Új, és mégis olyan, mint a régi!

Nosztalgia pipereszekrény

Sokan kedvelik a régi időkre jellemző berendezési tárgyakat. Adott esetekben egy-egy ilyen tán még hangulatában is jobban illik a környezetébe, mint a készen kapható korszerű darab. Például egy, nem kimondottan korszerű, fürdőszoba mosdója fölött jobban mutat a már-már elfeledett tükrös pipereszekrény (címkép), mint esetleg a divatos mosdószekrény.
A tükre dönthető, két oldalsó zárt részében pedig elférnek a testápoló és egyéb kozmetikumok. Asztalost sem igényel, mert saját kezűleg elkészíthető tájékoztató méreteket tartalmazó rajzunk és fázisképeink alapján.
Alapanyagul 18 mm vastag, a barkácsáruházakban megvásárolható bútorépítő lapokat ajánlunk. Ezek szélessége 200-300 mm, és ha a 2 m-hosszúságú lapokat használjuk, akkor ezekből az ajtók valamint a tükör keretéhez szükséges 50 mm széles léceket is leszabhatjuk. Először az oldallapokat szabjuk méretre. Szélességük 145 mm, hosszuk 482 mm legyen. A vágáskor keletkező hulladékot pedig az ajtók keretének elkészítéséhez használhatjuk fel. A tetőlap 160 mm széles és 950 mm hosszú legyen. E darab három egymással szomszédos élét marjuk fazonosra, vagy gyaluval alakítsuk ferdén lecsapottra, majd elülső éleit csiszolva kerekítsük le. Jelöljük be az oldallapok helyét, majd a kávaoldalak számára véssünk a fedőlapba 5 mm mély, fészkeket. Ezek szélessége 18 mm, a hosszuk pedig 145 mm legyen.
Az oldallapok alá szabjuk le a fenéklapjukat is, majd az oldallapokba fúrjunk 10 mm mély raszterlyuksort a csapos polckonzolok számára (1). A polcok mérete 130x214 mm. A szekrénykáva darabjait köldökcsapokkal megerősítve állítsuk össze, de még ne ragasszuk meg. Lyukfűrésszel vágjuk alakra a tükör fölötti takaróidomot (2). Szimmetrikus alakjának előrajzolásához érdemes karton sablont használnunk.
Következő lépésben az ajtók léckeretét állítsuk össze. A lécek 50 mm szélesek legyenek, a keretek darabjai pedig egymásba eresztett csapozással kapcsolódjanak egymáshoz. A két hosszabb lécről majd csak a keret összeállítása után vágjuk le a felesleget. A léceket, még ezt megelőzően, egyik élükön 10 mm mélyen és 5 mm szélességben hornyoljuk fel. A horony a külső éltől kb. 6 mm távolságba legyen. A lécek leszabását csak ezt követően végezzük el.
A következőkben szabjuk le 5 mm vastag rétegelt lemezből a két ajtótáblát is, majd csúsztassuk a keret hornyai közé, és a szélső léc helyreillesztése (3) után vágjuk le a keretlécek felesleges részét. Az ajtótáblákat emeljük ki a helyükből, majd a keret belső élét csiszolással finoman kerekítsük le. A hátlapot is 5 mm vastag rétegelt lemezből szabjuk ki, majd a szekrénykáva hátsó élébe vésett aljazásba fektetve hozzuk a kávaélekkel egy síkba. Az oromdísz idomot négy köldökcsappal megerősítve fogassuk a tetőlap aljára, mégpedig úgy, hogy az ajtók keretével azonos síkba legyen a külső oldala.
Az alkotóelemeket ezt követően csiszoljuk simára, majd pácoljuk a kívánt árnyalatúra (4). Száradás után még egyszer finoman csiszoljuk át a felületeket, majd következhet a lakkozás, vagy a keményviaszolás. A bevont darabokat ezt követően már szilárdan összeragaszthatjuk. A pontosan derékszögbe állított darabokat azonban elmozdulás ellen ajánlatos csavaros (5), vagy hevederes szorítókkal biztosítani. A kitüremlett ragasztót még frissiben töröljük le.
Amíg a szekrény szárad, készítsük el a tükör keretét. Ezt 5x10 mm-es aljazással ellátott 40-50 mm széles lécekből ragasszuk össze (6). A tükörlapot majd a hátoldala felöl felszegelt 10x10-es lécekkel fogassuk a helyére, miután a keretet pácoltuk és lelakkoztuk.
Szereljük fel rá a billenőpántok csapos lemezét, majd ennek ellendarabját a szekrények belső oldalának a közepére (6). A tükör megvilágításáról se feledkezzünk meg; e célra egy kis fénycső is megfelel, amelynek armatúráját a homlokdísz hátoldalára csavarozzunk fel (7). Ezt követően már csak a szekrényke ajtajaira kell felcsavaroznunk a csuklós pántokat és a rugós csappantyúkat, majd ezt követően már a mosdó fölött kijelölt helyére szerelhetjük négy-négy, műanyag tiplibe hajtott, facsavarral (8).

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-2115/Nosztalgia_pipereszekreny