Nem is szükséges hozzá más, csupán két betonból kialakított parti "hídfő", amelyet terméskövekből, nagyobb folyami kavicsból kirakva könnyű természetessé tenni (1). A lényeg az, hogy a kis hidacskát alkotó 40x60-100 mm-es staflik végeit szilárd és egyenes felületre tudjuk helyezni. A staflikat nem feltétlenül kell szabályosan egy vonalba igazított végekkel lerakni, mutatósabb, ha rendezetlenül tesszük egymás mellé. A járófelület kb. 60 cm széles legyen, s szilárdságát egy hosszú átmenő állványcsavarral, vagy menetes rúddal összefogva biztosítsuk. A staflik közé helyezzünk kb. 10 mm vastag falapokat. Az összehúzó anyákat célszerű süllyesztékbe rejteni (2).
A hidacskát alkotó faanyagot azonban még összefogásuk előtt alaposan itassuk át lenolajkencével, vagy más, hatásos faimpregnáló folyadékkal (pl. Xylaprotecttel), hogy tartósan ellenálljon a szélsőséges időjárási hatásoknak. A csavarokkal összefogott bürüt ezt követően erősítsük a hídfőkre, majd téglákkal, terméskövekkel úgy rakjuk be, hogy e burkoló elemek elmozdulás ellen is biztosítsák. Célszerű egy már meglévő kerti úttal is összekötnünk, hogy célja hangsúlyosabb legyen. A hidacska környékét szórjuk be sóderrel, telepítsünk köréje néhány vízparti cserjét, hogy még jobban a környezetébe illeszkedjen (3).
Nagyobb felületű kerti tavak partjait is érdemes áthidalni, s e célra készíthetünk deszkalapokkal lefedett bürüt is (4). Ebben az esetben két-három 60x100 mm-es impregnált gerendát fektessünk le tó két partjára, s most is ajánlatos betonozott hídfőket kialakítani. A gerendákat célszerű ezekbe süllyesztve rögzíteni. A járófelületet 20x200x700 mm-es, előzőleg impregnált deszkákból alakítsuk ki. A deszkákat 10 mm-es közökkel szegeljük a gerendákra, de erre a célra csak korrózióvédő bevonattal ellátott szegeket használjunk. A hidacska környékét itt is sóderrel, kavicsokkal felszórva tegyük természetessé.
