Színes arculatot és védelmet adnak

Homlokzatfestékek

A derűs, sokszor az eddig megszokottnál élénkebb színűre festett, tagolt épület homlokzatok nemcsak esztétikai szempontból fontosak, szerepük az épületek külső védelme tekintetében is meghatározó, és az épületek ápoltságára is utalnak a hibátlan homlokzati felületek. E hathatós védőréteg tartósságának viszont előfeltétele a jól előkészített falfelület, így a szükséges javításokra még a festés előtt sort kell keríteni.

A jól elkészített homlokzati festésnek tehát - az esztétikai funkcióján kívül - a vakolat és tágabb értelembe véve az egyéb épületszerkezeteknek a védelméről kell gondoskodnia. A festékréteg elsődlegesen a csapadékvíz káros hatásait védi ki. A jól megválasztott homlokzati bevonat megakadályozza, vagy inkább késlelteti a csapadékvízben oldott savak hatásának káros következményeit. Ez szulfátozódást, gipszesedést okoz.
A homlokzatot bevonó anyagok többsége azonban a nedvességet többé-kevésbé átengedi, s közben egymástól eltérő mértékben szabályozzák is a falszerkezetek folyadékháztartását. Az a legkedvezőbb bevonat, amely kevés vizet enged át, és eső után rövid időn belül megszárad. E mellett pedig esőmentes meleg időben nem akadályozza az épületszerkezetek belső nedvességének kipárolgását, azaz páraáteresztő képességgel bír. A hosszan nedves felületen egyébként a levegőben lebegő szennyezőanyagok vastag porréteget képeznek, amely beszívja a nedvességet, és ezzel felgyorsítja a festékbevonat bomlását. Így érthető, hogy előbb-utóbb minden homlokzati bevonatot fel kell újítani, mégpedig lehetőleg az előtt, hogy bevonatfajta adalékanyagainak krétásodása jelentősen megkezdődne.
A festett homlokzatok tartósságát a bevonó anyag minőségén, felhordásának szakszerűségén túl maga az alapfelület állapota is befolyásolja. Ezen azt kell érteni, hogy az alapfelület szilárd, porlás-, málás-, repedés mentes, és tiszta legyen. Ezt a különböző alapjavító, mélyalapozó repedésáthidaló stb. anyagokkal lehet szükség esetén megteremteni, korrigálni. Ami pedig a homlokzatfestéseknél általános feltételnek mondható, hogy jó és tartós bevonatot csak légszáraz, portól, vagy a korábbi bevonat maradványaitól mentes alapfelületen lehet készíteni. A bevonatok kiválasztását tehát az alapfelület adottságaihoz, annak előző bevonatához igazodva kell kiválasztani, s ez nem könnyű feladat.
Könnyítésül közöljük a gyakoribb bevonattípusok főbb jellegzetességeit. Számos gyártó különféle terméke között lehet választani, ám mindenkor feltétlenül ajánlott a termékismertetőkön kívül a gyártók szaktanácsadóinak a véleményét is kikérni, s ezeknek a birtokában már könnyebb a döntés.

Mészfestékes homlokzatok

Az ilyen festékekkel készített bevonatok főként a levegő szennyezettsége miatt nem túl tartósak, mivel bevonatuk a savas esők hatására szulfátosodik, egyébként meg a vakolaton kemény, rideg réteget képez. Nincs vízlepergető hatása, s hamar átnedvesedik, de gyorsan meg is szárad. E mellett a páraáteresztő képessége is kedvező. Színezése csak csekély mértékben megoldható, tartóssága pedig különféle korszerű adalékanyagokkal meghosszabbítható.

Szilikátanyagú homlokzatfestékek

A vakolatréteggel tökéletesen összeépülő bevonatot biztosít, amely jó időjárás-állóságot ad az ilyen festékkel bevon falfelületeknek. Nem lehet viszont gipsz-, diszperziós- és zománcfestékekkel bevont felületekre, továbbá fára és műanyagokra felhordani. Az ilyen festékeknek a víztaszító képessége csekély, a csapadékvíz behatolását nem gátolja, páraátbocsátó képessége azonban kiváló. Az erős vízfelvétel miatt viszonylag gyorsan szennyeződik. A bevonat gombaölő hatású, égést késleltető, ám gondos alapozást igényel. A ma forgalmazott műanyag diszperziós adalékanyagokat tartalmazó festékek bevonata viszonylag rugalmas és a hajszálrepedéseket is áthidalja.

Akrilgyanta alapú homlokzatfestékek

Ezeket többnyire vízzel hígítható diszperziós változatban forgalmazzák. Tartós, ám a nedvesség hatására duzzadó bevonatot képeznek. Jól kiegyenlítik a vakolat parányi egyenetlenségeit, így sima felületek kialakítására is alkalmas. Oldószeres változataik a nedvességre kevésbé érzékenyek, jól tapadnak, beszívódnak az alapba, ezért bármilyen tagoltfelületen jól alkalmazhatók.Az oldószeres változatok a környezetvédelmi előírások miatt háttérbeszorultak.

Szilikongyanta alapú festékek

Anyaguk szilikongyantából készített emulzió, amely vízzel hígítható és szervetlen ásványi anyagokhoz hasonló tulajdonságokkal bír. Jól ellenáll a fénynek és az időjárás szélsőséges hatásainak. A festékréteg viszonylag lágy, víztaszító képessége kiváló, és vízlepergető hatása miatt az ilyen festékekkel készített homlokzatok szinte öntisztulók. Jó a páraátbocsátásuk is. Általában csak ugyanilyen, vagy korábban műanyag diszperziós festékkel bevont homlokzatokon ajánlott alkalmazni kellő előkészítést követően.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: homlokzat, festék

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-437/Homlokzatfestekek