Klasszikus fabevonat: politúr

Először is azt nézzük meg, mi is kell hozzá. A politúrozás szerszám- és anyagigénye szerény. Egy jó színlő-, vagy vonópenge, különböző finomságú csiszolópapírok, acélgyapot, vagy más néven acélforgács, vatta, tiszta textília, továbbá habkőpor, denaturált szesz és sellak szükséges a szép bevonat kialakításához. E két utóbbiból kell magunknak elkészíteni a bevonáshoz szükséges alapozót és magát a fényező politúrt is. E kettő csak a "denszesz" és a sellak hígítási arányában különbözik. Alapozáshoz 2:1, 3:1, politúrozáshoz pedig 1:1 arányú oldatokat kell használni. A háztartási- és festéküzletekben árusított szilárd sellak 1 térfogatrészét 6 rész denaturált szeszben feloldva készíthetjük el az alappolitúrt (1), amit azután a célnak megfelelően kell később tovább hígítanunk. Az alapoldatot alaposan összerázva hagyjuk teljesen feloldódni, ezt követően néhány napig hagyjuk ülepedni.
A bevonat minőségét eleve a fafelület minősége határozza meg. Tükörfényes felülethez feltétlenül simára munkált felület szükséges. Ezt a munkadarab előkészítésével, több fázisban kell biztosítanunk. Első lépésként a felálló szálkákat koptassuk le finom szemcséjű csiszolópapírral (2). E műveletet mindig szálirányba végezzük el, különben a fa felületén mély karcok keletkeznének, amelyeket csak újabb szálirányú és fárasztó csiszolással tüntethetünk el. A felület finomításához használhatunk színlőpengét is (3), ha azt élesre és sorjamentesre fenjük. Ha a fafelület lehúzásakor különböző méretű faforgácsok keletkeznének, akkor a pengét azonnal fenőkövön húzzuk le (4), hogy az éle egyenletesen és jól vágjon. Ezzel a szerszámmal is csak szálirányba dolgozzunk. A lemunkált felületet ezt követően keményszőrű kefével portalanítsuk. A fa pórusaiba tapadt port is távolítsuk el. Az anyag most még sápadt, mondhatni fakó tónusú. Ez azonban az alapozó felkenését követően megváltozik, a fa színei mélyebbekké, meleg tónusúvá válnak (5). Pácolásnál ezt is ajánlatos figyelembe venni.
Az alapozáshoz, az alappolitúrhoz adagoljunk 2, vagy 3 rész "denszeszt". A hígabb oldattal könnyebb dolgozni, de csak több rétegben felhordva tömíti el kellően a pórusokat. Ezzel biztosíthatjuk, hogy a faanyag szívóképessége egyenletessé váljon. Az alapozót egyenletesen, szálirányba, ecsettel kenjük fel. Ez hamar száraznak tűnhet, de teljes kikeményedéséhez legalább 12 óra szükséges. Újabb réteget is csak ezt követően lehet rákenni.
Alapozáskor a fa felületén a parányi szálkák felegyenesednek, ezért a felület érdessé válik. Ezt újfent le kell csiszolnunk, ha az alapozóréteget nem egyenletesen kentük fel, ennek egyenetlenségeit is le kell csiszolnunk, mégpedig nagyon finom szemcsézetű csiszolópapírral, vagy acélgyapottal (6). A csiszolópapírt sík felületen fatömbre csavarva használjuk, az acélgyapotot pedig egy lécdarabra, vagy ugyancsak fatömb köré tekerve használjuk (7). A csiszolást egyenletes, de nem erőteljes nyomással szálirányba végezzük el. A keletkező port ezt követően is nagyon alaposan távolítsuk el, különösen ügyeljünk az acélgyapotból esetlegesen kihullott fémszemcsékre, mert ezek később a politúr elszíneződését okozhatják.
A következő művelet nagyon fontos a politúrozott felület minősége szempontjából. A fa pórusait e művelet során kell teljesen kitöltenünk, hogy a felület tükörsima legyen. Ezt úgy érhetjük el, hogy rongylabdával 1:1 arányban hígított politúrt és finom habkőport dörzsölünk az apró mélyedésekbe. A polírozó labdát - amely egy marék vatta tiszta finom vászonba csomagolva - itassuk át politúrral (8), majd nyomkodjuk deszkára szórt habkőporba. Ezt a pasztaszerű anyagot azután széles mozdulatokkal, szálirányra merőleges mozgatás közben dolgozzuk be a mélyedésekbe. A paszta ne legyen túl híg, mert akkor a lisztszerű anyagot könnyen ki is dörzsölhetjük a pórusokból. A műveletet addig folytassuk, míg olyan sima felületet nem kapunk, amelyen a pórusok, mint mélyedések már nem láthatók. Ezt tiszta textíliával áttörölve (9), majd a munkadarab felületét a fény felé fordítva ellenőrizhetjük a legkönnyebben. A selymesen csillogó felületen így könnyebb a felületi hibákat észrevenni. A hibák kijavításával azonban várjunk még egy napot. Most már csak a hibás részek felületén töltsük fel a pórusokat, és a kijavított munkadarabot csak másnap vegyük újból kezelésbe.
