa szolgál. Az asztal hornyába illeszkedik az előzőkben már bemutatott szögbe állítható harántvezető, így szinte bármilyen szögben simára csiszolhatjuk a leszabott munkadarabok felületét (14). A síktárcsára öntapadó, különféle szemcsenagyságú csiszolólapok felragaszthatók, ezáltal a legfinomabb összecsiszolásokra is mód van, ami pl. sarokillesztéseknél nagyon fontos.
Mindent egybevetve az AL-KO BSS 400-as szalagfűrészgépét nem csak az asztalos szakiparosok, de az aktív barkácsolók is remekül kihasználhatják munkáik során. Vitathatatlan sokoldalúsága, precíz kialakítása, viszonylag csekély helyigénye és szállíthatósága bennünket meggyőzött. Aki pedig meg szeretné vásárolni, vagy további információkra lenne szüksége a BSS 400-as szalagfűrészről, az forduljon bizalommal az AL-KO Kft.-hez; Budapest, Nagyvásártelep 14., telefon: 215-0863.
 

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1913/AL_KO_BSS_400_szalagfuresz