Fénycsövekkel takarékosabban

Már megint drágább lett az elektromos áram díja, s abban is biztosak lehetünk, hogy nem ez volt az utolsó "árkorrekció". Ezért az eddiginél még alaposabban meg kell gondolnunk, hogy a régi, áramfaló háztartási gépeinket korszerűbbekre cseréljük-e, vagy szolgáltatásaikat csak feltétlenül szükséges esetben vesszük igénybe, s a borongós téli napokon a már fényűzésnek tűnő világítást is csak módjával kapcsoljuk-e fel. A morózus füstölgés helyett inkább azt gondoljuk alaposan végig, hogy valójában mivel tudunk további megtakarításokat elérni. Legkézenfekvőbb lakásunk világításának milyensége, mert a tőlünk független nagyfogyasztók mellett ez is jelentősen megemelheti a villanyszámla végösszegét. Például most már igazán ideje lenne áttérnünk a korszerű fénycsövek alkalmazására. Ezek köztudottan sokkal kevesebb áramot fogyasztanak, mint a hagyományos izzólámpák, s ha ötletesen alkalmazzuk őket, az új fényforrások kialakításával még otthonunkat is kellemesebbé, érdekesebbé tehetjük. Ismertetésünkben ezt megkönnyítendő, néhány érdekes ötletet mutatunk be.

Fényoszlopok

Ezeknek lényege, hogy jól kihasználják a hosszú fénycsövek adta lehetőséget, segítségükkel nagyobb területet egyenletesen lehet megvilágítani, mégpedig a hagyományos világításnál sokkal olcsóbban. Bútordarabok mellé is jól beilleszthetők, ha helyüket ideálisan, helyreszabottan alakítjuk ki. Például egy mélyebb szekrénykáva mellé szerelt fénycső szórt fénye kellemesen világítja be a mellette levő polcos szekrényt (1). A fénycsövet ez esetben a frontlap mögé, rejtetten kialakított üregbe célszerű beszerelni, aminek oldalfalait vastag, mintásra nyomott felületű alufóliával kell beborítani. A világítótestet elölről léckeretbe foglalt, mattított felületű vagy katedrálüveg lappal lehet lezárni (2). A fénycsőcseréhez az üvegfogó léckeretet kell leszerelhetővé tenni.

Konyhában és étkezőhelyiségben jó fényviszonyokat teremthet a két- illetve háromoldalas fénycsöves oszlop (3). Ezt a falhoz, esetleg egy sarokhoz illesztve célszerű felszerelni, hogy a fénycsövek fényét minél több irányba szórhassa szét. A fénycsövek szerelvényét faforgácslapból levágott, kb. 200 mm széles darabra igazán nem nehéz felszerelni, s az armatúra burkolatának elkészítése sem okozhat nagy gondot. Fényvisszaverő fóliával csak a faforgácslap belső felületét borítsuk be. Buraként – üveg helyett – használhatunk 2-3 mm vastag, merev műanyag lapból levágott csíkokat is. A fényáteresztő lapokat kétoldalas ragasztószalaggal az armatúra belső oldalára szerelt fémszegélyre ragaszthatjuk, vagy műanyag saroklécek felcsavarozásával rögzíthetünk az oszlopra (4). Azt azért megemlítjük, hogy a helyi világítás nem mellőzhető, az étkezőasztal, a munkaasztal stb. jobb megvilágításához kompakt fénycsöves vagy halogénizzós fényforrás szükséges.

Nagyon egyszerűen megoldható, s emellett nagyon hatásos egy sötét helyiség sarkában, a bútor mellé szerelt fénycsővilágítás (5). Magassága a bútorzatéhoz igazodjon, hatásában pedig annak mintegy kiegészítése legyen. Armatúráját 10 mm vastag faforgácslapból állítsuk össze, s a tetejét is üvegezzük be, amennyiben a bútorok nem érnek a mennyezetig. Az üveglapokat középen felhornyolt, 30x30 mm-es lécekből összeállított keretbe foglaljuk (6), vagy lekerekített élű üvegfogó lécek közé helyezve erősítsük a 25x25 mm-es lécekből öszszeállított keretre.
Ezt néhány facsavarral azután már könnyű az armatúrát helyettesítő doboz élére fogatni, így az esetleges fénycsőcsere is könnyen megejthető. A faforgácslap doboz belső lapjait most is érdemes fényvisszaverő fóliával bevonni, mert ez számottevően növeli a lámpa kivetülő fényét.

Az előbbi fényforrásoktól csak némileg tér el a 7. képen bemutatott virágoszlop, amelynek közepére ugyancsak fénycsövet szereltek. Fénye ugyan nem feltétlenül jelentős, ám esténként nagyon hangulatos a középről megvilágított növények látványa, nappal pedig különleges virágállványként is jól mutat. Elkészítéséhez ritka fonatú, hegesztett huzalszálas kerítésfonat szükséges, amelyet az oldalrácsok méretre vágása után összehegesztünk. Az oszlop talpát 19 mm-es faforgácslapból állíthatjuk össze. Belsejébe a fénycsővilágítás minden szükséges kellékét jól elhelyezhetjük.

Az oszlop fedőlapjának anyaga több rétegben egymásra ragasztott faforgácslap, melyből ideális alakú "oszlopsisakot" alakíthatunk ki. Ennek aljára szerelhetjük fel a felső csőfoglalatot. A tápvezetéket az oszlop egyik sarkába rögzítve vezessük a fedőlapig, s ott kössük be a felső foglalatot. A fedőlap leemelhető legyen, a rácsburkolathoz néhány apró facsavarral rögzítsük. A rácsos burkolatra 3-4 mm-es huzalból hajlított cseréptartó konzolokat készíthetünk, ezzel a dísznövények átrendezése is lehetővé válik.

Rejtett mennyezetvilágítás

Viszonylag kis helyiségek szórt fényű megvilágításához álmennyezet mögé rejtett fénycsöveket használhatunk. Az álmennyezet ebben az esetben 25x50 mm-es lécekből öszszeállított keret, amelyre mattított felületű üveg vagy katedrálüvegből méretre szabott kisebb táblákat kell erősítenünk (8). Kisebb táblaméretű darabokat áttetsző anyagú kartonplasztból is kiszabhatunk, így jelentősen könnyebb lesz az álmennyezet. Ez esetben a 30x30 mm-es léckeret is elegendő az álmennyezethez. A fénycső foglalattal ellátott armatúráit közvetlenül a mennyezetre szereljük fel. Ha nagyobb felületű álmennyezetet kívánunk készíteni, akkor felületét osszuk fel több különálló, de egymás mellé illeszthető részre, hogy a felszerelést és a meghibásodott fénycsövek cseréjét megkönnyítsük. Az üvegezett keretet a falra csavarozott 30x30 mm-es léckeretre, középen pedig 2x30 mm-es alumínium szalagból hajlított tartókengyelre fogassuk fel. A kiegyenlített megvilágítás érdekében a félreeső zugokba vagy a kád fölé is érdemes ilyen rejtett fénycsővilágítást készítenünk, mert ezzel a helyiség összképe impozánsabb lesz (9).

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: fénycső, világítás

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-2400/Fenycsovekkel_takarekosabban