A tökéletesen sima fafelületet másnap nagyon finom csiszolópapírral, vagy acélgyapottal szálirányba óvatosan csiszoljuk meg. A fényező labdába előbb itassunk kevés "denszeszt", majd nyolcas hurokban mozgatva kissé oldjuk fel az előzőleg felvitt réteg tetejét. Ezzel a politúr tapadását segítjük elő. A labdát ezután töltsük meg tömény politúrral, majd ugyancsak nyolcas mozdulatokkal dörzsöljük be az egész felületet. A kis mennyiségű hígító gyorsan elpárolog, ezért a labdát egyre nehezebb mozgatni. Ezen néhány csepp len-, vagy paraffinolajjal változtathatunk. Az olajat célszerű a felületen eldörzsölni, de a labdára is cseppenthetjük, így már könnyebben mozgathatjuk a fényezőlabdát (10). Fényezés közben soha ne álljunk le, mert könnyen "beég" a fényezőanyag, azaz labdánk beleragad a már felhordott politúrba. A felkent politúrréteget 24 órán át hagyjuk száradni, majd ezt követően még kétszer-háromszor labdázzunk fel rá újabb réteget, közben mindig tartsunk 24 órás szüneteket. Minden ráfényezés előtt kevés hígítóval oldjuk fel a rétegek tetejét, hogy a következő rétegnek megfelelő tapadást biztosítsunk. A frissen felhordott rétegen kialakuló szürkés felhőt az elpárolgó hígító okozza, amely rövid idő elteltével nyomtalanul eltűnik. Nyomában csillogó, fényes lesz a fényező réteg, amelyet azonban a felületén levő olajhártya némileg tompíthat. Ezt az utolsó ráfényezést követő 24 óra elteltével, tiszta rongylabdát használva, polírozva töröljük le. A labda aljára mindig tiszta anyag kerüljön, mert az olajat csak így tudjuk teljesen eltávolítani.
A sík felületű tárgyakra viszonylag könnyű a politúrt egyenletesen felhordani, ám sokkal nehezebb a faragott, vagy esztergált dísztárgyakat bepolitúrozni. Tökéletes pórustömítést csak a jól hozzáférhető helyeken, forgástestek külső felületén érhetünk el. Minél egyenetlenebbek a felületek, annál nehezebb a sima fedőréteg kialakítása. Faragott részekkel díszített tárgyaknál ezért inkább csak a sima felületekre összpontosítsunk, A faragásokat is igyekezzünk pórustömíteni, felfényezésükkor azonban csak a kiemelkedő részeiknél érhetünk el sima, fényes bevonatot. A sík felületek ráfényezéséhez csak ezt követően fogjunk hozzá, akkor is körültekintően, nehogy e művelet közben hibát ejtsünk a faragás bevonatán.
A forgástesteknél némileg könnyebb a helyzet. Lassú fordulattal működtetett esztergagépbe fogva (11) viszonylag jól finomítható a felületük, ám közben vigyáznunk kell, hogy a forgó munkadarabon ne képződjenek a forgásirányába eső karcok. Ezt közel sima felületű munkadarabokon a tengelyirányba húzott csiszolóanyaggal és fényezéskor a hasonló módon mozgatott politúrozó labdával kerülhetjük el. Főként az éleknél nagy a veszélye a beégésnek, vagy a már felvitt fényezőréteg lekopásának. E helyeken ezért csak kis nyomással kezeljük a fényezőlabdát. Az igénytelenebb, ám számunkra mégis kedves régi bútordarabjaink politúrozását is felújíthatjuk. Ilyen esetekben célszerű a kopott réteget teljesen eltávolítanunk, majd a felületeit alaposan simára csiszolva politúrozzuk fényesre.
Ez hosszadalmas és kitartást igénylő munka, ezért nagyobb darabok teljes felújítására kellő gyakorlat híján ne vállalkozzunk. Ha viszont nem jelentősen kopott a fényezése, egyéb hibája sincs a bútordarabnak, akkor egy finom csiszolás után megpróbálkozhatunk az átfényezésével, próbaként azonban ezt nem látható helyen kísérletezzük ki, az eredménytől függően fogjunk hozzá az átfényezéséhez, de csak a felületek alapos áttisztítását követően.
A leírtakból kiderül, hogy ez a klasszikus fényezési eljárás valóban nagyon munkaigényes, ám még a rosszul sikerült politúrozás is sokkalta szebb, mintha a munkadarabot egyszerűen lelakkoznánk. Igényes tárgyainknál (12), régi bútorok átfényezésénél (13) feltétlenül érdemes alkalmaznunk, mert így pl. egy írólap cserével még a régi, igényes asztalt (14) is megmenthetjük az enyészettől.