A felsőmaró gépek nem kimondottan
olcsó szerszámok, ám bizonyos munkák
precíz elvégzéséhez alapvetően
szükségesek. Gondolunk itt a különféle
idommarásokra, precíz aljazások
kialakítására, és aki már kiad egy kalap
pénzt egy drága gépért, az szeretné is
teljesen kihasználni. Ez pedig többnyire
csak úgy lehet, hogy újabb és újabb
kiegészítőket veszünk az amúgy sem olcsó géphez. Ki van ez találva, ám egy igazi
ezermesteren nem könnyű kifogni. Bizonyítja ezt az alább bemutatott marószán is,
amely nem csak gyalulásra teszi alkalmassá a felsőmarót, hanem hosszabb, egyenes
vágások esetén lyukfűrész, kisebb talpú körfűrészgép megvezetésére is alkalmas. Az
pedig külön érdekessége, hogy kiagyalója még csak nem is európai, hanem
tengerentúlon élő társunk.
A szános befogókészülék (1) elkészítéséhez jól kiszáradt, főként 20 mm vastag, egyenes, gyalult vörösfenyő lécekre és deszkákra lesz szükségünk. Nagyon fontos, hogy az alapanyag vetemedésmentes és lapjai merőlegesek legyenek egymásra. A 20x90 mm-es alkatrészek kialakításához használhatunk egymásra ragasztott, 10 mm-es rétegelt lemezből leszabott darabokat is. Először is a forgácsolószerszám(ok) talpához igazodó keresztvezetéket készítsük el (2). A vezetékeket (A) 20x40 mm-es lécből szabjuk le, majd oldalukra ragasszunk egy-egy 10x15 mm-es szegélyt (B). A 600 mm hosszúságúra vágott vezetékléceket két egyforma, 20 mm vastag deszkából készített vagy összeragasztott, rétegelt lemezből kivágott talppal (C) fogjuk össze. A deszkába marjunk 30 mm széles és 10 mm mély aljazást. Rétegelt lemezekből kialakított talpak esetében a felső réteget alkotó darabokat kell olyan méretűre szabnunk, hogy feleslegessé váljon az aljazás.
A vezetéklécek közötti távolságot a gép talpához igazítsuk (3). A két aljazott talp pontosan egyforma legyen! Ügyeljünk arra, hogy a talpba eresztett lécvezetékek merőlegesek legyenek a talpak belső éleire. Az egyik talpba ragasszuk be a vezetőléceket, majd alulról behajtott facsavarokkal erősítsük is meg a kötéseket (4). A másik talp állítható, ezért ennek végeire erősítsünk két fatömböt (D), felső élükre pedig csavarozzunk egy-egy 1,5 mm vastag lágyacél szalagból kialakított lefogólemezt (E). Az állítható talpat az alulról behelyezett csavarokra tekert speciális (F) vagy szárnyas anyákkal leszorított lemezekkel rögzíthetjük szilárdan a keresztszán léceire (A+B). Ha lyuk- vagy körfűrész megvezetésére is alkalmassá kívánjuk tenni a keresztszánt, akkor a talpakat úgy módosítsuk, hogy az egyik vezetéklécet a gépek talpához igazodó távolságba tudjuk felszerelni.
Ebben az esetben csak egy vezetéklécet rögzítsünk véglegesen a talp aljazásába, a másikat alulról behajtott csavarokkal fogassuk fel erősen, hogy a gépeknek megfelelő távolságba tudjuk majd felszerelni. E célra kívül-belül menetelt bútorösszehúzó hüvelyt célszerű az állítható léc alsó élébe ragasztanunk, a talpak furatát pedig vékonyfalú fémcsővel "kibélelve" óvjuk a szerelés okozta kopástól (5). Ezzel biztosan szilárd, ám bármikor oldható kötést tudunk létesíteni a darabok között. Ilyen esetben azonban a gépeket, illetve azok talpát elmozdulás ellen is biztosítanunk kell. Ezt két csavaros szorítóval, s a hosszú vezetékek közé fogatott lécdarabokkal oldhatjuk meg. A munkadarabot két hosszú lécpár (G, H) fogja közre. Ezek legalább 1000 mm hosszúak legyenek, amit él-lap kötésben öszszeragasztva alakítsunk ki, majd összefogva készítsünk bele néhány 4 mm-es furatot. A munkadarab magasságának beállításához eredetileg lépcsős ékek (I) szolgálnak, de ezek nem feltétlenül szükségesek.
Ha mégis alkalmazásuk mellett döntünk, akkor a 20x20 mm-es talplécekre 3 mm-es rétegelt lemezcsíkokból ragasszunk fel 6 rétegben egyre rövidebb darabokat. A lépcsős szintezőfák oldalait munkáljuk síkra, majd következhet az első maró, gyaluló, illetve leszabó próbaművelet. Egyenes felület "marógyalulásakor" a munkadarabot oldalanként két-három facsavarral fogassuk fel a talpas lécek közé. Lapjának magasságát természetesen úgy állítsuk be, hogy 5 mm-rel magasabban legyen mint a befogólécek éle. A szánt helyezzük a munkadarabra, az állítható talpat pedig toljuk az éle mellé, de csak olyan szorosan, hogy a szánt – a marógéppel együtt – még könnyen mozgatni tudjuk majd felette. A homlok és palástmaró szerszám fogásmélységét állítsuk be a gépen, majd marjuk le az első anyagsávot. A végeken mindig vezessük túl a forgácsolószerszámot, majd visszafelé egy fogásnyival toljuk beljebb a marógépet, s visszafelé haladva marjuk le a következő anyagsávot. Ily módom sávonként ugyan, de rendkívül finomra munkált sík felületet tudunk kialakítani bármely faanyagon.
Ha pedig idomos hornyot, füllungot akarunk marni, akkor a keresztszánon ajánlatos a marógép oldalirányú, a munkadarabon pedig hosszirányú mozgását is behatárolni ütközőlécek felerősítésével. Ezáltal folyamatos marással négyzetes vagy téglalap alakú díszítő hornyolásokat is könnyen és pontosan végezhetünk el, akár több egyforma darabon is. A befogókészülék segítségével kézi fűrészgépekkel is garantáltan egyenes vágásokat készíthetünk, ha a talpukat a keresztszánba rögzítjük és azt hosszirányba tolva végezzük el a leszabást. Ilyen esetekben viszont ajánlatos a munkadarab előtt és után a talpas lécek alá távtartókat (J) is felcsavaroznunk, amelyek vágás után is összefogják a két alsó lécvezetéket.
Egyenetlen élű munkadarab esetén a befogólécek felső élét és külső oldalaikat használjuk a szántalpak megvezetéséhez. Lyukfűrész használatakor arra kell ügyelni, hogy alsó holtpontján a penge ne érjen a befogólécekig, mert ez gátolhatja a munkát, s még pengetörést is okozhat. Nagyobb, szabályos alakú nyílás kivágására is módunk van, ha a sarkokat előzőleg kifúrjuk, hogy a fűrészpengét a gép elfordítása után a keresztirányú vágás vonalába igazíthassuk. A vágások így mindig egyenesek és egymásra merőlegesek is lesznek. Ezek alapján talán nem kell bizonygatni, hogy ha ésszel és asztalra rögzítve használjuk ezt a készüléket, akkor segítségével több műveletet az eddigieknél sokkal pontosabban tudunk elvégezni.