Téves hiedelmek a pillanatragasztók használatakor

A ciánakrilát ragasztók úgy vonultak be a köztudatba, hogy pillanatok alatt összeragasztanak minden anyagot. Ez túlzás. Valóban gyorsan kötnek, de 1-2 perc kell a szilárd kötéshez, mégpedig elmozdulás-mentesen. A terhelhető kötéshez viszont legalább még egy órát kell várni. Többnyire azonban már hamarább úgy véljük, hogy letelt "türelmi idő", különösen, ha a ragasztáskor kézzel szorítjuk össze a darabokat. A fix szorító erő és a mozdulatlanság lényeges, különben a felületek eltávolodhatnak egymástól, és a hézagban gyengébb lesz a kötés.
Mivel a pillanatragasztók megszilárdulás után többnyire ridegekké válnak, fontos, hogy a lehető legvékonyabb rétegben létesítsenek kapcsolatot a darabok között. A sima felületet ajánlatos finoman felérdesíteni, ami elősegíti a ragasztóanyag tapadását. A tiszta, zsírmentes felületek alapvetően fontosak, az alkoholos lemosás feltétlenül ajánlott!
Minden összeragasztanak! Ezt sokan hiszik, pedig a valóság sokkal árnyaltabb. Vannak eleve olyan zsíros tapintású anyagok, amelyeket a pillanatragasztók csak gyengén összetapasztanak, és már kis terhelésre újból elválnak egymástól. A porózus felületű anyagoknál sem jó a hatásfokuk, ha csak nem speciálisan e célra készült ragasztót használunk. A ragasztás erősségét tehát az anyagok különbözősége is befolyásolja.
Gumit, vásznat, bőrt, különféle műanyagokat is lehet velük fémhez ragasztani, de csak a felületek felborzolása és teljes zsírtalanítása után, erőse lepréselve. Sokszor a felületek összeillesztése és egymáshoz préselése a legnehezebben megoldható feladat, mert ezek a ragasztók nem sok időt biztosítanak a darabok helyezgetésére. Célszerű előbb illeszteni, rögzíteni a darabokat, majd hígfolyós ragasztót juttatni a törésvonalra. Mégpedig két oldalról. A híg ragasztó beszivárog a felületek közé és a kötés szilárd lesz. A felesleget azonban nem minden tárgy felületéről lehet maradéktalanul eltávolítani.
Egy csepp is elég belőle. Igen, feltéve, hogy az összeragasztandó felületek pontosan illeszkednek, de nagyságuk nem gombostűnyi, vagy cérnavékony. Ilyen csekély keresztmetszeteknél kicsi lesz a kötés szilárdsága. Ezért értelmetlen pl. az apró, letörött műanyag rögzítőfülek visszaragasztása a távirányítóra. A letört kerámia-, vagy üvegtál széle azonban visszaragasztható a helyére, mert az ilyen felületek már elégségesek a jó ragasztáshoz. A ragasztás helye azonban mindig észlelhető lesz, még akkor is, ha a kitüremlett ragasztót eltávolítjuk a törés vonaláról. Hajlékony anyagoknál a ragasztás helye mindig merevvé válik.
Kis rések, mélyedések, üregek feltöltésére a pillanatragasztók nem alkalmasak, mert nagyobb mennyiségben nehezen szilárdulnak meg, és túl drágák is ahhoz, hogy ilyen célra használjuk. Az ilyen jelegű javításokhoz a kétkomponensű ragasztók valamelyikét célszerű alkalmazni. Ezek között van már 5 perc alatt megszilárduló is, amely rugalmasabb is a pillanatragasztóknál.
A pillanatragasztóknak vannak egyéb kellemetlen velejárói is. Ha egy pillanatragasztó tubusát kinyitjuk, majd hosszú hónapokig nem használjuk, számoljunk azzal, hogy a ragasztó besűrűsödhet, használhatatlanná válhat. Gyakori használatkor a kiöntőcsőre került, visszacsurgott ragasztó a kupakot is megragasztja. Ezt meg lehet előzni, ha a flakon lezárása előtt a csőpalástot tisztára törljük. Mivel a kupakok általában nem zárnak megfelelően, a cső kiömlőnyílásánál dugó képződik. Használat előtt mindig tűvel tegyük szabaddá a nyílást. A flakont álló helyzetben célszerű tárolni, hogy a csővégbe ne kerüljön ragasztó. Így a pillanatragasztót bármikor késlekedés nélkül használhatjuk. Ha pedig már besűrűsödött, nyissunk új flakont.