Nem a tervezésen kell spórolni

Segítség mozgáskorlátozottaknak

2010-03-14 16:28:05 |

Régóta problémát jelent a mozgáskorlátozottak akadálymentes közlekedése az épületekben, bár napjainkban a kérdés egyre jobban előtérbe kerül. Ez a mozgáskorlátozottak számára végre reményt jelent. Most, hogy már előírások vannak az akadálymentesítésre, egy sokrétű helyzet állt elő.

Szerencsére találkozhatunk olyan kivitelezőkkel és beruházókkal, akik fontosnak érzik a feladat szakszerű megoldását. Sajnos sok esetben szembesülnünk kell szakszerűtlen megoldásokkal is, amelyekben látszik, hogy csak a kényszer miatt készül el az adott kialakítás, és a lehetséges minimumot teljesíti a kivitelező. Csak azt a szintet láthatjuk, amire rá lehet fogni, hogy figyelembe vették a mozgáskorlátozottak szükségleteit, és erről meg tudták győzni a szintén kevés szakértelemmel rendelkezőket. A tájékoztatás még most sem mindenre kiterjedő, vagy nem jut el a felhasználókhoz, ezért most néhány gondolatot szeretnénk közreadni a szaniter-berendezésekkel és a vizes helyiségek kialakításával kapcsolatban.
Sokszor hivatkoznak a beruházási költségek megemelkedésére. Tudnunk kell, hogy ezek a berendezések és eszközök nem készülnek olyan sorozatban, mint a normál berendezési tárgyak, ezért az áruk valóban magasabb, de a probléma megoldásához szükséges a beépítésük.

A szakszerűtlen és spórolós megoldással dobjuk ki legtöbb pénz az ablakon, igaz nem a kivitelező (ő jó esetben olcsóbban kijön a dologból), de az építtető, a beruházó sokat költ majd erre. Olyan helyiséget épít, ami a célnak nem lesz megfelelő. Pont azok, akiknek építették, nem tudják majd használni. Vagyis - figyelembe véve a négyzetméterre vetített építési költségeket - drágán épít használhatatlan helyiségeket, amit némi plusz ráfordítással az érintettek is kényelmesen használhatnának.
Nem szeretnénk előírásokat felsorolni, inkább csak gondoljuk végig a használat módját. Emellett érdemes talán elbeszélgetnünk a mozgásukban korlátozottakkal, vagy netán beülnünk egy kerekes székbe, és kipróbálnunk, hogyan is működik ez a világ. Lehet, hogy átértékeljük, hogy min akarunk takarékoskodni, hogy érdemes-e ezt megtennünk, figyelembe véve az emberi tényezőket és a gazdasági kérdéseket is.

A helyiség kialakítása

A helyiségnek alkalmasnak kell lennie a kerekes székes közlekedésre. A bejáratnak minimum 0,9 m szélesnek kell lennie, ideális esetben egy teljes keresztmetszetében, mindkét irányba nyíló ajtót használjunk. Sok esetben elmarad, de az ajtóra szerelt rövid kapaszkodó nagy segítséget nyújt az ajtó behúzásához, mivel a kilincset kerekes székből nem lehetséges minden esetben elérni. Ezt az egy irányba nyíló ajtók esetében a nyitással ellentétes oldalon célszerű felszerelni.
A helyiségben olyan belső teret kell biztosítani, ahol kerekes székkel egy 180°-os fordulat végrehajtható, amihez szükséges egy szabad, minimum 1,5 m-es átmérőjű kör.

