Szivattyúk öntözéshez

A merülő szivattyúk lényege nevükben rejlik. Ezeket a szivattyúzandó vízbe kell merítenünk ahhoz, hogy működjenek. Az elektromos részek (a motor és kapcsoló) tökéletesen vízhatlan házba kerülnek, ez a megengedett legnagyobb bemerítési mélységig garantálja a biztonságot. A merülő szivattyúk házán nincs is szívócsonk, csak vízbevezető rácsozat, ez biztosítja, hogy nagyobb szilárd testek ne is kerüljenek a szivattyúba.
A merülő szivattyúk felnyomják a folyadékot a gyári adatként megadott szállítómagasságba. Ez a magasság nem a szivattyú tényleges helyzetétől, hanem a szállítandó folyadék felszínétől számítódik. A merülő szivattyúk teljesítménye szerint az emelőmagasság általában 6 - 9 méter, nagyobb teljesítményű szivattyúknál 11 méter. A magasnyomású merülő szivattyúk 30-40 méteres szállítómagasságot is produkálnak, a speciális mélykút szivattyúk pedig 50-80 méterre képesek felemelni a vizet.
A folyadékszállító képesség a szállítómagassággal arányosan csökken. Minden szivattyúnak van egy szállítási karakterisztikája, amelyből megállapítható, hogy milyen magasságba mennyi vizet képes szállítani meghatározott időegység alatt.
A kisteljesítményű merülő szivattyúkat ciszternákból, tartályokból, felszíni természetes vízforrásból való víznyerésre, vagy 4-5 méteres mélységű kutakból elárasztásos öntözésre használhatjuk. A magasnyomású merülő szivattyúk alkalmasak közvetlen öntözésre, vagy öntöző szórófejek meghajtására. A mélykút szivattyúkkal nagy mélységből tudjuk a vizet a felszínre emelni, vagy kisebb mélységből nagy nyomással öntözni.
A merülő szivattyúk többségénél egy úszókapcsoló teszi lehetővé az automatikus működést. A szivattyúk a vizet csövön továbbítják, és nem mindegy, hogy ez a cső milyen átmérőjű. A csőellenállás annál nagyobb, minél kisebb a cső átmérője. A merülő szivattyúk nem járhatnak szárazon, és nem járhatnak tartósan teljesen elzárt csap mellett. A vízben lévő homok, vagy egyéb csiszolóanyag hatású szennyeződés jelentősen csökkenti a szivattyú élettartamát.
A felszíni vagy kerti szivattyúk nem merülnek (nem is merülhetnek) be a vízbe, hanem a felszínre telepítve szívócsövön szívják, majd nyomócsövön továbbítják azt. A szívócső végére egy visszacsapó szelepet (lábszelepet) kell szerelni, hogy a szivattyút üzembe helyezéséhez fel tudjuk tölteni. A szívócsőnek abszolút tömítettnek kell lennie. Tömítetlen szívócsövön a szivattyú levegőt is szív, amely jelentősen csökkenti teljesítményét. Minden kikapcsolás után kifolyik a víz a szivattyúból és a szívócsőből is, lehetetlenné téve a következő sima beindítást. A szívócső vagy merev cső legyen vagy összeroppanás ellen védett úgynevezett bordás merevítésű cső. Hagyományos locsolótömlő alkalmazásakor a szivattyú szívóhatása összelapítja azt, lehetetlenné téve a víz felszívását.
A felszíni szivattyúk sem járhatnak szárazon, és nem járhatnak tartósan teljesen elzárt csap mellett. Ha a vízben homok vagy egyéb csiszolóanyag hatású szennyeződés van, az jelentősen csökkenti a szivattyú élettartamát. A felszíni szivattyúkat homokos víz esetén előszűrővel kell védeni. Az előszűrőkről tudni kell, hogy csak mechanikai tisztítást végeznek, áteresztő keresztmetszetük 60 mikronos.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: szivattyú, öntözés

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-208/SzivattyUk_ontozeshez