Ha valaki a római parton sétál, a Rozgonyi Piroska utca végén, a stég mellett furcsa vízijárművet, egy római gályát pillanthat meg (1). A látvány tagadhatatlanul meghökkentő, de csak az első pillanatokban. A gálya ugyanis nem egy időutazás rekvizitumaként került a Duna e szakaszára, hanem egy lelkes csapat kitartó munkájának eredményeként kelt újból életre. Néhány apró jellegzetesség azonnal elárulja, hogy a szokatlan, 8,5 m hosszú evezős hajó csak külső jegyeit illetően hasonlatos régi, római kori társához (2). Nem pontos rekonstrukció, hanem egyedi célokra épített stabil jármű. A látványa azonban kétségtelenül hatásos, különös tekintettel eme partszakasz közismert történelmi vonatkozásaira. S ez nem is véletlen. A hajó reinkarnációjában jelentős szerepet kapott a hagyománytisztelet, de építői a mai kor követelményeit sem hagyhatták figyelmen kívül.
Így azután egy különös iskolahajó született a gondos kezek munkája nyomán, amelynek legénységét fiatal önkéntes "gályarabok" alkotják, akik most már le, s fel túráznak vele a Dunán, a gálya építőjének, az "Indián"-nak parancsnoklatával. A fura hajóval, no és építőivel mi is közelebbi ismeretséget kötöttünk, így most olvasóinknak is bemutathatjuk, mire képes egy elkötelezett vízi pedagógus, Horváth Pál, aki az Óbudai Sportegyesület nesztora és egyben a "Rabszol-gálya" megalkotója is.
A gálya ötletét egyrészről a szülők aggódása, másrészről az aquincumi kikötő maradványainak feltárásakor megtalált kőbe vésett hajórajz adta. A szülők ugyanis általában féltik csemetéiket a vízbe borulástól. Az "Indián", azaz Horváth Pál olyan hajót épített tehát, amely garantáltan nem borul fel. A gálya tervét Kőfaragó József képzőművész vetette papírra. Hosszas számolgatások után alakult ki a végső terv, amelyhez a Comoi tóból kiemelt hajót is alapul vették. Az építésben természetesen a főnök fiai, a telep gondnoka, Mózes Róbert és Horváth Pál barátai is derekasan kivették a részüket.
A közel két évig tartó munka eredménye ez a 8,5 m hosszú és 2,5 m széles evezős hajó, amelynek a súlya közel 1 tonna. Ez egy római tőgerendás folyami futárhajóhoz hasonlatos, amely 12 evezőssel 7-10 km-es sebességgel képes haladni. A gálya elsüllyeszthetetlen, mert a fedélzete alatti hajóteret sztirolhab tölti ki. A fenékbordák tölgyfából, az oldalbókonyok lucfenyőből készültek, a palánkoláshoz pedig csaphornyos élkialakítású vörösfenyő léceket használtak. A gálya fenekét üvegszál-erősítésű poliészter-műgyanta bevonattal látták el, amely a vízvonal felett 15 cm magaságig védi a hajó teljes alsó részét. A fedélzet 10 mm vastag vízálló rétegeltlemez, amelynek réseit tökéletesen kikenték, így felülről is vízmentesen zárja le a hajóteret.
A testes, simára gyalult fenyőpallóból leszabott evezőpadok a bordákra hoszszában felerősített támlécekre támaszkodnak, és teljes széltében átérik a hajóteret (3). Az evezővillák, azaz a tulipánok 8-as kielhez valók, az evezők szintúgy, mivel ezek hosszabbak, mint a kétpárevezősöké. Az evezővilláknak az oldalpalánkok felső élére szereléséhez azonban némi átalakításra is szükség volt (4). A kormányos a hajó tatján kialakított, kissé megemelt tatfedélzet sarokülésről irányítja a hajót, és mivel a gálya hossztengelyétől kb. 30 cm-nyire balra eltolt a kormányrúd, pantográf rendszerű mozgó rudazat köti össze a szimmetria vonalban levő, lemezből készült kormánylapáttal (5). A kormányos állás mögötti, csúcsban összefutó tér padozatába egyébként farmotor felszerelésére szolgáló nyílást és motorbakot is szereltek, hogy a kimerítő evezéstől elfáradt legénység erejét szükség esetén kímélni tudják.
Érdekes a gálya magasan a fedélzet fölé nyúló orr- és fartőkéje (6). Íveltségüket az egyszerű kialakítás érdekében egy szélesebb pallóból vágták ki, majd élükre erősítés és felületi védelmük miatt rétegeltlemezből leszabott, és az ívelt részekre ragasztott széles csíkot rögzítettek. Az orrtőke víz alatti részéről természetesen hiányzik a döfő sarkantyú, illetve az azt helyettesítő, de ugyancsak előre nyúló orrnyúlvány. Az S-alakú tőke fedélzet feletti részének szilárdságát az építők két ferde támgerenda beépítésével biztosították. A fartőke kissé talán túlságosan is visszahajló részét ugyancsak rétegeltlemez-csíkkal erősítették meg.
A gálya díszítését illetően igyekeztek a régmúlt idők hagyományaihoz ragaszkodni. A magasba nyúló tőkéket aranyfüsttel bevont napkorong, és levélfüzér teszi mívessé (7). A magasított orr és tatpalánkolás oldalát pedig a Római Birodalom vörös színét idéző, festett futókutya ornamentika díszíti. A hajó fartőkéjére a hajdanán itt állomásozó légió jelképét, a rétegeltlemezből kivágott, farúdra erősített Pegazust helyeztek, amelynek aranyfüsttel bevont felületeit birodalmi vörös kontúrok keretezik (8).
A gálya látványa még kikötve is igen illúziót keltő (9), evezősökkel hajtva pedig különleges látványossága a Dunának. Ezen túlmenően jó példa arra, hogy némelyeknek az ilyen nem mindennapi feladatok megoldása sem riasztó, s hogy kitartással a jelentős és különleges dolgok is valóra válthatók. Horváth Pálnak és lelkes csapatának gratulálunk, a leendő önkéntes gályaraboknak pedig sok kalandot és szerencsés hajózást kívánunk.
