Mindennapi életünknek is része

Kötéstechnika

Mint a műszaki szakszavak jelentős része, a kötéstechnika is az első pillanatban túlságosan szakszónak, szakkifejezésnek tűnik. Pedig olyan fogalmat rejt, ami a leghétköznapibb életünkben is jelen van. Eszközeit nap, mint nap használjuk, csak nem tudjuk róluk, hogy ezek a kötéstechnika fogalomkörébe tartoznak.
Az egyik nagy rögzítéstechnikai cég katalógusában nem kevesebb, mint 12 oldalon keresztül mutatják be a kötéstechnikai alapelemeket. Ennek láttán gondoltunk arra, hogy egy-egy képpel és rövid leírással összekapcsoljuk olvasóink mindennapi tudását a szakmával. Hiszen ha csak azt tudjuk, hogy pontosan mit keresünk, és nagyjából azt is sejtjük, hogy hol, akkor biztosan nem okoz majd gondot sem a vásárlás, sem a használat.

Szemes horog, biztosítóval
A kisebb méretűek valószínűleg ismerősek, hiszen ilyet láthatunk a kutyapóráz végén, sőt még a kézitáskák vállszíján is. A nagy, ipari változatok pedig akár egy daru drótkötelén, vagy vontatókötél végén is elég erősek. A kisebbeknél figyelnünk kell arra, hogy a várható terheléshez megfelelő-e a horog anyaga. A rugós biztosító miatt ugyan kinyílni nem fog, de a gyenge műanyag vagy spiáter anyagúak könnyen eltörhetnek.

Tűzoltó karabiner
Egy nagyobb testű kutya pórázához már érdemesebb ilyet használni, a hegymászók, tűzoltók, magasban dolgozók számára pedig egyenesen nélkülözhetetlen ez a rögzítőeszköz. Természetesen csak acél kivitelben, és a várható terheléshez is igazodó méretben szabad használni. Véletlenszerű kinyílásának a veszélye elenyésző.

Csavaros tűzoltó karabiner
Ugyanazokra a célokra szolgál, mint az előbbi, de a csavaros rögzítő gyűrűje miatt még biztonságosabb, mint a rugós változat.

Lemezes karabiner
Hobbi, sport és különböző szabadidős tevékenységek során találkozhatunk vele. Kötélbiztosításnak kevés, de kutyapórázra elégséges, és a szerszámgépet is övünkre akaszthatjuk vele.

Karabiner forgatható gyűrűvel
Ha acélból készült, akkor jó lehet kutyapórázra, akár nagyobb táska vállszíjára is. Ha spiáter vagy műanyag az anyaga, akkor csak kulcstartóra, könnyű kistáskára ajánljuk.

Lánctoldószem
Ismerős lehet a fittnes termekből, ahol a drótkötélszem rögzítése nagyobb biztonságot igényel. Ilyent használhatunk a hinta láncának végén, a lánc pár szemes megtoldásához, vagy két láncvég összekapcsolásához is.

Simplex kampó
Láncszemre, kampóra, szemes csavarra tudunk egyetlen mozdulattal rákapcsolni egy kisebb láncot, kötelet vagy bőrszíjat. Jó lehet pórázra is, de ha túlterheljük, akkor kinyílik. Válltáskához viszont elegendő.

S-kampó
Ilyenen lóg a füstült comb a kamrában, de a konditermek csigás gépeihez is ezt használjuk, amikor a gyors eszközcsere fontos. Terhelés közben folyamatosan feszülnie kell, különben hamar leakadhat a szemről.

Forgó összekötő
Ezek a rögzítő eszközök talán leginkább a hajósok számára ismerősek. Egyszerűbb változataik azonban más sporteszközökön és a táskákon is megtalálhatók, ahol a kötél vagy a lánc megtekeredését meg kívánjuk gátolni.

Drótkötél bilincs
Az ipari változatok akár a hajó vontatóköteléhez is elégségesek, de ilyet javasolunk a garázsban, műhelyben, fittnesteremben alkalmazott erősebb drótkötelek rögzítésére, összekötésére is.

Simplex és duplex kötélbilincs
A vékonyabb drótkötelek végén pedig ezekkel az eszközökkel alakíthatunk ki kötélszemet a sporteszközökön. A duplex megoldás dupla biztonságot jelent.

Kötélszív
A kötélszem viszont csak akkor lesz tartósan is biztonságos, ha a drótkötél megtörését, a terhelésnél érő folyamatos súrlódását ilyen kötélszívvel gátoljuk meg. Nem érdemes ezt az olcsó eszközt kispórolni.

Huzalfeszítő
Ha alaposan megnézünk egy jól kifeszített drótkerítést, akkor a feszítő huzaljain biztosan felfedezzük ezt a kis feszítőelemet. Kapható két kampóval, két szemmel vagy éppen kampó-szem kivitelben is. Feszítő ereje természetesen a méretétől függ.

Kötélcsiga
Ilyeneket pedig a régebben divatos fregolikon találhatunk, de ez a megfelelő eszköz a garázsban a tetőbox felemeléséhez, vagy a csónakházban a csónak felcsörlőzéséhez is. A vitorlázók számára pedig nélkülözhetetlen.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-384/Kotestechnika