Csempefelújítás csempe nélkül

Csempefestésről néhány éve egyszer már írtunk az Ezermester hasábjain. A házilag is kivitelezhető technológia azonban valamilyen okból nem honosodott meg nálunk, és a festéshez szükséges anyagok is eltűntek a forgalomból. Ezért is figyeltünk fel a Molto cég új csempefestési rendszerére, amely végül is ugyanerre a célra szolgál. A technológia bemutatása előtt néhány indokot szeretnénk felsorolni arra, hogy hol és mikor célszerű ehhez az eljáráshoz folyamodnunk. Ha valaki korábban már elszenvedte mondjuk fürdőszobájának újracsempézését, az tudja, hogy milyen tortúrával jár ez a munka. A csempe kiválasztása még szép feladat, a hazaszállítása már kevésbé, de még elviselhető. Ezután viszont le kell verni a régi csempét a falról, ami sokszor napokig tartó, hatalmas zajjal és kosszal járó művelet. Ez bizony gyakorta a szomszédok idegeit is megviseli. A friss betonpanelra gyárilag felragasztott csempe eltávolítása különösen embert próbáló: gyakran centiméterenként kell összetörni és levésni a régi csempét. Ezután a sittet le kell hordani esetleg a sokadik emeletről, és naponta háromszor négyszer végig kell mosnunk a lépcsőházat.

Ha ezzel is készen vagyunk, már csak a falhibákat kell kijavítanunk, illetve a ragasztóhabarcshoz szükséges anyagokat kell a csempe mellett felhordani a lakásba. És csak most értünk az újracsempézéshez. Nos az eddig leírtak teremtik meg a csempefestés létjogosultságát, és nem feltétlenül az, hogy a festék jóval olcsóbb, mint az új csempe ára. Egy nem túlságosan rossz állapotú, de megunt vagy nem tetsző csempeburkolat átfestése egy hétvége alatt megoldható. Nem kell hozzá speciális szakember, nem kell felfordítani a lakást, nem jár különösebb piszkolódással. Mindezek után nézzük milyen elemekből is áll a Molto csempefestő rendszere. Elsőként nem árt a fürdőszobai szerelvényeket eltávolítani, különösen ha az nem jár túl nagy munkával. A lényeg az, hogy a lefestendő csempefelületet minél jobban szabaddá tegyük, mert ahol nem férünk kényelmesen hozzá a csempéhez, ott nem lesz szép a festés. Az is fontos, hogy a megvédendő felületeket alaposan leburkoljuk: pl. szigetelőszalaggal betekerjük.

Ezt a módszert érdemes alkalmazni a kád szegélyénél, csapszerelvényeknél stb. Az előkészületek után vizsgáljuk át a festendő felületet, és a kisebb hibák kijavítását végezzük el a Molto "azonnali használatú fehér fugázó anyaggal". A fugázó anyagot gumi lehúzólappal mélyen nyomjuk be a fugákba, ill. az anyaghibákba. A felesleges anyagot nedves szivaccsal mossuk le. Száradás után a csempék felületéről az anyagot dörzsöljük le. A Molto csempetisztító mázas padlóburkolók, csempék felületének tisztítására való, így alkalmas a csempefestés előtt a mázas felület alapos letisztítására. Egyes helyeken már a fugázó anyag felhordása előtt is érdemes használni. Ez az anyag a mész-, cement- és egyéb lerakódások eltávolítására is alkalmas. A nagyobb szennyeződésdarabokat természetesen először spatulyával érdemes lekaparni, a laza darabokat pedig kefével ledörzsölni. A savra érzékeny alapokat (pl. márvány, króm stb.) takarjuk el, majd a felületet vízzel enyhén nedvesítsük be.

