A nyugodt, kényelmes alvás titka

Bioágy - bioszemlélet

A szakorvosok szerint az emberek 60 %-a gerinc, derék problémákkal küzd, vagy már túl van egy műtéten. Statisztikai adatok minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy az emberek többségének gerince nem egészséges, az 50-60 évesek között pedig már ritkaságnak számít az egészséges gerinc.

A helyzet a valóságban sokkal szomorúbb, mert ha már gyerekkorban jelentkeznek a gerinc problémák, és a szülők nem veszik időben észre, ez később még rosszabbra fordulhat. Kevés mozgás, elpuhult életmód, mind elősegítik a korai gerincbetegségeket, rendellenességeket.
Ma még sajnos nem jellemző minden tekintetben a prevenció - a megelőzés - holott már komoly szakorvosi háttér teszi lehetővé ennek alkalmazását. Nagyon fontos a helyes fekvőhely kialakítása, elsősorban a mozgásszervi panaszokkal rendelkezőknek, de főként a gerinc műtéten már átesetteknek.
A gerinc fájdalmakért legtöbb esetben - mint ez számtalan szakirodalomban már megjelent - a csigolyaközi porckorong a felelős. Ha a jelentkező fájdalmakat elhanyagolják, a későbbiekben komoly betegségek és gerinc rendellenességek lépnek fel, és ez végül műtéti beavatkozáshoz vezethet. Ma már korszerű műtéti technológiát alkalmaznak a beteg gerincek gyógyítására. Egy porckorongsérv, ha időben orvoshoz fordulunk kb. 1 órás műtéttel gyógyítható, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell odafigyelni, arra, hogy milyen a fekhelyünk.

Fekhelyek, ágyak

A ma kapható fekhelyek, ágyak nem mindenben elégítik ki az egészséges, nyugodt alvás követelményeit. Felvetődik a kérdés: miért nem volt ez régen probléma? Dédanyáink egyszerű szalmazsákon aludtak, lószőrtakaróval, vagy gyapjú derékaljjal takaróztak. Azután ránk tört a civilizáció, jött a rúgós matrac, műszálas kárpit és ágynemű, majd a fej és hátfájás, a forgolódás az ágyban. A hagyományos lécbetétes ágyban az ágybetét, matrac rendellenes alak felvétele, deformálódása okozza a későbbiekben fellépő különböző fájdalmakat. Az ágyak tervezői ma már rájöttek arra, hogy a testsúly egyenletes elosztására kell törekedni, s biztosítani kell a helyes testtartás feltételeit.

  • Ha túl puha a fekhely, a hanyatt fekvő helyzetben a test nehezebb része, a medence túl mélyre süllyed, és ezáltal a gerincoszlop, behajlik. Ez derékfájást eredményez. Ugyanebben az ágyban oldalt fekvésnél a testsúly elosztás szintén kedvezőtlen, hasonló problémákat okozhat.
  • Túl kemény párnázat esetén a testben káros feszültségek ébrednek, mivel a medencecsont és a hát nem az alaknak megfelelően süllyed be. Hasonló a helyzet oldalfekvés esetén is.
  • Rugalmas párnázat esetén, az ágy a testformához igazodik, egyenletesen támaszt alá, így a gerincoszlop, mind hanyatt fekvő helyzetben, mind oldalfekvésben, természetes alakot vesz fel.

Mindezeket kiküszöböli a bioszemlélet, azzal, hogy egészségesen kialakított fekhelyet, biomatracot és természetes anyagokból készült ágyneműket alkalmaz.
A bioágy egy különlegesen kialakított fekhely, amelynek az egyik legfontosabb eleme: az ágyrács, de ezt legcélszerűbb a biomatraccal együtt kiválasztani. A legősibb tartószerkezet az ágyban a keresztbe fektetett deszka volt. A rugalmas léces betétek hossz - és keresztirányú elmozdulást is lehetővé tesznek, míg a duplasoros léces betétek egészen lágy alátámasztást adnak a matracnak. A forgalmazók 8-10 féle ágyrácsot árulnak, egyéni igényeknek megfelelően.
A biomatracokhoz felhasznált két legfontosabb alapanyag a kókuszrost és a latex. A kókuszrost cellulóz alapú, könnyű szerkezeti felépítésű, rugalmas, moly-, atka és baktériumálló.
A matracokat a gyártók az emberek életkorának, súlyának és alvási szokásainak figyelembevételével tervezik meg. Ennek megfelelően különböző vastagságokban készülnek a biomatracok, egy és többréteges kivitelben. A biomatracok a szokásos szélességi és hosszméretben kerülnek forgalomba, rendelésektől függően. A kókusz és a latex rétegek vastagsága és száma típustól függően változik.
A jól kiválasztott biomatrac és ágyrács jó komfortérzetet kelt, és a testet lágyan körülöleli, ezután a benyomódás előrehaladásával növekvő rugalmas erővel megtámasztja. A test hőmérséklete függ az hőleadástól, a matrac anyagának hővezető képességétől és vastagságától. Másik lényeges követelmény a légáteresztő képesség, továbbá vízgőz áteresztés és vízfelvétel, amelyek meghatározzák az emberi szervezet egészséges körülményeit.

Természetes alapanyagú ágyneműk

A bioszemlélet másik lényeges eleme, hogy az ágyon, matracon kívül az ágynemű is természetes anyagokból készüljön. Erre alkalmas anyag a tiszta élő gyapjú, amely rendkívül jó fiziológiai hatást eredményez a benne alvónak. Az ágyneműk különböző minőségben készülnek, négyzetméterre vonatkoztatott gyapjú grammsúlyától függően 450 és 550 grammos kivitelben. A gyapjúszáltól függően, megkülönböztetnek bárány vagy birka gyapjából készült ágyneműket. Az ágynemű garnitúra rendszerint egy takaróból, egy speciális anyaggal töltött nagy párnából és egy derékaljból áll. A méretek követik az ágyak méreteit, de van lehetőség eltérő méretű garnitúra rendelésére is.

Mágneses derékalj

Gerinbetegséggel műtöttek részére készül az úgynevezett mágneses derékalj, amely mágnescsíkokat tartalmaz. A mágnescsíkok környezetében egy állandó kis értékű mágneses tér jön létre, amelynek indukciója kb. 85 Gauss. A mágneses tér hatására a fájdalom lecsökken, nyugodt alvást biztosít az alvónak, és reggel kipihenten ébred fel.
A felhasználók tapasztalatai alapján a gyakorlatban jól bevált a bioágy, gyapjú ágynemű, mágneses derékalj kombinálása. Ennek tulajdonítható, hogy az utóbbi időben egyre jobban elterjednek, ez viszont magában rejti azt a veszélyt, hogy egyre több hamisítvány jelenik meg a forgalomban. A kereskedelemben több cég árulja, sőt házalók is forgalmazzák a gyapjú ágyneműket. Ezt nem szabad megvenni, mert silány minőségűek. Az alkalmi forgalmazók, raktár áruházak árai sokszor a többszörösei a szaküzletek árainak, ezért vétel esetén gondosan tájékozódva kell a vásárlást elvégezni.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Láng Levente

Címkék: bioágy, bio, matrac, ágy

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-2454/Bioagy___bioszemlelet