Pár(a) tanács a burkoláshoz

2010-05-17 18:09:51 |

A lakás párával leginkább terhelt része a fürdőszoba. Ebből a szempontból sem mindegy, hogy milyen burkolási segédanyagokat használunk fel az építésnél.

A Murexin hidegburkolat ragasztási rendszer minden alkotóeleme - szigetelés, csemperagasztó, fugázó - jó páraáteresztő képességű. A megfelelő segédanyagok megválasztása azért is fontos, hogy a fürdőszoba használata során a pára miatti penészképződés és egyéb károsodások ne alakuljanak ki.
A fürdőkád ill. zuhanyzó mellett nemcsak pára, hanem vízterhelés is jelentkezik, ami ellen szintén védekezni kell. A Murexin közvetlenül burkolható kenhető vízszigetelései amellett, hogy megakadályozzák a használati víz bejutását, nem gátolják a páramozgást.
Egy tökéletesen működő rendszert csak akkor tudunk létrehozni, ha annak minden eleme illeszkedik egymáshoz, és minden szükséges elemet be is építünk ebbe a rendszerbe. Így van ez a Murexin által kidolgozott hidegburkolási rendszereknél is. Rendkívül fontos, hogy a fürdőszoba burkolásakor a vakolat és a beton már megfelelően ki legyenek száradva, mert a túl sok maradéknedvesség káros hatású lehet.
Burkolás előkészítése során is az alapozás az első lépés. Az alapozó kiválasztásakor meg kell vizsgálni, hogy milyen felületre dolgozunk. Hagyományos cementes felületeken, mint például a vakolat illetve beton, a Murexin LF 1 mélyalapozót kell használni. Ez a kék színű vizes diszperziós alapozó megköti a felületen a port, kiegyenlíti az aljzat szívóképességét és elősegíti a jobb tapadást.

Az alapozott felületre kerül a Murexin Folyékonyfólia 1KS kenhető vízszigetelés. Ezt a sárga színű anyagot egyszerűen hengerrel kell felhordani a később vízzel fokozottan terhelt felületekre (zuhanytálca, mosdótál környékére). A szigetelés 24 óra múlva megszárad és közvetlenül burkolható. A Murexin Folyékonyfólia 1 KS rugalmas, hézag és varratmentes, vízzáró, de páraáteresztő réteget képez, ezáltal megakadályozza az épületszerkezetek átnedvesedését.
A sarkoknál, fal-padló csatlakozásoknál igen nehéz tökéletesen bedolgozni az anyagot, valamint ezeken a részeken fokozottan jelentkezik az épületszerkezetek mozgása, ezért javasoljuk a Murexin DB 70 Hajlaterősítő szalag alkalmazását.
Kenhető szigetelésekre minden esetben csak "flex" minőségű csemperagasztóval történhet a burkolás. A Murexin KGX 45 Univerzál vagy a KGF 65 Totál Flex ragasztóhabarcsok kielégítik ezeket a magas minőségi követelményeket.

A burkolást követően célszerű legalább 48 órát várni a fugázással. Ennyi időre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy a ragasztó teljesen kiszáradjon, és ne maradjon benne felesleges, esetleg a fugát károsító nedvesség.
Fugázáshoz a Murexin FM 60 fugázót ajánljuk, amely vízlepergető hatású. Szabvány szerint a CG2 osztályba sorolt, azaz kis vízfelvételű cementkötésű fugázó habarcs.
A fugázást követően 24 óra múlva a fürdőszoba rendeltetésszerűen használható. A függőleges és vízszintes falcsatlakozások kialakításához a SIL 60 Szaniter szilikon alkalmazható.
A páraképződés következtében a sarkokban kialakuló penész, penészfolt, gombásodás kialakulásának megelőzésére, fertőtlenítésre, az esetlegesen kialakult fekete penész eltávolítására a COLO AS 50 Alga és Penészstop használatát javasoljuk.
A burkolás során figyelembe kell venni azt is, a burkolólapok többsége nem páraáteresztő, és a "lélegző" felület mindössze a fugákra korlátozódik, ami csak töredéke a teljes felületnek. Természetes vagy mesterséges szellőztetésre minden fürdőszobában szükség van.



A termékek részletes műszaki adatlapjai megtalálhatók a www.murexin.hu weboldalon.
További felvilágosítás:
Murexin Kft.
Telefon: (+36-1) 262-6000

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: murexin, pára, burkolás

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Hol távozik a belső pára?

Az épületek külső hőszigetelésével kapcsolatban visszatérő kérdés az építkező laikusoktól, hogy polisztirol hőszigetelő anyagok estén kell-e félni páralecsapódástól, penészesedéstől. Mi történik...


Szálcement burkolat tetőn és homlokzaton

A szálcement – melyet az építészek és a kivitelezők már generációk óta használnak szerte a világon – tökéletes választás tetőfedésre és ahomlokzatok burkolására. A szálcement síkpala egyesíti a...