Mészkő és homokkő padlóburkoló lapok beépítése

A Cser kiadó gondozásában jelent meg Dennis Jeffries Padlóburkolatok című könyve. A képekkel gazdagon illusztrált kötetből - bemutató gyanánt - a mészkő és homokkő burkolatok lerakásával foglalkozó részt emeltük ki.

Első lépésként válogassuk át színek szerint a lapokat, majd rakjuk őket a helyiség különböző pontjain halmokba. Ha bontásból származó, szabálytalan elemeket használunk, úgy tervezzük meg a burkolatkiosztást, hogy a nagyobb elemek a helyiség közepére kerüljenek, a kisebbek pedig a szélére (így kevesebbet kell vágnunk). A kőlapok rendkívül nehezek, így óvatosan dolgozzunk velük! A lerakás előtt jelöljünk ki két egymásra merőleges tengelykeresztet a helyiség középpontjában, majd a negyedelős módszer szerint módosítsuk a helyzetét.
A testes mészkő és homokkő lapokat legalább 3-6 mm-es fugahézagokkal rakjuk le, hogy a megfelelő mennyiségű fugázó-anyag biztosan a helyükön tartsa a lapokat.

1. A kijelölt segédvonalak mentén szárazon rakjuk ki a lapokat. A lapok között hagyjunk 3-20 mm széles fugákat, attól függően, hogy milyen összhatást szeretnénk elérni. Ha szükséges, használjunk fugakereszteket. Ezután töltsük ki a térnegyedeket a lapokkal, a szélső, vágott sorok kivételével.

2. Mérjük le a szélső sorok szélességét. Vonjunk le belőle 6 mm-t (2x3 mm) a fal melletti és a csempék közötti hézagokhoz.

3. Vágjuk méretre a szélső lapokat, ehhez használjunk kartonpapírt. Törjük el a lapokat, az ívek kialakításához használjunk sarokcsiszolót, a lyukakhoz kőzetfúrót. Az éleket félköríves keresztmetszetű reszelővel simítsuk le.

4. Amint kiraktuk az egész felületet, és elégedettek vagyunk az összhatással, a gyártó utasításainak megfelelően keverjünk össze az ágyazóhabarcsot; a száraz keverékhez annyi vizet adagoljuk, hogy krémes állagú keveréket kapjunk. A habarcs hamar kötni kezd, ezért csak annyi keveréket készítsünk el egyszerre, amennyit egy órán belül fel tudunk használni.

5. Emeljünk fel az ajtótól legtávolabbi sarokban 10 lapot, majd hordjuk fel a habarcsot kőműveskanállal; kb. 1 cm mélységű ágyazóhabarcs réteget készítsünk.

6. A lapok lerakását a falaknál kezdjük, innen haladjunk a helyiség belseje felé. Ha szükséges, a lapok közé helyezzünk fugakereszteket. Lerakás közben enyhén forgassuk meg a lapokat, hogy jobban beletapadjanak a ragasztóba, és a gumikalapáccsal ütögessük meg őket, hogy eltávozzanak alóluk a levegőbuborékok. Munka közben szintezővel rendszeresen ellenőrizzük, hogy sík-e a felület (ha kell, vonalzóval segítsük a műveletet). A lapok vastagságkülönbségeit az ágyazóhabarcs mennyiségével ellensúlyozzuk.

7. Emeljünk fel újabb 10 lapot, majd az előzőekben leírtak szerint folytassuk a lerakást. Ne térdeljünk és ne lépjünk rá a frissen lerakott lapokra. Folyamatosan töröljük le a felesleges habarcsot a lapok felületéről nedves szivaccsal vagy ronggyal, és legalább 3 órán át hagyjuk kötni a burkolólapot.

8. Távolítsuk el a fugakereszteket. Következhet a hézagolás, amelyet szintén ágyazóhabarccsal készítünk. A 4. lépésben leírtak szerint keverjük ki a habarcsot, egyszerre kb. fél vödörnyi mennyiséggel dolgozzunk. A munkát az egyik sarokban kezdjük; vakolókanállal juttassuk a habarcsot a köztes és a falcsatlakozás melletti hézagokba. Lehetőleg kevés habarcsot öntsünk a kőlapok felületére.

9. Munka közben nedves szivaccsal vagy ronggyal rendszeresen töröljük le a felesleges fugázóanyagot a felületről; minden lapot (átlós irányban) egyszer töröljünk át, így nem szedjük ki a fugázóanyagot a hézagokból. Rendszeresen öblítsük ki a szivacsot tiszta vízben, majd alaposan nyomkodjuk ki.

10. A hézagolás és áttörlés után fugázópálcával simítsuk le a fugák felületét. A fugákat 3 órán át hagyjuk kötni.

11. Nedves szivaccsal vagy ronggyal töröljük le a felületről a rajta maradt fugázóanyagot. A fugázóhabarcsot 3 órán át hagyjuk kötni, majd porszívózzuk vagy seperjük fel a felületet. Hordjunk fel a festőhengerrel még egy réteg felületkezelő védőbevonatot, alaposan bedolgozva a fugák közé. Szivaccsal itassuk fel a felesleges anyagot, majd egy éjszakán át hagyjuk száradni.

12. Konyhában, fürdőszobában és egyéb vizes helyiségekben a fal és a padlóburkolat csatlakozását tömíteni kell. A tömítőanyagot kinyomópisztollyal juttassuk a résbe, majd 24 órán át hagyjuk kötni.


www.murexin.hu

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Fal- és padló szegélyek

Egy lakásfelújítás különféle volumenű lehet. Vannak, akik csak a helyiségek falait kívánják felfrissíteni, vagy csak a padlót szeretnék más típusúra cserélni, mások viszont a helyiségek...


Fürdőszoba új köntösben

Korunk elfoglalt embere egyre kevesebb időt tölt az otthonában, s ebből jelentős részt a fürdőszobai tevékenységekre fordít. A praktikusság mellett egyre hangsúlyosabb a helyiség dekoratív jellege,...