Tudnunk kell, hogy milyen módon kell megközelítenünk egy mosdót, egy WC-t vagy egy zuhanytálcát. Egy kerekes székről a WC megközelítése leginkább oldalról, vagy ferdén elölről lehetséges, szemből az átülés nagyon nehézkes, sok esetben majdnem lehetetlen. Ezért a WC-k mellett biztosítanunk kell egy kerekes széknyi helyet, ahol a WC és a határoló fal, vagy más berendezési tárgy legalább 0,8 m távolságra van egymástól. Az átülés biztosításához kapaszkodókat kell elhelyeznünk; az egyik oldalon, ha ott oldalfal van, akkor egy fix kapaszkodót, a másik oldalon - az átülés oldalán - egy felhajthatót, amit a használó az átülés után le tud hajtani. A felhajtható kapaszkodók megkönnyítik az esetlegesen jelen lévő segítő személyzet munkáját is. A kapaszkodókat 0,75-0,8 m magasra kell szerelni.
A WC magassága lehetőleg 0,46-0,48 m legyen, itt beépíthetünk akár konzolos, akár padlón álló típusokat. A konzolos WC-k esetében azokat nemcsak magasabbra kell szerelni, hanem a WC kinyúlásának is nagyobbnak kell lenni, mert ha a kerekes szék hátsó kereke a falhoz ér, akkor a normál hosszúságú WC még mindig nagyon hátul van, és az átülés nagyon körülményes. A WC-ülőke eleje a faltól legalább 0,8 m-re legyen.
A WC-k esetében érdemes az elöl nyitott típusokat használni, mert ezzel megkönnyítjük a mozgásukban korlátozottak tisztálkodását. Felszerelhetünk a WC mellé kézizuhanyt is, ami az elöl nyitott WC-ket rögtön bidet funkcióval is ellátja, és nagyobb komfortot biztosít.

A WC-k öblítésének működtetését vagy teljesen automatikusan, vagy könnyen elérhető távműködtető szerkezettel kell megoldani, ami pneumatikus működésű tartályokkal, az ezekhez külön rendelhető távműködtető egységgel lehetséges.
A mosdó egy konkáv peremkialakítású, könyöktámasszal ellátott nagyméretű típus legyen. Ezzel a kialakítással és ennek dönthetőségével tesszük lehetővé, hogy a használó biztonságosan a mosdó fölé hajoljon, és karját, kezét, az arcát meg tudja mosni. A megközelítés és a lábtámasz használata miatt a mosdót maximum 0,86 m magasra szereljük, és a fal síkjától 0,55 m-re álljon ki. Célszerű süllyesztett vagy flexibilis szifont elhelyezni a kellő lábtér érdekében.
A mosdó mellé kapaszkodókat szereljünk 0,8 m magasságba. Ha nincs oldalfal a mosdó mellett, akkor U alakú, a falra merőleges kapaszkodót használjunk. A mosdó fölé dönthető tükröt tegyünk, hogy sokféle pozícióban használhassák, a tükör alsó síkja legfeljebb 0,9 m-re legyen az aljzatsíktól.
A mosdókra hosszú keverőkaros vagy automatikus működésű csapokat szereljünk fel, amik vagy infravezérléssel vagy egy könnyen kezelhető működtető karral rendelkeznek, és automatikusan zárnak.

A kapaszkodók esetében a legelterjedtebbek a fém kapaszkodók; színterezett alumínium vagy acél és rozsdamentes acél anyagból. A rozsdamentes acél és az alumínium hosszabb élettartamú, mert a párás közeg nem okoz rajtuk rejtett korróziót. A legjobb - és egyben talán a legdrágább - megoldás a vastag műanyag bevonattal rendelkező alumínium szerkezet, mert ezeknek nincs "hidegfogásuk" és földelni sem kell azőket.
Ritkábban találkozunk zuhanyzókkal, de arról is érdemes pár szót ejteni. A zuhanytálcák esetében perem nélkülit válasszunk, hogy kerekes székkel megközelíthető legyen. A kapaszkodók elhelyezése mellett vagy felhajtható, vagy külön felakasztható zuhanyülőkét kell alkalmazni. A kézizuhanyos zuhanycsapot a tálcától 1,1 m magasra kell felszerelni. A 90 cm magas, kihajtható zuhanyfal rendszer a zuhanytálcát teljesen tegye nyitottá, és speciális módon zárjon le az alsó síkon a tálca perem nélkülisége miatt.

A fentiekből láthatjuk, milyen komoly jelentősége van a tervezésnek, mert a későbbi átalakítások során még több akadállyal kell szembenéznünk, és sokszor több kompromisszumot is kell vállalnunk. Beruházóként és kivitelezőként kalkuláljunk a valós költségekkel, és ne ezen a területen akarjuk pénzt megtakarítani, mert egyrészt használhatatlan területeket hozunk létre - ami a legnagyobb költség - és emellett legyintünk az embertársainkkal való szolidaritás kérdésére is.

Gyurcsovics Lajos

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-4471/Segitseg_mozgaskorlatozottaknak