Nincs szükség kábelezésre a kertben

Napelemmel is működtethető kapunyitó rendszer a Hörmanntól

A háztól távol fekvő kapuk mozgatásához általában komoly költséggel kell kábeleket fektetni. Ezen változtat most a Hörmann újonnan kifejlesztet kapumozgató rendszere, amely akkumulátorról működik, s környezetkímélő módon akár napelemmel is tölthető.

A RotaMatic kapumeghajtás természetesen elektromos árammal működik, ám a földkábeleknek a kapuhoz vezetése gyakran komoly problémákat vet fel a megvalósítás során. Ezért fejlesztette ki Európa legnagyobb garázskapu gyártója, a Hörmann azt a megoldást, hogy a meghajtómotort akkumulátorról is lehet működtetni. Átlagos használatot feltételezve az akkumulátor 30 napon keresztül működőképes, s a mellékelt töltőről egyszerűen újratölthető.
Rendkívül környezetbarát megoldás, s szükségtelenné teszi az akkumulátor feltöltését, ha felszereljük a külön megvásárolható napelemmodult. Ez a napsütést hasznosítja, és megfelelő elhelyezés esetén folyamatosan gondoskodik az akkumulátor töltéséről.
Az akkumulátort egy kapcsolószekrényben kell elhelyezni, amely megvédi az időjárás viszontagságaitól. Ebből könnyen kiemelhető, s mivel a súlya nem nagy, a rajta elhelyezett fogó segítségével könnyen szállítható is.
A RotaMatic rendszer természetesen működtethető távirányítóval, s mint a Hörmann kapuk esetében ez szokásos, egy távirányítóval lehet nyitni a kertkaput és a garázskaput is. Az akkumulátoros RotaMatic tehát biztosítja, hogy télen vagy esőben-hóban nem kell kiszállnunk az autóból, még akkor sem, ha a kapu nagyon távol esik a háztól vagy a garázstól. Elég egy gombnyomás, s kényelmesen behajthatunk a fűtött és védett garázsba.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Túlméretezett napkollektorok

Miközben a napelemes rendszerek töretlenül növekszenek és fejlődnek, napjainkban a meleg vizet előállító napkollektorok visszaszorulóban vannak. Korábban elsősorban használati meleg víz...


Társasházi garázskapuk

Az új építésű társasházak szinte kivétel nélkül közös teremgarázzsal, mélygarázzsal készülnek. Egy ilyen közös garázs kapuja a családi házak garázskapujához képest sokkal nagyobb terhelésnek van...