Régi bútordarabok felújítása

A régi, nem kimondottan értékes bútordarabok formája, kivitele még akkor is igényes és szép, ha nem neves asztalos készítette. Annak idején még a tucatdarabok is kellő igényességgel készültek, csak olcsóbb anyag, esztergált alkatrészek, egyszerűbb faberakások jellemezték. Egy-egy ilyen asztal, komód, vagy fiókos szekrény azonban csak attól lesz ócskaság, hogy felületei megkoptak, eresztékei kilazultak, a faberakások lapocskái közül pedig számos kihullott. Az ilyen darabok persze csúfak, ám felújítva, kijavítva egészen másként néznének ki. Igaz, hogy az ilyen munka időrablóan hosszadalmas, az eredmény viszont többnyire megéri a fáradságot. És hogy az ilyen munkát biztosan el tudjuk végezni, ebben segíthetnek az alábbi tanácsaink. Példaként pedig végigkísérhetjük egy szép vonalú régi asztal újjászületésének fázisait.

A „beteg” egy nyolcszögletű asztal, amely szép, esztergált és fazonra mart díszítésű lábakon állt. Párkányos kerettel megerősített lapja jórészt gyökérfurnér borítású, de bizony az összeforgatottan leragasztott lemezek egyike-másika az illesztési vonala mentén kitöredezett. A bútor színe egyébként a korára jellemzően sötétbarna volt, ami részben az évtizedek által rárakódott zsíros szennyeződésnek, másrészt az eredeti pácolásnak együttes következménye (1).
Az már hamar kiderült, hogy a több helyen sérült gyökérborítást nem lehet javítással megmenteni. A kitöredezett részek foltozásához ugyanis azonos mintázatú faanyagra lenne szükség, különben a javítás nagyon szembeszökő. Az is kiderült, hogy a diófa keretberakását sem lehet megmenteni, mert a gyökérbetét ép részeit igen nehéz lenne eltávolítani. Az asztallapra tehát új furnérlapokat kell majd ragasztani, és mivel többi részét is alaposan meg kell tisztítanunk, előbb a lábakat felül összekötő kereszthevederről lecsavaroztuk az asztallapot. A viszonylag vékony, furnérral borított asztallap aljára csaphornyos végű fatömbökkel rögzítették fel a szegélykávát, amely a facsavarok kihajtása (2) után már könnyen leemelhetővé vált (3).
Ezután első dolgunk az asztallap öreg politúr rétegének eltávolítása volt. E művelethez festéklemarót használtunk. A marószert egyenletesen szétkentük a felületen, majd 15-20 percig hagytuk „dolgozni”. A felmaródott sellakot spatulával toltuk le a felületről. Az erősen szennyező marószeres anyagot egy műanyagzacskóba gyűjtöttük össze. A spatulával először a politúr nagyját sikerült csak eltávolítani (4), majd ezt követően egyenes élű színlőpengével lehúzva távolítottuk el a maradék sellakot. A teljesen letisztított furnérfelület kitöredezett részét kitapaszoltuk, majd az egész felületet szintbe csiszolva tettük egyenessé és teljesen tisztává.
Ezután a műveletet az asztal lábain és az alsó kereszthevederén is elvégeztük. Az esztergált oszlopokon és a fazonos élű lábakon ez kissé körülményes volt, mivel a mélyedésekből teljesen el kellett a politúrt távolítani. E részeken ívesre köszörült színlőpengét és lágyacél lemezcsíkokból kireszelt segédeszközöket, gyökérkefét és festéklemaróba áztatott fűrészport alkalmaztunk. Ezt tiszta rongyra terítve az oszlopok, és egyéb esztergált díszítések utótisztításhoz használtuk igen eredményesen. A domború és más idomos felületeket így sérülésmentesen teljesen megszabadíthattuk a régi sellak bevonattól.
Ezt követően az asztal teljes felületének a simára csiszolását végeztük el. E célra finom acél- vagy műanyaggyapotot célszerű használni. Az acélgyapotot a mélyedésekbe is bele lehet nyomkodni, a műanyaggyapot lap erre már kevésbé alkalmas. Arra azonban nagyon kellett ügyelnünk, hogy finomcsiszolás közben az éleket ne koptassuk le túlságosan, mert a mélyedések csiszolásánál erre minden esély adott. E részek határozott élei adják meg az ilyen díszítések határozott kontúrját, és ha ezeket akaratlanul is lekerekítjük, kevésbé érvényesül a formájuk. Ennek elkerülése érdekében előbb a mélyebb részek felültét csiszoltuk meg, majd a külső felületét koptattuk simára, sík lapra feszített csiszolóanyaggal, gyenge nyomás mellett.
