Üvegbetétes pálinkásüveg, kulacs készítése

Faesztergálás: használati tárgyak esztergálása

2009-05-12 19:30:38 |

A Magyar Amatőr Faesztergályosok Klubja a Faesztergálás Portálon második alkalommal írta ki pályázatát „Aranyforgács” néven.
A 2009/1. pályázat feladata egy üvegbetétes pálinkásüveg és kiegészítő feladatként egy kulacs elkészítése volt. A pályázatra szép számmal érkeztek munkák, melynek értékelését a Portál tagjai végezték el.
A feladatban meghatározottak alapján az eredményhirdetést követően mindenki részletesen bemutatta a tárgyak elkészítésének munkafázisait.
Az alábbiakban ezekből ismertetjük a legjobban sikerült alkotás leírását.

Üvegbetétes pálinkásüveg

A munka és a tervezés megkezdése előtt ki kell választani a megfelelő alakú és méretű üvegbetétet, ugyanis ehhez kell majd méretezni az esztergált „köpenyt”.
Ajánlott először kisebb méretű üveggel kísérletezni, 2 dl-es, fél literes pálinkás üveg, Unicum-os üveg (példánkban egy fél literes „Fütyülős” üveg) megfelel a célnak.
Ha gyűrűrétegekből készítjük el az üveg köpenyét, akkor a következőképpen járjunk el:

  • vágjunk ki az összeválogatott színű faanyagból annyi négyzetet, amelyből a megfelelő magasságú köpenyt össze lehet állítani.
  • az anyagtakarékosság és a munka megkönnyítése érdekében a négyzetek közepét kiesztergáljuk olyan átmérőjűre, hogy az adott magasságban elhelyezkedő négyzetlapnál az üveg keresztmetszete beleférjen.
  • a lapok felületét faragasztóval bekenjük, majd a meghatározott sorrendben egymás után ráhúzzuk őket az üvegre, úgy, hogy az üveg nyakának menetes része kilógjon, majd az egészet szorítókkal összeszorítjuk, és félretesszük száradni. Eközben az üveg szájának megfelelő átmérőjű dugót esztergálunk.
  • száradás után az üveget az esztergagépben fogjuk úgy, hogy az előzőleg kiesztergált dugót az üveg szájába helyezzük, majd azt megtámasztjuk a nyeregszeggel.
  • kiesztergáljuk a köpeny palástját, majd lesimítjuk.
    A továbbiakban gyakorlatilag már csak díszítő műveletek vannak hátra, ezt mindenki a saját ízlése szerint végezheti el.

A fenti példa munkafázisait követve
(viszonylag nehéz, marással kombinált díszítés):

  • a köpeny formájának kiesztergálása után egy ugyanolyan alakú sablont kell elkészíteni, amelyet az esztergához illesztett marógéphez használunk.
  • a marást az elválasztó hornyokkal kezdjük, majd az egyenessel folytatjuk 12-es osztással és a spirállal fejezzük be 6-6-os osztással.
  • a bemart sávokat ezután „folyékony fával”, fatapasszal megtöltjük, majd száradni hagyjuk.
  • száradás után a felületet átcsiszoljuk, amíg a bemarásokba töltött fatapasz egy síkba nem kerül a felülettel. A csiszolást finom szemcséjű csiszolóvászonnal végezzük (működő esztergagép mellett).

Az így elkészített tárgyat lenolajjal, narancsolajjal vagy paraffinolajjal beeresztjük, majd a felületkezelést méhviasszal, Carnauba viasszal, vagy sellakkal készre fényezzük.

A dugót kiesztergálás után szintén díszíthetjük marással; jelen esetben rádiusz maróval elkészítve.

A dugó felületét kezeljük, majd az üveg szájába illesztjük. Ezzel az üvegbetétes pálinkásüvegünk elkészült.
Az üveghez tetszőleges méretű poharakat lehet készíteni, amelyekbe szintén üvegpohár betétet (általában fél dl-est) rögzítünk.

Természetesen a köpeny megvalósítására könnyebb módszerek is léteznek. (ilyen pályamunkák is szép számmal érkeztek)

Legegyszerűbb megoldás , ha az üveg köpenyét több darabból (2,3 vagy több) esztergáljuk ki és állítjuk össze.

Ízelítőként néhány – ilyen módszerrel készült – munka:

Kulacs készítése

A kulacs elkészítése viszonylag egyszerűbb, mivel azt betét nélkül kell elkészíteni.
A kulacs test átmérőjének megfelelő faanyagot tárcsára rögzítjük (csavarkötéssel, ragasztással), vagy a felfogatáshoz gyűrűs tokmányt használunk.

A test külső felületének kialakítása után egyenes fallal kiüregeljük, majd a csiszolás olajbeeresztés és felületkezelést követően leszúrókéssel leválasztjuk úgy, hogy egy gyűrűt kapjunk.

A test kiképzése úgy is megoldható, hogy csak az egyik oldalán lesz nyitott – így tulajdonképpen egy egyenes falú „edényt” kapunk.
A dugónak a megfelelő méretű furatot kifúrjuk, majd a testet belül portalanítjuk.
Ezt követi a fedőlemezek kiképzése, amelyet célszerű a test kiüregelt átmérőjénél nagyobb átmérőjűre elkészíteni. A fedőlemezekre 2-5 mm hornyot kell készíteni (figyelem! Ez a művelet nagyon pontos legyen, mivel ezen múlik a kulacs vízzárósága!) úgy, hogy a horony átmérője kb. 0,15-0,25 mm-el legyen nagyobb a kulacstest kiüregelt átmérőjénél.

Felületkezelés után a horony feletti részt ragasztózzuk, majd mindkét oldalról a kulacstestbe ütögetjük (esetleg gumikalapáccsal, gyengéd ütésekkel), majd szorítókkal az egészet félrerakjuk száradni.
A lábakat, dugókat, szíjtartókat tetszés szerint készíthetjük el. Díszítésként faragást, égetést, festést is használhatunk. (népi motívumok).

Faesztergálás Portál
http://faesztergalas-portal.gyoriek.hu/

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Faesztergálás: Faanyagok előkészítése

Faesztergálás során a fát, mint alapanyagot többféle formában használhatjuk fel. Cikkünk betekintést nyújt – az amatőr faesztergályos szemszögéből – a faanyagok előkészítő mozzanataiba, ötleteket...


Faesztergálás fortélyai

Alighanem minden barkácsoló belekóstolt, vagy bele szeretne kóstolni a faesztergálásba, feltéve, hogy erre módja volt, vagy lehetőség kínálkozik. Aki már próbálkozott vele, annak valószínűleg csak...