A Molto csempetisztítót hígítatlanul vagy a szennyezettségtől függően 1:10 arányban vízzel hígítva használjuk. A folyadékot szivaccsal vigyük fel a felületre és kb. 5 percig hagyjuk rajta, hogy kifejtse hatását, de ne hagyjuk megszáradni. Ezután a felületet súrolókefével és meleg vízzel alaposan sikáljuk le. Ha a felület erősen szennyezett, akkor az eljárást ismételjük meg. A használt szerszámokat és eszközöket vízzel alaposan mossuk le. A technológia következő láncszeme a Molto csempealapozó. Ez az anyag a csempefesték tapadását optimálissá teszi. A csempe mázas felének festésénél nélkülözhetetlen, de más, nem nedvszívó alapokon – pl. erősen tömörödött beton, színesfémek, hőre keményedő műanyagok stb. – is használható. A csempealapozót használat előtt alaposan keverjük fel. A határoló felületeket, padlót, szaniter berendezéseket és szerelvényeket gondosan ragasszuk, illetve fedjük le. Felhordásához legalkalmasabb a habosított műanyagból készült festőhenger, de rövid szőrű, nem bolyhos mohair vagy nemez henger is használható.

A nehezen megközelíthető sarkokhoz ecsetre is szükségünk lesz. Maga a Molto csempefesték oldószertartalmú, kétkomponensű, epoxi-gyanta lakkfesték, speciális, fényes fedőlakk. Használat előtt az alapkomponenst és a keményítő komponenst össze kell keverni. Ehhez nyissuk fel mindkét összetevő dobozát, és külön-külön mindkettőt alaposan keverjük fel. A kisebb (felső) doboz tartalmát öntsük bele a nagyobb dobozba, és erőteljesen keverjük el a két anyagot egymással. (A komponenseket a keverési aránynak megfelelő százalékban – 64:36 arányban – töltötték a dobozokba.) A bekevert anyagot kb. 15 percig hagyjuk állni. A rendszerhez nem illeszkedő színezőanyagot ne használjunk, viszont a Molto csempefestékek egymással keverhetők. A bekevert festék normál hőmérsékleten 6 óráig feldolgozható. Ezt követően megindul a kikeményedés. A folyamatot azonban lényegesen lelassíthatjuk, ha a festéket a bekeverés után 2-3 órán belül 8 °C alá hűtjük. A második réteg felhordásáig tehát a bekevert anyagot tegyük hűtőszekrénybe. Festés előtt a bekevert anyagot még egyszer keverjük át, majd öntsük bele a megfelelő festőedénybe.

A nehezen hozzáférhető helyeket, sarkokat, éleket, fugákat ecsettel kenjük át, a teli felületekhez pedig most is rövid szőrű mohair, illetve nemez hengert használjunk. A második réteg felhordásáig kb. 12 órát kell várnunk. Ez az idő a hőmérséklettől és a páratartalomtól is függ. Feltétlenül ügyeljünk arra, hogy a helyiség és a festett alap hőmérséklete 10 és 35 °C között legyen. Az optimális a 20 °C, a relatív nedvességtartalom pedig nem lehet 85%-nál nagyobb. A csempefestéket két rétegben kell felhordanunk. A festékréteg 24 óra elteltével nedvességálló, de a teljes kikeményedéshez 8 nap kell. A használt szerszámokat festés után azonnal mossuk ki acetonban vagy nitrohígítóban, de a második festés után érdemesebb eldobni a hengert, illetve az ecsetet.

A csempefesték rendszert a Molto fehér fugázószalag (öntapadós szilikon szalag) teszi teljessé. Ez egy képlékeny, elasztikus, rugalmas tömítőmassza, melyet felületfedőként műanyag csíkkal láttak el. Mosdókagylóknál, kádnál, zuhanyozó tálcánál kitűnően alkalmazható (természetesen a csempefestéktől függetlenül is). A leragasztott felületeknek tisztáknak, por- és zsírmenteseknek kell lenniük. A ragasztást legjobb egy saroktól elkezdeni. A fugázó szalagot erősen nyomjuk le a kiindulási helyre, majd a szalagot fokozatosan lefelé tekerve kézzel kövessük a fugaréseket. A végén benedvesített ollóval vágjuk el. Ha a fugaszalag a helyén van erősen nyomjuk meg. A fedőcsík alól ilyenkor esetleg kilépő anyagot késsel távolítsuk el. A sarkoknál 45 fokos szögben bevágott szalagvégek egymáshoz ragaszthatók. A Molto fugaszalagot nem lehet átfesteni.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: csempe

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-2377/CsempefelUjitas_csempe_nelkul