Kiskonyhás ötletek

2010-03-05 16:53:10 |

Ha kis lakásról beszélünk, egyből eszünkbe jut a panel és a vele járó problémák. Alacsony belmagasság, kis terek, télen-hideg, nyáron-meleg, papírfalak és még sorolhatnám a rossz tulajdonságait. Mégis el lehet érni, hogy ebből a rossz konstrukcióból egy kényelmes, meghitt és praktikus lakótér legyen, ahova szívesen hazatér az ember.

A konyha manapság, túl jutott az ételkészítő funkcióján, lassan összeolvad a lakótérrel. A család tagjai itt futnak össze, itt beszélik meg az aznap történteket. Kis lakásnál, ha nincs hely a mosógép tárolására máshol, akkor ez is a konyhában kaphat helyet, amely még egy funkciót ad konyhánknak. Tehát nagyon fontos, hogy ezt a multifunkcionális helységet praktikusan, kényelmesen, igényeink szerint rendezzük be. Igen gyakori az olyan elrendezésű lakás, (nem kizárólag panel), ahol a konyha a bejárati ajtóra néz, vagy rögtön onnan nyílik. Tehát megérkezéskor az előszobán túl, a konyhát látjuk legelőször, ezáltal a konyha adja az első benyomást.

Kis konyháknál mindig ugyan azzal a problémával találkozunk: Nincs elég hely. Ekkor elkezdünk gondolkodni, hogy hogyan tudnánk takarékoskodni kis alapterületünkkel. A három alapvető funkció, amiknek mindenképpen elegendő helyet kell biztosítanunk: tárolás, előkészítés és főzés. De ha területünk nem engedi meg a kényelmes elrendezést, akkor apró "trükkökhöz" kell folyamodnunk.

Tárolás előkészítés

A hűtőszekrény (vagyis az ételtárolás) létfontosságú és sajnos nagyon nagy helyigényű eszköz. Egy alsó és egy felső elem helyét is elfoglalja. Ilyenkor jó megoldás, ha pult alá építhető hűtőszekrényt választunk, amit kellően álcázni tudunk a bútor frontjával megegyező színnel. Így a konyhapult szabaddá válik és még felső tároló elemet is elhelyezhetünk, az amúgy egekbe nyúló hűtőszekrény helyén. Hátránya, a kis kapacitású hűtőtér, amit sűrűn utána kell tölteni.
Manapság a fiatalok számára ritkán adatik meg, hogy önállóan fenntartsanak egy lakást, ezért többen laknak együtt. Közöttük állandó probléma, hogy ki-, mit tett bele, és kinek- mi jár a hűtőből. A polcokat neveikkel felcímkézik, de így sem hagy alább a kavarodás, és nem marad túl sok hely. Haier cég által gyártott color cube nevű mindössze 50 cm-es hűtőszekrény tökéletes megoldás ilyen helyzetekre. A kis kockák üde színeivel fiatalossá varázsolhatjuk konyhánkat, úgy hogy mindenkinek elég rakodótér jut. Ha már fiatalos hangulatról beszélünk, érdemes átböngészni a hazai, de legfőképp a külföldi háztartási cikk piacot. Mint például a hűtőkockákhoz hasonlóan színes, és formavilágában is frissességet árasztó pirítósütő (Bodum Toaster), amely tökéletes kelléke egy fiatalos konyhának. Tovább növelhetjük az életérzést színes, vidám színű csempékkel, falszínekkel, de vigyázzunk, mert a túlzsúfolt, túl sok színből álló konyha átlendülhet "a ló túloldalára". Egy visszafogott matt háttérben sokkal jobban érvényesül a kiemelni kívánt tárgy.
A kis konyháknál a helyhiány nem csak a tárolásban szembetűnő, hanem az előkészítésnél, vagyis az étel megmosása, felvágása stb.. közben. Ezért érdemes olyan mosogatót választani, amelyhez elhúzható vagy beleillő vágódeszka párosul. Így, ha nincs is megfelelő méretű (60 cm) szabad pultfelület a mosogató mellett, nyerünk még 25-30 cm-t a mosogató tálcára ráhúzott vágódeszkával. Felpezsdíthetjük konyhánkat egy minőségi, és egyben mutatós csapteleppel is.

