Házilagosan nem mindig sikerül!

Folttisztítás

2009-05-08 22:51:48 |

Amit használnak, előbb utóbb bepiszkolódik, folt kerül rá. Ez fokozottan igaz a ruhaneműinkre és otthonunk textíliáira. A használat során bepiszkolódott ruhaneműinket rendszeres mosással viszonylag könnyű újból tisztává varázsolni, a váratlanul keletkező foltok azonban esetenként kritikus helyzeteket teremthetnek.

Ötlete ilyenkor persze mindenkinek van, de nem biztos, hogy az adott esetben az működőképes is. Foltok ugyanis különféle anyagokon keletkeznek, eltávolításukhoz pedig számos körülményt kell alaposan mérlegelni. Ha "mellé nyúlunk", akár maradandó károkat is okozhatunk. Ajánlott tehát megfontolni, hogy mivel mit teszünk.

Mivel a textil kelméket alkotó fonalak kisebb nagyobb mértékben szívó hatásúak, a rájuk kerülő folyadékokat felszívják, és magukban tartják. A váratlanul keletkező és igen sokféle foltszennyeződés eltüntetési kísérlete azzal a veszéllyel jár, hogy a tisztítással egy nagyobb foltot idézünk elő. Ezért a folttisztítást szinte mindig egy teljes tisztításnak kell követnie.

Azt leszögezhetjük, hogy univerzális folttisztító nem létezik. A folttisztító szerek "szakosítottak", azaz csak bizonyos szennyeződések eltávolítására alkalmasak. Ezért előbb a folt eredetét, illetve anyagát kell meghatározni, és ennek ismeretében lehet csak a hozzávaló, többnyire kereskedelmi tisztítószert kiválasztani, annak használati utasítása alapján. Előtte azonban célszerű az anyag kezelési útmutatóját is megnézni, ahol a piktogramok a kezelést és a tisztítást is meghatározhatják.
A folttisztítás alapszabálya, hogy a foltot azonnal vegyük kezelésbe, ne hagyjuk beszáradni. Öblítsük ki tiszta hideg vízzel, vagy lágyan mossuk át szappannal, vagy más oldószerrel. A forró víz és a dörzsölés nem ajánlott, mert ez a textíliához rögzíti a szennyeződést. Az is általános szabálynak tekinthető, hogy savas hatású szennyeződéseket lúgos hatású mosószódával vagy szódabikarbónával, a lúgos hatásúakat pedig savas szerekkel közömbösíthetjük a tisztítás után.

Piszkos, poros anyagot se kezeljünk folttisztítóval, mert szennyes keret keletkezik a pecsét körül. Pecsét nyomtalanul csak viszonylag tiszta anyagból vehető ki. Ha az anyag szennyes, poros, azon még a jól megválasztott tisztítószer is nyomot hagy. Ezt egy általános tisztítással lehet csak eltüntetni. Ha viszont nem ismerjük a folt eredetét, vagy az anyag tulajdonságait, előbb végezzünk a szerrel próbatisztítást az anyag egy kevésbé látható részén. Ha a tisztítószer az anyagon elváltozást okoz, kísérletezzünk más készítménnyel. Foltokat mindig csak azzal a szerrel szabad tisztítani, amelyik a szennyeződést oldja, ám a textíliára nincs káros hatása, ezért mindig körültekintően kell a folt tisztításához fogni.
A tisztítás módja sem lényegtelen. A szennyezett ruhadarabról a jól látható foltokat az általános tisztítás előtt helyi kezeléssel célszerű eltávolítani. A dörzsölés nem ajánlott, inkább a folt lágy nyomkodása, tupfolása közben mossuk ki a szennyeződést, amihez vászonszövetbe, vagy szivacsba felitatott folttisztító szert használjunk. Az érzékeny kelméken a dörzsölés ugyanis megváltoztathatja a szálak elrendeződését, és ha a szennyeződés el is tűnik, a kezelt helyen mégis látható folt maradhat. Az ilyen anyagú ruhaneműket célszerűbb tisztítóba vinni.