A fazonra mart szegélyeknél a sarkok a kényes részek, ezek se lehetnek nagyon lekopott jellegűek. E részeket lécre feszített finom csiszolópapírral koptattuk egyenesre, mert a laza szerkezetű csiszolóanyagokkal a belső sarkokba nem lehet egyenes és határozott csiszolatot elérni. A hajlatokat színlőpenge sarkával fényesítettük ki véglegesen. Miután a lábrészek összes fafelületét megszabadítottuk a régi politúrtól, és tökéletesen simára csiszoltuk, újra az asztallapot vettük kezelésbe.
Először a nyolcszögű vakkeretet csiszoltuk le. Furnérborításának száliránya az oldalélekre merőleges, ezért lecsiszolásánál különösen kellett vigyáznunk, hogy a felület simára munkálása közben ne keletkezzenek a szálirányra merőleges mély karcok. Ezt csak úgy érhettük el, hogy a szálirányra merőleges csiszoláshoz a legfinomabb szemcsézetű anyagot használtuk, és a keretre alig nyomva simítottuk le az összes oldalt. A párkánylécek mély árkait előbb acélgyapottal, majd lécre feszített finom csiszolópapírral koptattuk le, és a mélyen levő éleket, sík részeket színlőpengével simítottuk át. A belső oldalát is letisztítottuk, így a nyers deszkafelületeket is felfrissítettük.
Következhetett a rázósabb feladat, az asztal lapjának az újra furnérozása. E célra a keret furnérjával azonos fajtájú, színtónusú és mutatós erezetrajzú furnért választottunk. A borításhoz nyolc olyan széles lapra volt szükségünk, amely kiadja az asztallap egy szegmensét. Az asztallap sarkait egyenes vonalakkal kötöttük össze, ennek alapján határoztuk meg a háromszögletű darabok méretét. A furnér közel szimmetrikus mintázatának középfelezőjére jelöltük fel a 45 fokos csúcsszöget, majd a háromszögű falemezről éles késsel levágtuk a felesleges részeit. Az alakra szabást sík lapon, éles szikével végeztük el. A furnért több késmetszéssel, fokozatosan átvágva szabtuk méretre.
Mivel a vágások nem a szálirányba estek, ezért a furnért a csúcsa felé haladva metszettük át, hogy a vágási élek ne hasadozzanak be, és a csúcs is épségben megmaradjon. A kivágott darabot az asztallapra illesztettük, és ellenőriztük, hogy megfelelő-e a csúcsszög. A kivágott darab pontosan illett a helyére, így ennek alapján kivágtuk a többi darabot is. Az asztal lapját vékonyan bekentük erős kontakt ragasztóval, majd a furnérlapok hátoldalára is vékony rétegben ragasztót kentünk. Vártunk 10-15 percet, majd a furnérdarabokat egymás után, szorosan egymás éléhez igazítva rányomkodtuk az asztallapra. A falemez borítást ezt követően gumihengerrel préseltük le. Az oldószer teljes elpárolgását a furnér fölé kis távolságba tartott vasalóval segítettük elő (5), majd az összeillesztett éleket levasalva préseltük egymás mellé (6). Mivel a lapokat túlfedéssel szabtuk ki, a felesleges részüket nem késsel, hanem kalapács oldalával megütve törtük le (7). Ezt a műveletet késsel aligha tudtuk volna pontosan elvégezni, mert vagy az asztal lapjába, vagy a szegélylécébe vágtunk volna. Így viszont pont az él mentén törik be a vékony falemez (8), feltéve, hogy a ragasztás szilárdsága megfelelő. Azt a kevés felesleget pedig, ami a törés után a lapok élén maradt, lécre feszített finom csiszolópapírral könnyen lemunkálhattuk.
A következő feladat, az új furnérozás simára csiszolása. Ehhez is finom csiszolópapírt és fatömböt használtunk. A felület finomítását szálirányba mozgatott csiszolófával sugár irányba végeztük el, majd a csiszolófára műanyaggyapot-lapot feszítettünk, és ezzel koptattuk teljesen simára az asztallap teljes felületét. Nagyon fontos, hogy a fafelület teljesen sima és karcmentes legyen, és a kiálló rostokat mindenhol koptassuk le. Ha már teljesen simának tűnik a furnérozott felület, akkor a fény felé forgatva, minden oldalról lapos szögben ránézéssel is ellenőrizzük, hogy valóban teljesen sima-e az egész felület. Ez nagyon fontos, mert később már az ilyen hibákat nehéz korrigálni.
