Harmadik évezredi űrtechnológia a háztartásunkban

FLODRAVIN Aquatív - vízkőmentesítés

2008-09-20 20:06:53 |

A 90-es évek közepén kezdett a világ megoldást keresni a háztartások egyik legnagyobb és legalattomosabb ellensége, a vízkő ellen. Baumann László feltaláló a fenti célra fejlesztette ki a Flodravin elektromos vízkőmentesítő készüléket 1996-ban.

Flodravin készülék merőben új találmánynak számított. A vízben megjelenő vízkő pelyheket, a vízoszlopra bocsátott elektromos impulzussal rombolta szét, ami ezt követően már nem tudott vízkőként kicsapódni, védve ezzel az egész ház vízvezeték rendszerét, szemben a vízkő ellenes vegyszerekkel, amelyek csak lokálisan kezelték a problémát.
A feltaláló a saját cégében már 13 éve gyártja és forgalmazza a háztartások jórészében működő Flodravin készüléket, a használók teljes megelégedésére. Folyamatos kutatómunka és fejlesztés során gyártották a Flodravin 3000 Hz-es, a Flodravin 5000 Hz-es, a napelemmel működő, és a kézzel állítható, váltakozó impulzust adó készülékeket. Az elektromos vízkőmentesítők terén most korszakváltáshoz érkeztünk el. Tízéves mérnöki fejlesztőmunka eredményeként, be lehetett vonni a technológiába az informatika mindenhatóságát. 1996 óta több szabadalmi eljárást követően, sikerült a FLODRAVIN Aquatív vízkőmentesítő készüléket forgalomba hozni, amely magában hordozza az űrtechnológia eszközét, a saját programozású microchipet, amely a készüléket egyedülállóvá tette a világon!
A microchip alkalmazása lehetővé tette a Flodravin számára a számítástechnikai programozást, ami által már célirányosan, programvezérléssel lehet a készüléket a leghatékonyabban működtetni. Programozva van az eddig lerakódott vízkő visszabontásához, a legnagyobb vízkő tartalommal érkező víz biztonságos kezeléséhez, függetlenül az átfolyó víz mennyiségétől.
Mindezt a microchip által vezérelt 2 és 30 kHz (azaz 2 000 és 30 000 Hz) frekvencia tartományban működő készülék biztosítja.
Baumann László, feltaláló a sikerét a folyamatos előre tekintésben, kutatásban, gyártási technológia fejlesztésében látja, ami biztosítja az elérhető ár mellett a kiemelkedő minőséget. A jelenlegi fejlesztés pedig kizárja az eddigi szabadalmi jogsértők ügyeskedését. A Flodravin Aquatív hatékonyságát, tökéletes megbízhatóságát szavatolja, hogy megjárta a Szabadalmi Hivatalt és a tudományos fórumokat a forgalomba hozatala előtt.
A Flodravin Aquatív világszínvonalat képvisel, mégis fontos számunkra, hogy az árát tartósan alacsonyan tartsuk. Tehetik ezt azért, mert a termék árát nem terhelik a Telemarketing és a TV reklámok költségeivel, ami akár meg is duplázhatná azt. A cég az elégedett vásárlókban keresi a reklám lehetőségét.

Bővebb információkat a
www.flodravin.hu
internetes oldalon talál.
Az alapvezetékes ára 16,900 Ft,
a duplavezetékesé 17,900 Ft. Megrendelhető: Flodravin Nagyker (Farkas Imre EV) 9024 Győr, Nádor u. 11.
Vagy telefonon: (06-30) 300-33-44

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Kemény víz - lágy víz

Manapság divatos az egészségünk és a háztartási gépeink kapcsán a keményvizet, mint a fő bűnbakot emlegetni, ami az egészségünket veszélyezteti, gépeinket tönkreteszi, ezért mindenféle eszközzel...


Kávéfőző tisztítása, karbantartása

Kávéfőzőnk leginkább akkor mondja be az unalmast, amikor leginkább kívánunk egy frissítő vagy éppen felébresztő kávét. Olyankor – látszólag minden előzetes figyelmeztetés nélkül – csak zubog,...