Bemutatjuk az intarzia-filét

intarzia_00.jpg (10415 bytes)A szóösszetétel nem fából vaskarika, ugyanis a filé nemcsak a konyhaművészetben használatos, hanem faberakású szegélyt is jelent. Csak annyi a rokonság pl. a halfilé és az intarzia-filé között, hogy az egyik ízre, a másik pedig küllemre élvezetes.

Az is köztudott, hogy az intarzia nagyon pontos, aprólékos munka eredménye, és régebben főként bútorok díszítésére használták. Manapság viszont visszafogottabb változatai - hála néhány mediterrán furnérkészítő cég fejlesztéseinek - újból megjelennek az igényesebb bútorokon, mégpedig félkész termékként alkalmazva. Az újkori intarzia-filék ugyanis tömeggyártásra alkalmas termékek, amelyeket előbb mintás fatömbökké ragasztanak össze, majd e tömbből késeléssel alakítják ki a 0,6 mm vastagságú, kekeny, 1,1 m hosszúságú, mintás furnérlemez csíkokat, a filéket. Egy ilyen termékcsalád természetesen csak akkor "életképes", ha bőséges a választéka. Nos, az olasz Alpi cég intarzia-filéinél a választékra nem lehet panasz, mivel közel száz féle különféle ornamentikájú, visszafogott színvilágú és különböző szélességi méretű kollekcióból lehet válogatni.
A filécsíkok láttán érthető, ha a magunkfajta ezermesterkedők gondolatai szárnyra kapnak. Az ilyen jellegű díszítőanyagokat ugyanis otthoni körülmények között szinte lehetetlen elkészíteni, ha viszont készen a rendelkezésünkre áll, sajátkészítésű munkánk díszítésére nagyon jól felhasználhatjuk. Kézenfekvő, hogy elsősorban az egyszerű megoldások jutnak az ember eszébe. Például kis asztali képkeretek mívesebbé tétele. A sima lécből készült keretnek csak a felületére kell ragasztani, s az máris sokkal szebb lesz. Kazetták, díszdobozok fedőlapjait is könnyűszerrel díszesebbé változtathatjuk a filécsíkokkal, sőt oldalainak, vagy alapéleinek díszítésére is kiválóan alkalmas ez az anyag.
1-es képAzután merészebb megoldások lehetősége is felmerülhet, amely még mindig könnyen kivitelezhető a legtöbb ezermesterkedő számára, nevezetesen az egyszerű, sima bútorok ajtajainak a felújítása. E megoldásnál természetesen a 22, illetve a 43 mm széles felvasalható élfurnérokat is használni kell, ám a belőlük kialakított frontkeretekbe is beilleszthetők a megfontoltan kiválasztott színű és ornamentikájú intarzia-filék. Használhatóságuk tehát nagyon ígéretes még a mindennapi ezermesterkedők számára is.
Ám az ötletesség még nem minden, az adott anyagot tudni kell használni is, ezért saját kezűleg is kipróbáltuk. Előbb a legegyszerűbb sarokkialakítások és mezőkitöltések terén szereztünk tapasztalatokat (1). A vékony filék kényes anyagok, csak éles szikével szabhatók a kívánt méretre. Törékenységük ellen benedvesítésükkel védekeztünk. Ragasztásukhoz diszperziós faragasztót használtunk, és alacsony fokozatra állított hőfokszabályozós vasalóval préseltük a min. 5 mm vastag alaplapra, mert a vékonyabbakat a ráragasztott rétegek vetemedésre késztethetik. A 45 fokos végek összevágására fémvonalzót használtunk, és a merőlegesen álló csíkokat egyszerre vágtuk át. Az illesztés így pontos lehet, feltéve, hogy az intarzia betétek merőlegesen állnak egymásra. Mivel némelyiket nagyon vékony furnércsíkok szegélyezik, a kés anyagból kilépő éle ezeket kiszakíthatja. Ezt úgy előztük meg, hogy mindig a már felragasztott szélesebb szegély, vagy a középső mező éle mellé illesztve vágtuk össze a sarkokat.
2-es képArra is ajánlatos figyelni, hogy a minta lehetőleg szabályosan folyatódjon, tehát a darabokat úgy kell egymáshoz illeszteni, hogy a sarkokon ne csak irányt váltson a mintázat, hanem az szabályos, vagy sarokmintát kiadó legyen. Ez különösen a szalag-, és négyzetmintás változatoknál lényeges. Az sem másodlagos, hogy milyen a környező faanyag, mert ehhez igazodva kell kiválasztani a mintás filéket, hogy azok kellően érvényesüljenek. Próbadarabunk erre is elég jó támpontot ad, ám arra is, hogy a faanyagok lakkozásukat követően mélyebb, melegebb tónusúakká válnak.
A különlegesebb sarokfazonok kialakítását is "megízleltük". Ezek már nagy pontosságot igénylő feladatok, amelyeknek szépségét a minták, a pontos összevágások, továbbá a jól megválasztott faanyagok együttes hatása adja. Az apró darabok összeillesztése nem könnyű, de megoldható. Etűdjeink alapján jó szívvel ajánlhatjuk minden olyan olvasónk figyelmébe, akik vonzódnak az ilyen jellegű munkákhoz, hisz ezek nemcsak szépek, hanem örömszerzők is.
 

Az intarzia-filéket az olasz ALPl cég kizárólagos magyarországi képviselője, a WEXIMTRADE Kft. forgalmazza. Kis tételben is szívesen állunk az érdeklődők szolgálatára, és az intarzia-filéken kívül még az ALPI cég különleges furnérai is beszerezhetők nálunk, akár A/!-es nagyságban, kis tételben is.
Cimünk: WEXIMTRADE Kft.
1135.  Budapest, Szegedi út 37.
1136.  Tel.:330-5013, 06-209 438964, 06-209 369 789
Tel/fax: 349-0379
 

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: intarzia

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1992/Bemutatjuk_az_intarzia_filet