Régi módszerek reneszánsza

Vályogvetés sárfalak

Módosítva: 2023-05-22 11:25:24

Még a múlt század elején, közepén is gyakori volt, hogy az emberek olyan anyagokból építették házaikat, amilyen a közelben megtalálható volt. Bár a vert falú, vagy vályogtéglás építési megoldások ma már ritkák, bizonyos esetekben érdemes lehet ezekkel próbálkozni. Egy kisebb nyaraló, vagy gazdasági épület is készülhet ilyen hagyományos módszerekkel, amelyeknek alacsony költségük mellet más előnyeik is vannak...

A hagyományos falak készítése

A régi népi építészeti megoldások egyik csoportját a homogén falak alkották. Ezek folyamatos összedolgozásokból adódóan egy darabból álltak, amire elkészültek, míg a heterogén falak építőelemek összerakásával, darabokból adták ki a kész falat. A homogén falakba az ablakok helyét utólag vágták bele az építők. Ezek jóval kisebbek voltak a mai ablakoknál, hiszen a kivájt rész fölött tehertartó elem nem lévén, csak kis méretű ablakok kialakítására volt lehetőség. Legismertebb homogén falak a rakott, a vert és a sövényfal.
A rakott falat villával rakták fel a kőből készült alapra. A fal alapanyagául szolgáló agyagot megnedvesítették, aztán lóval, esetleg tehénnel járatták, amíg képlékeny lett. Közben kötőanyagként pelyvát, töreket, vagy szecskázott nádat kevertek hozzá. A kész anyagból annyit merítettek amennyit fel bírtak emelni, amit erővel hozzácsaptak az előző sorhoz. Nem lehetett abbahagyni addig, amíg kész nem lett, mert ha megszáradt a felső réteg, akkor a következő már nem tapadt hozzá. Elkészültekor a réteges rakás miatti kidudorodásait levágták, bár tökéletesen egyenesek ezek a falak sohasem lettek.
A vert fal alapanyaga megegyezik a rakott faléval, csak a felhúzás módszere volt más, aminek köszönhetően jóval egyenesebb fal lett az eredmény. Egymással szemben nagyjából fél méterre oszlopokat ástak le, ezek határozták meg a fal vastagságát., Az oszlopokra deszkákból zsaluzatot erősítettek, majd a nedves alapanyagot elkezdték közéhordani. Húsz-harminc centiméteres ráhordásonként pedig ledöngölték, tömörítették. Néhány rétegenként nádat is tettek a fal anyagába, amely hosszú szálaival biztosította az anyag összetartását. A megszáradt szakaszokról a zsaludeszkákat lebontották, és feljebb erősítették föl, így folytatták a munkát. Olcsó, jó tulajdonságú fal készíthető ezzel a módszerrel, egyedüli hátrány talán, hogy vastagsága miatt nem helytakarékos megoldás.
A sövényfal alapanyaga is nedves agyagos föld, teherbírása kisebb a vert falénál, ám jóval vékonyabb. A földbe állított oszlopok közé vesszőszövetet fontak, erre tapasztották az agyagot. A fal vastagsága attól függött, hány rétegben tapasztottak rá. A gyorsaság itt is lényeges volt, mert a megszáradt részekre már nem lehetett további rétegeket rakni.

Az előbb bemutatottakkal ellentétben az inhomogén falak elemekből készültek. A csömpölyegfal a vályogtégla elődje. Az építők agyagos, jól tapadó földet gyűjtöttek, ezt beáztatták, szalmát kevertek hozzá, és lóval belejáratták. A szalmás sarat kihordták, és hosszú darabba göngyölgették. A kész csömpölyegeket egymásra rakták, és egymásra ütögették.
Míg a csömpölyeg inkább a Dél-alföldön, a gombócfal a Dunántúlon volt elterjedt, bár készítésük nagyon hasonló. A különbség annyi, hogy a csömpölyeget hosszúkásra formázták, míg a gombócfalnál a sarat golyóvá alakították, majd összelapították. Ezeket a lapos labdacsokat akkorára készítették, hogy egy ember meg tudja emelni, azaz nagyjából 30 cm átmérőjűre. Másik nevét a fecskefalat is onnan kapta a technológia, hogy az egymásra rakott labdacsokból készült ház úgy nézett ki, mint a fecskefészek.
A vályogtégla fal annyival fejlettebb az előzőnél, hogy az alapanyagot formába helyezték, tehát az építőelemek teljesen egyformák és szabályos téglatest alakúak voltak. Mérete 30 centiméter hosszú, 15 széles és 12-15 centiméter magas. A vályogtégla deszkakeretben kapta meg a formáját. Az alapanyagot a formába töltötték, tetejét lesimították, majd kiborítást követően szárították. Két jó vályogvető egy nap alatt 1000 darab vályogtéglát is elkészíthetett.
Egy hétig hagyták egyik oldalán a vályogot, ezután az oldalára fordítva száradt további egy hétig. Gúlába rakva tovább szikkasztották még két hétig, ezt követően lehetett felhasználni.

A vályogházak tulajdonságai, és védelme

E falak - amellett hogy szerkezetük megfelel tartó-, és határoló funkciójuknak - különleges mikroklímát biztosítanak a házban. Hőtároló és páratechnikai tulajdonságaiknak köszönhetően a vályogház nyáron kellemesen hűvös, télen pedig kis fűtéssel is gyorsan felmelegíthető. A vályog - mivel nem tömör anyag - párafelvétele és leadása gyors, emiatt kevésbé hajlamos a penészedésre. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a bele épített faanyagot konzerválja, ezektől távol tartja a farontó rovarokat, gombákat, amelyeknek nem kedvez a vályogfal nedvességtartalma.
A vályogházak tájolására is nagy hangsúlyt fektettek, így a passzív napenergia hasznosítás is megvalósult. A legfontosabb irányelv volt, hogy a ház az ablaktalan hátsó fala az uralkodó szélirány felé álljon. Mivel e sárból épült házak legnagyobb ellensége a vizesedés, ezért a környezetből kiemelkedő részre jelölték ki elődeink az épület helyét, hogy a belvíztől és a lezúduló csapadéktól is védve legyen. A kezdetekben a "sárfalak" alapozása mindössze a föld döngölésében merült ki. Később már árkot ástak, amit kiégettek mielőtt elkezdték a fal felhúzását.
A falra kerülő csapadék ellen a mai vakolat elődjével: tapasztással védekeztek. A legelterjedtebb a tehéntrágyás szalmavályog-tapasztás volt. Egy vödörnyi homokkal kevert szalmatörekes sárhoz egy "adag" tehéntrágyát kevertek. A falat benedvesítették, majd a keveréket vékony rétegben felhordták. Amikor ez megszikkadt, akkor egy újabb réteg következett: az előbbivel azonos arányban, de lótrágyával és szalmatörek nélkül. Miután megszáradt, több réteggel bemeszelték, ez színt is adott, és a trágyaszagot is elnyomta. A vályogházak a tégla, vagy betonfalakhoz képest sokkal egészségesebbek, de egyben gyengébbek és sérülékenyebbek is. A falakon megjelenő elváltozások javítása előtt minden esetben az okát is fel kell deríteni.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-352/Valyogvetes_sarfalak