Tavaszi tennivalók a kertben

A május már teljesen tavaszi hónap, ami a kerti tennivalók jelentős részét halaszthatatlanná teszi.

A gyümölcsfáknál a nedvkeringés felgyorsuláskor fontos biológiai törvényszerűség, hogy a vízszintest megközelítő vesszők termőrügyek fejlesztésére hajlamosak, míg a függőlegesen, illetve mereven felfelé törők inkább tovább növekednek.
A jonatán és egyéb, hasonlóan gyenge növekedésű almafajták vesszőit ezért érdemes közel vízszintes helyzetbe lekötözni, akár lazán rájuk kötött zsineggel, vagy felaggatott kellően súlyos fadarabokkal (1). Az erős fejlődésűek vesszői viszont enyhén felfelé irányuló helyzetbe kerüljenek a lekötözéssel vagy a rájuk aggatott súlyok által. Ugyanez érvényes a különféle körtékre.
A szárazságban, leginkább az újonnan, vagyis ősszel vagy tavasszal ültetett facsemetéket és bokrokat öntözni kell, nehogy kiszáradjon a talajuk. A fa és bokor aljaknak nem szabad begyomosodni, mert a kifejlődő gyomok feleslegesen pazarolják a vizet és a tápanyagokat. Tavaly termett részek már ne legyenek a mind elterjedtebb tüskementes szeder töveken sem. A letermett részek helyett főleg tő közelben nevelkedő hosszú vesszőkön kifejlődő oldalhajtásokat hagyjuk meg.
Szamóca, éspedig az úgynevezett frigó palánta most is ültethető. Területét gondosan tisztítsuk meg. A gyomosodástól és a kiszáradástól továbbra is. folyamatosan védeni kell.
A szőlő konténeres oltványaival most és még később is folytatható pótlás, sőt akár bővítő telepítés is. A dőlt és meglazult szőlőkarókat meg kell igazítani, a töröttek helyett pedig újakat kell leverni. A hajtásválogatás és a fürtkezdemény nélküli hajtások kivágása is időszerű. A szőlőt az elgyomosodástól különösen védeni kell. Most már az új szőlő tőkéi mellé is kerüljön karó vagy huzal.
Most lehet szabad földbe palántázni a korai paradicsom fejlett, bimbós palántáit, lehetőleg jól védett helyen. Folytonos növekedésűek, karózást nem kívánnak. Az úgynevezett determináltak, 95 cm plusz 35 cm ikersorba és 30 cm tőtávolságra palántázhatók. A már kiültetett fejes-, kel- és vöröskáposzta, valamint a karalábé és a karfiol palánták gyommentesítő, porhanyító kapálásról sem szabad megfeledkezni.
Vethető a bab, bizonyos számban kiültethetők tápkockás uborka palánták is. A hosszú tenyészidejű, eltartásra szánt fejeskáposzta-palánták is kipalántázhatók. A korábbi vetésből kelő zöldségféléket gyomtalanítani kell talajporhanyító sekély kapálással. Csapadék hiányában öntözést is kívánhatnak.
A különféle dáliák, és kánnák, amelyek a kert nyári díszei, előnevelten, már lombosan kerülhetnek kiültetésre, hogy előbb lehessen majd gyönyörködni nyíló virágaikban. Ha azonban előnevelés nélkül kerülnek a kertbe, akkor elég nagy, szabad, napos és lehetőleg tápdús talajú, öntözhető helyre van szükségük.
A tavaly készített vagy még régebbi gyepfelület is kezelést igényel. A tavaszi enyheség és az alkalmi esők, vagy az öntözés hatására a fű ugyancsak gyorsan növekszik, így elérkezhet a nyírási ideje. Nem szabad soha megvárni, amíg a fűszálak már annyira megnőnek, hogy meg is dőlnek.
A legkorábban viruló évelő virágok – különösen a korai hagymások, mint a jácint, a tulipán, a nárcisz, a fürtös gyöngyike, vagy a szibériai csillagvirág – a legjobb, ha a helyükön maradnak legalább az elvirágzásukat követő egy-másfél hónap múlva várható behúzódásukig. Ezalatt túlságosan elgyomosodniuk és teljesen kiszáradniuk sem szabad. Ez ugyanis gátolja a következő tavaszi virágzásukhoz szükséges tartalék tápanyagokkal való feltöltődésüket.
Ha pedig a területrészre már a behúzódásuk előtt szükséges lenne valami más számára, akkor hagymájukat lehetőleg számottevő sérülés nélküli a földfeletti lombrészükkel együtt, ki kell emelni, majd el kell vermelni.
Ezek tovább nem gyarapodnak, kisebbek lesznek, mint azok amelyek a lombjuk leszáradásáig a helyükön maradnak.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-2313/Tavaszi_tennivalok_a_kertben