Avagy a helykihasználás művészete

Nem csak garázs

2009-08-10 22:10:27 | Módosítva: 2009-08-10 22:17:18

Egy szokványos garázst a tervező rendszerint úgy méretez, hogy egy közepes méretű gépkocsi elfogadhatóan elférjen benne, és esetleg még ki is lehessen szállni az autóból. Mondjuk valamivel több, mint 2 m széles és 5,5 m hosszú. A későbbiekben azonban törvényszerűen felmerül az igény arra, hogy mi mindent lehetne még tárolni a garázsban - anélkül, hogy az eredeti funkcióját sértenénk -, sőt még az otthoni barkácsoláshoz is szeretnénk helyet szorítani benne.

Ilyenkor jön a helykihasználás "művészi szintre" fejlesztése. Az alapkoncepciót mindenképpen igyekezzünk megtartani; az autó normálisan elférjen a garázsban, és ki lehessen szállni belőle. Segítséget és némi megtakarítást adhat, ha a gépkocsi helyét pontosan meghatározzuk; hosszirányban egy, a padlóra lecsavarozott ütközőléccel, és ha szükséges, ugyanígy az első kereket két oldalról megvezető deszkával. Így meghatározhatjuk, hogy az autó a lehető legközelebb maradjon az ajtóhoz, és elől a lehető legtöbb hely maradjon.

Amiket jó esetben mindenképpen el kell helyeznünk a garázsban, azok az éppen nem használt téli vagy nyári abroncsok. Ennek a legpraktikusabb helye az oldalfalon, a tükörmagasság felett van. Kaphatók mindenféle "professzionális" akasztókampók erre a célra, de barkácsáruházakban, barkácsboltokban 1-2 száz forintért is teljesen egyenértékű L formájú kampók vehetők. Fontos, hogy jó minőségű, legalább 8-as műanyag dübelekkel rögzítsük fel őket a falra, mert viszonylag nagy súlyt viselnek.
Itt fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy bár az olcsó, "zacskós" dübelek színre és formára is teljesen hasonlóak a jó minőségű, márkás változatokhoz, de sok esetben anyagukban csapnivalóak. Ha a csavar behajtásakor nem szorul meg a határozottan a végén, hanem még tovább és tovább lehet forgatni, akkor az a kötés gyenge, megbízhatatlan. Az a jó dübel, amiben a csavar a behajtás végén szinte ugyanúgy megszorul, felütközik, mint egy metrikus csavar.
A kerekek helyét a lehető legjobb helykihasználással határozzuk meg. Egy autónyi oldalfalon gond nélkül akár 8 nagy méretű, szerelt felninek is jut hely a tükörmagasság felett. Csak az "anyósülés" melletti falszakaszt használjuk, a vezető oldalon állandóan beleütköznénk a kerekekbe.

Következnek a rakodóhely lehetőségek. Ha a gépkocsi mérete megengedi, akkor viszonylag sekély méretű szekrényeket helyezhetünk el az autóval szemközti falon. Kiselejtezett irodabútorokhoz néha fillérekért hozzá lehet jutni, és akkor még nem is beszélünk a tavaszi lomtalanítások lehetőségeiről. Részesítsük előnyben a tolóajtós szekrényeket, mert az ajtók kinyitására nem lesz helyünk. Lehetőleg használjunk ki minden szabad felületet.

Ha a gépkocsi hossza nem engedi meg, akkor viszont el kell vetnünk a szekrényes megoldást, és az autó felett maradó térre kell koncentrálnunk. Leggazdaságosabb, ha a bejárattal szemközti falszakasz felső részét áthidaljuk nagyjából embermagasság felett, ami alá a kocsi orrésze simán befér, vagy rövidebb autónál biciklinek, robogónak juthat hely. Egy teljes garázsszélességű, 40-60 cm magas polcon sok mindent elhelyezhetünk, különösen a hosszú tárgyak (sílécek, botok stb.) tárolására nagyon alkalmas.

A szerkezet megépítésére nagyon praktikus Salgo elemeket használni. Két L formájú állványelem összecsavarozásával egy kihajlásra is meglehetősen jól terhelhető T tartót kapunk. Nagyobb átfedéssel egy ilyen tartó toldható is, így a garázs szélességéhez beállítható. Az oldalfali rögzítések megoldhatók az állványelemből levágott darabokkal, a szemközti falon lévő támaszték is egy állványelemből készülhet, és természetesen a polc maga is a Salgo rendszer saját polceleme lehet. Az egész munkához csak egy fémfűrészre és fúrógépre van szükség; bárki házilag is megvalósíthatja.
Hasonló - teljes szélességet áthidaló - polc kialakítható egy szokványos billenő kapu, tehát a bejárati rész felett is. Ha viszont a kaput motorral akarjuk mozgatni, akkor ez majdnem kizáró ok, illetve csak meglehetősen komplikált megoldással készíthetjük el a polcot. Ha az áthidalást nem érezzük elég merevnek, akkor középen ajánlatos egy kikötést készíteni a mennyezethez.

Ha már minden négyzetcentiméternyi helyet kihasználtunk, akkor azon kezdünk gondolkozni, hol lehetne legalább egy aprócska szerelőasztalt elhelyezni, hogy ne a lakás konyhájában keljen barkácsolnunk. Egy állandó asztalra valószínűleg nincs elég helyünk, marad tehát egy fel-le hajtható ideiglenes, de masszív asztal felrögzítése a falra. Tippadó megoldásunk alapanyag egy konyhai munkapult darab, ami igen vastag, merev és erős, tehát a célnak megfelel. Helye a garázs egyik elülső sarkában lesz.
A hátfalhoz két csuklós pánttal csatlakozik, ezek biztosítják, hogy használaton kívül rá lehessen hajtani a falra. Munkahelyzetben a kitámasztás az egyik oldalon, az oldalfalra történik. A biztonsági ajtóretesz az asztallapra lett felcsavarozva, és a falba fúrt lyukba csúszik bele. A fal védelmére egy átfúrt acéllemez szolgál még, ideiglenesen az is lehet egy maradék Salgo állványdarab.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Autóbeállók a kertbe

Sokan nem szeretnék, hogy autójuk kint parkoljon az utcán, de garázs híján ez akkor a kertből vesz el területet. Sokféle lehetőség adott, amivel a kerti funkciók sem csorbulnak nagyon, de az...


Sugárzó szabadtéri fűtések

Ne fűtsük az eget! Régi mondás, és a lakásfűtés kapcsán érdemes komolyan venni. A következőkben azonban mégis olyan fűtési lehetőségekről írunk, melyek vagy a szabad térben működnek –...