A nyers fafelületeket azonban pórustömíteni is kellett. Erre finom híg politúrt használtunk. A politúrral előbb egyenletesen átlabdáztuk a fafelületeket, majd a sellak teljes száradása után finom csiszológyapottal dörzsöltük át a darabok felületét. Alapos portalanítás után következett az alapfényezés, amihez 7%-os sellak oldatot és politúrozó labdát használtunk. Ez utóbbi tiszta, finom vászonba burkolt vatta. A labdával első ráfényezéskor szálirányba, gyenge nyomással dörzsöltük rá a politúrt. Ezt követően a felületekre kevés habkőport szórtunk, majd denaturált szeszt öntöttünk a labdára, és mindig egyirányú, apró, köröző mozdulatokkal tömítettük el a fa pórusait. Utána 3%-os politúrt használva, és nagyobb köröket leírva újabb réteget dolgoztunk a felületekre. Az alapozás után a felületek üvegsimaságúakká váltak, az asztalhoz pedig néhány napig nem nyúltunk.
Az első ráfényezést portalanítással kezdtük, és a beszáradt pórusokat szeszes labdával, kevés habkőporral újból üvegsimaságúra tömítettük. Ezt követően paraffin olajjal átkentük a felületeket, később pedig 7%-os politúrral labdáztuk fel az újabb leheletvékony sellakréteget. A labdát most is körkörösen, egy irányba mozgattuk, és a művelet befejezése után a darabokat két napig pihentettük.
A második ráfényezés előtt az asztal darabjait olajjal és habkőporral dörzsöltük be, majd nemezlappal átcsiszoltuk. Az újabb 5%-os politúr réteget csak ezt követően egyenletes rétegben labdáztuk fel. A politúrozást most is két napig hagytuk száradni.
A harmadik ráfényezés előtt néhány csepp olajat kentünk szét a felületeken, majd 2%-os politúroldatot használva addig fényeztük, amíg kékesszürkévé változott. A pihentetési, száradási idő most is két nap volt.
Következett a felfényezési művelet, amihez előbb szesszel dörzsöltük át a darabok felületét, majd 2%-os sellakot használva labdáztuk át. Befejezésül ismét szesszel átitatott labdával simítsuk át az asztal darabjait, aminek a következtében az olaj teljesen a felszínre került, és a labdázással eltüntettük. Néhány órai pihentetés után tiszta, puha ruhával átdörzsölve políroztuk fényesre az összes felületet. Sík felületeken viszonylag könnyű a politúrozás, ám a tagoltabb részleteknél forgástesteknél nehezebb volt a feladatunk. Ilyen helyeken a darab állandó forgatása mellett dörzsöltük fel a politúrt, a mélyebben levő részekre pedig keskenyre összehajtogatott vattával kibélelt vászoncsíkot használtunk. A mélyedések fényesre politúrozása volt a legnehezebb, mert körülményes volt a sellak egyenletes feldörzsölése. E helyeken nem körkörös mozdulatokkal, hanem a vászoncsík folyamatos húzogatásával dörzsöltük fel a politúrt. A vésett minták árkaiba pedig előbb ecsettel kentük fel vékonyan a bevonó oldatot, majd a felesleget a vászoncsíkkal dörzsölve dolgoztuk el.
Ez természetesen hosszadalmas és fárasztó műveletsor, és aki nem igényli a csillogó fényű felületeket, kemény viaszos, tompán fénylő selymes bevonattal is elláthatja az ilyen régi, szín fáig letisztított bútorok felületeit. Ez az anyag alapozás nélkül felkenhető, majd száradása után átdörzsölve, átkefélve kellemes tapintású felületeket eredményez. Színtelen lakkal azonban ne nagyon kísérletezzünk, mert a tagolt részeken nehéz egyenletesen felkenni, ecsetnyom nélkül eldolgozni, a megfolyt lakk pedig láthatóan csúf hibákat eredményez.
Végül a már felújított felületű darabok csapjait, és a fészkeit megtisztítottuk a régi enyvezés maradékától, és frissen olvasztott enyvet használva ragasztottuk össze. Ahol természetesen szükséges volt, ott a csapokat kihézagoltuk vékony falemezekkel, hogy az enyv ne hézagkitöltő, hanem csak ragasztóanyagként funkcionáljon. Az összeragasztott asztalt egy napig hagytuk száradni, majd az asztallapot is a helyére erősítettük az eredeti csapos lefogófák segítségével. Rá sem lehetett ismerni, teljesen megszépült, és formái, vésett díszítései szinte új életre keltek (9). Nagy munka volt, de megérte a fáradságot.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: bútorfelújítás

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Antik- és stílbútorok a modern lakásban

A régi értékekhez való ragaszkodás sok ember otthonában is valós igényként jelentkezik. A bútorok külső megjelenésén jelenlévő építészeti stílusjegy határozza meg a bútorstílust, hiszen a...


Örökéletű antik bútorok

A napjainkban gyártott bútorok jelentős részéből soha sem lesz patinás, antik darab. Ám a már ma is párszáz éves darabok még sokáig megőrizhetik minőségüket, értéküket. Ha ilyen van a birtokunkban,...