Elemek alul, felül

Ha konyhánk adottságai nem engedik (pl. ablakok miatt) a felső polcos elemek elhelyezését a munkapult fölött, akkor a sok edényt és lábost mégis valahogy el kell "tüntetni", méghozzá úgy, hogy azért mindig kéznél legyen. Erre a legpraktikusabb és legegészségesebb megoldás, ha nagy teherbírású, teljesen kihúzható fiókokat helyezünk el a pult alatti tároló elemekben. A régi polcokkal ellentétben, ezek maximálisan átláthatóak, és teljesen kihúzva sem kell félnünk, hogy a lábunkra esnek. A mostohának számító sarkokat is kitűnően lehet hasznosítani egy teljesen kihajtható vagy körbeforgatható sarokpolccal. Helyet takaríthatunk meg továbbá, ha olyan eszközökkel (merőkanalak, fűszerek stb.) nem csökkentjük fiókjaink területét, amiket falra is tudunk rögzíteni. Praktikus megoldás lehet a mágneses fűszertartó.
A felső tároló szekrények egy kis alapterületű konyhában meglehetősen zavaró, olykor baleset veszélyes helyzeteket tudnak teremteni. Nem figyelünk oda egy pillanatra, és egy nyitva felejtett ajtótól máris kész a fejsérülés. Arról nem beszélve, hogy csak fokozzák a zsúfolt hatást a konyhában, összenyomják a teret. Ezeket a problémákat kis kompromisszummal át lehet hidalni. Például, ha hagyományos nyílású szekrényajtónkat, helykímélő felfelé nyíló, vagy elhúzható ajtóra cseréljük, máris elhárítunk egy jelentős akadályt. Továbbá nagyíthatja a teret, ha a felső szekrény fedőlapja átlátszó vagy fújt üveg. Ez a megoldás, azért is praktikus, mert egy szekrénybe szerelt lámpával kellően feldobhatjuk a konyha hangulatát. Ahol nem fér el szekrény, ott egyszerű polcok is jó hangulatot tudnak varázsolni megfelelő színösszeállítással. A páraelszívó is jelentősen hozzájárul konyhánk képéhez. Ha szekrénybe épített páraelszívót alkalmazunk, egy zárt, visszafogott képet tükröz majd a konyha. Ellenben egy dekoratív, különálló páraelszívó nyitottabb, szellősebb hatást fog kölcsönözni.

Háztartási gépek

A háztartási gépeket gyártó cégek egyre szélesedő választéka, megengedi, hogy saját lehetőségeinket figyelembe véve, és egyedi igényeinket szem előtt tartva vásároljunk műszaki cikkeket lakásunkba. Direkt kis konyhákba készült elemeket lehet kapni, amely nagyban megkönnyíti a hellyel való spórolást. Ilyen például a szabvány 60 cm-es mosogatógép helyett a 45 cm-es. Ez nem nagy vesztesség, mert 12-14 terítékes helyett, 9 teríték fér el benne. Ellenben akár egy fiókos elem is betehető a megspórolt területre.
Számtalan olyan ötlettel találkoztunk már, amikkel tervezők a kis konyha problémájára kínálnak megoldást nyújtani. Ezek között vannak olyan multifunkcionális készülékek, amelyek rosszabbul, és vannak, amelyek nagyon jól sikerültek. Az utóbbiak táborát erősíti, az a 3az1-ben készülék (Candy Trio), amely mosogatógépet, sütőt és főzőlapot kombinál hihetetlen praktikummal. Megjelentek a piacon ennél sokkal extrémebb berendezések, mint a Mini Me Kitchen, amelyet tényleg csak nagyon szűkös konyhába ajánlhatunk. A mobilkonyha egy lakókocsi praktikusságával vetekedve helyet ad egy mosogatótálcának, négyzónás főzőlapnak, hűtőszekrénynek, munkapultnak és edénytárolási lehetőség is akad rajta. A szerkezet használat után egyszerűen összecsukható és eltolható egy kevésbé használt sarokba.
Olykor az étkezőasztal okoz problémát, mivel viszonylag nagy, és csak alkalmanként van kihasználva a teljes felülete. Erre találták ki a konyhapult alól vagy konyhapultból kihúzható étkezőasztalt, amit használat után, igény szerint teljesen vagy félig vissza lehet tolni. Így értékes négyzetmétereket nyerhetünk, és máris szabadabban közlekedhetünk. Hasznos megoldást kínál az étkezőasztalba beépített fiók, ahol étkészletet, kisebb tányérokat tarthatunk. Ezzel is megnövelhetjük konyhánk tároló kapacitását.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Vándor Gergő


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Elkezdődhet a téli felkészülés

Bár még jó idő van, néha szinte nyárias, ennek ellenére szeptemberben, így ősz elején már gondolni kell a növények téli felkészítésére. A növények télállósága genetikai és növényanatómiai...


Robotszakács

Egészen futurisztikusnak tűnik az amerikai Moley Robotik konyhai robotszakácsa. Különösen, ha mozgás közben is megfigyelhetjük a konyhai munkapult fölött dolgozó két robotkart, ami a legügyesebb...