Fadöntési egyszeregy

A kiskerti fakivágási főszezon praktikai szempontok miatt esik elsősorban a februári hónapra. Tavasszal és nyáron - amikor lomb van a fákon - a favágás sokkal több hulladékkal jár, mint a növények lombmentes időszakában. Ősszel a kiszámíthatatlan időjárás és az egyéb kerti munkák miatt szokott elmaradni a kivágásra ítélt fák döntése. Tél végén, februárban azonban a metszéseket leszámítva nincs sok munka a kertben. A lombhullató fajokon nincs levél, és már vannak olyan napok, amikor az időjárás is kedvez a kerti tennivalóknak.
A fák kivágása nagy figyelmet és pontosságot igénylő feladat. A favágás irányítójának még kisebb méretű növény esetén is nagy fegyelemre és sokrétű odafigyelésre van szüksége. Kezében a fűrésszel irányítja a vágást, figyelnie kell a dőlésirányra, és jól meg kell találnia azt a pontot, amikor megindul a dőlés. És még mindemellett oda kell figyelnie a munkában részt vevő többi személy épségére is.

Az ép törzsű fa dőlése könnyebben irányítható

Ép, egyenes törzsű, függőleges állású fák kivágásakor először azon az oldalon fűrészelünk be egy részt, amerre később dönteni szeretnénk a fát. Ez lesz a dőlésirányító vágás. Ez a bevágás teszi lehetővé, hogy a törzs a kívánt irányba húzódhasson el, amikor megindul a fa a föld felé. Vastag törzsátmérőjű fáknál nem elegendő egy vágás a dőlési oldalon, hanem egy dinnyeszelet formájú részt ki kell vágni belőlük.
Ha ezzel megvagyunk, elkezdhetjük a vágást az ellenkező oldalon, körülbelül 3 centiméterrel magasabban, mint ahogy a dőlésirányító vágást ejtettük az ellenkező oldalon. A két egymás fölötti metszési sík biztosítja a fa megtartását még egy darabig. Amikor ez már nem bírja tartani a terhet, akkor a fa a dőlni kezd. Ezt kézi nyomással is segíthetjük, vagy hosszú kötéllel is húzhatjuk a már bevágott fát. Ez utóbbi annyival veszélyesebb, hogy mi magunk is a dőlési irányban tartózkodunk: ezért kell ekkor megfelelően hosszú kötelet használni.
Ha az előbb említett három centiméteres vágássíkok közötti eltérést nem tartjuk be, akkor fennáll az a veszély, hogy kivágáskor a metszési vonalunk találkozik a dőlésirányító metszéssel. Ilyenkor utóbbi már nem képes irányítani a dőlés irányát: a fa arra fog dőlni, amerre nagyobb az ágainak a tömege. Szóval sok múlhat néhány centiméteren is!

A korhadó, üreges példányok veszélyei

Üreges, belül korhadt fák döntésekor még nehezebb a helyzet, mert a dőlés iránya elsődlegesen nem a dőlésirányt adó vágástól függ, hanem a törzs helyenként változó vastagságától. Ahol odú van benne, ott gyengébb, az ellenkező oldalon erősebb a törzs. Ilyenkor számítani kell rá, hogy munka közben bármikor váratlanul kidőlhet a fa a törzs hasadása miatt.
Amennyiben a törzs felsőbb részeiben is vannak üregek (ezek általában vagy láthatók, vagy kopogtatással felfedezhetők), akkor arra is fel kell készülni, hogy a fát hiába alul, földközelben vágjuk, ennek ellenére felül is elpattanhat. Ezek miatt a bizonytalansági tényezők miatt törekedjünk arra, hogy a fa egyenletesen és lassan dőljön, azaz sokkal lassabban haladjunk a vágással, mint egy ép törzsű fa esetén.

A lassú sebességű döntéskor jó szolgálatot tehetnek az ékek, melyeket a vágási résbe verünk be, így lassabban kezd dőlni és jobban irányítható a fa, mintha egy gyors fűrész nyomán engednénk borulni.
Bizonyos esetekben lehetetlen dönteni a fát. Ilyen ok lehet az épületek közelsége, vagy ha légkábelekkel van minden irányból körbebarikádozva a fa. Ebben az esetben a gallyazást követően fentről lefele kezdjük el darabonként felaprítani a törzset. A darabok mérete attól függ, mi módon tudjuk azokat - általában kötélbiztosítással - leereszteni.
Amennyiben sűrű, zárt növényállományból akarunk kivágni egy nagyobb fát, úgy először érdemes - amennyire tudjuk - legallyazni, hogy dőléskor minél kisebb kárt tegyen a szomszédos növényekben.

A tuskó eltávolítása

A fadöntés után a tuskózás az egyik legnagyobb erőkifejtést igénylő folyamat, hiszen attól, hogy a fa föld feletti részeit eltávolítottuk, a földalattinak a nagy részét is sokan ki szeretnék szedni. Ennek oka, hogy a tuskó a helyén maradva csak a helyet foglalja más növények elől, és nem túl esztétikus látvány egy szépen gondozott díszkertben. A tuskó földben hagyva ökológiai szempontból előnyös a talajnak, hiszen ekkor az idővel lebomló gyökerek tápanyagtartalma visszakerül a talajba, amelynek a szerkezetét is javítják a bomló gyökerek helyén kialakuló járatok.
Amennyiben a tuskót a földben hagyjuk, úgy amennyire lehet kapáljuk körbe, húzzuk el körüle a földet, hogy minél mélyebben, akár a talajszint alatt 8-15 centiméterre le tudjuk vágni a törzset. Így földet tudunk húzni a maradványokra és akár még sekélyen gyökerező évelőkkel is beültethetjük a fa helyét.
Ha mégis ki szeretnénk szedni a tuskót, akkor több módszer is szóba jöhet. Akinek módja van valamilyen erőgépet használni, azzal viszonylag könnyen eltávolítható a fatuskó. Homokos talajon a gyümölcsfák tuskója gyakran egy rántásra kijön. Kötöttebb talaj esetén érdemes a nagyobb felsőbb gyökereket csákánnyal, fejszével elvágni a húzás előtt.
Ha kézi erővel távolítjuk el a tuskót, akkor a törzset kivágáskor minél magasabban vágjuk el, legjobb, ha körülbelül 1,5 méteres magasságban döntünk. Az így bennmaradó törzsdarabot egykarú emelőként használhatjuk majd tuskózáskor. Ez természetesen csak akkor működik, ha ebben az emelőnek szánt törzsszakaszban semmilyen meggyengült rész, korhadás nincsen - különben eltörhet. Ekkor is amilyen mélyen tudjuk, ássuk körbe a gyökereket, távolítsuk el a földet róluk, és vágjuk át ezeket. Mivel feljebb vannak a vastagabb, lejjebb az egyre vékonyabb gyökerek, néhánynak az étvágása után már általában képesek vagyunk mozgatni a fatörzset. A gyökerek átvágását és ezt a mozgatást addig kell végezzük, míg a lefelé menő, nem hozzáférhető egy, vagy néhány gyökér eltörik, és a fa kidől. Minél magasabbra hagyjuk vágáskor az egykarú emelő elvén működő törzsrészt, annál nagyobb erőt tudunk kifejteni vele az alsó nem hozzáférhető gyökerekre.