Mivel a folteltávolítók folyékonyak, a szerek elszívására az anyag alá helyezett papír zsebkendő, vagy mikrocellás törlőpapír használható eredményesen, de közben felülről is célszerű a szert gyakran felitatni. Kisebb foltcseppek kezeléséhez a vattatamponos pálca a legalkalmasabb. Érzékeny és sűrűszövésű szövetek esetében a vizes vagy gőzős kezelés is hatásos lehet, a mosószer oldatokat vagy a habosított tisztítószereket műanyag szivaccsal lehet eredményesen felvinni az anyagra. A kezelés után ezzel a felesleges nedvesség is felszívható és eloszlatható az anyagban, de frottírszövet is használható a felületi nedvesség felitatására.
Ha a tisztítószer oldószere víz, akkor a kemény csapvíz helyett célszerű desztillált-, vagy ioncserélt vizet használni, mert a csapvízben levő kalcium és magnézium sók esetleg csapadékot képezhetnek a tisztítószerrel, pl. a folttisztító szappannal, ami öblítés után is foltot hagy a textílián.
Bizonyos esetekben a szennyeződéseket okozó anyagokat csak szerves oldószerekkel kezelve lehet eltávolítani. Ezek legismertebbje a benzin, az aceton, az alkohol, a denaturált szesz vagy ritkább esetben nitrohígító. Előnyük, hogy gyorsan oldják a zsiradékszerű szennyeződéseket, többnyire nem is duzzasztják a szövetek elemi szálait, és felitatásuk után viszonylag gyorsan elpárolognak. Vannak ennél drasztikusabb hatású, ún. foltoldó és roncsoló hatású vegyszerek is, amelyek alkalmazása azonban fokozott figyelmet és alapos szakismeretet igényel, ezért házi használatuk nem ajánlott.

Otthoni folttisztításhoz a kereskedelemben számos célirányosan használható szer beszerezhető, a szennyeződés anyagához és milyenségéhez, no meg a szövetanyaghoz igazodva kell választani közülük. Használatukat mindig anyagpróbával is ajánlatos ellenőrizni, a hatásos dózist illetően pedig a használati utasításuk a mérvadó. A tisztítás után mindig ajánlatos a holmit egy általános mosással teljesen tisztává tenni, mert a nagy hatékonyságú mosószerek a tisztítószerek maradékát az esetleges kellemetlen szagukkal együtt is képesek eltávolítani.

Bár az egyes foltok tisztítása többnyire egyszerűnek látszó feladat, ha mégse boldogulnánk vele, nem érdemes tovább kísérletezni vele, mert esetleg csak ronthatunk a helyzeten. Ilyenkor ne tétovázzunk, vigyük a vegytisztítóba és a saját érdekünkben ne tagadjuk le, hogy előzőleg mivel próbáltuk kezelni. A szakember csak így végezhet tökéletes munkát. A kényes és értékes holmikon esett foltok eltüntetésével pedig ne is kísérletezzünk, mert lehet hogy a rossz "diagnózis" miatt nem megfelelő szerrel fogunk a kezeléséhez, és ezzel maradandó károkat okozunk, amit már a képzett szakember sem tud teljesen eltüntetni.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Szőnyegek otthonunkban

A szőnyegek alapvető tartozékai a lakásoknak, több feladatot is ellátnak egyszerre. Elsődlegesen hő- és hangszigetelők, de nagyon fontos szerepük van a lakás díszítésében, sőt tagolásában is. A...


Kerítésfestés

A kerítések, legyenek azok fémből vagy fából készültek, állandóan ki vannak téve az időjárás szélsőséges hatásainak. Ezért a felületeik védő bevonata idővel elöregszik, és felújításra szorul....