Magastetők és szigetelésük

A ma embere aggódik a bányák kimerülésétől, felismerte az energiafelhasználáskor okozott légköri szennyezés veszélyét és fél annak következményeitől. E folyamatokról folyamatosan olvasunk, hallunk a médiákban, a környezetvédő mozgalmak aktivistáitól, a politikusoktól, a szakemberektől, akik eltérő szemszögből, más-más súlyponttal riogatnak vagy csillapítanak bennünket. Egykor majd remélhetőleg eligazodunk az információk erdejében, de egyet már ma is megtehetünk. Olyan házakat építünk, amelyek a fűtési (és hűtési) energiából egységnyi idő alatt minél kevesebbet fogyasztanak. Ez közös érdeke a tulajdonosnak, a tervezőnek és a kivitelezőnek. Így az állandó kiadást jelentő energia kevesebb pénzbe kerül.
A padlás hosszú évszázadokon át üres része volt a háznak, vagy terménytárolásra használták. Városban olykor vendégszobát alakítottak ki benne. A padlás, mint lakószint a faházakkal egyidős, mert azok szerkezete és anyagai a közbenső szinteken és a tetőtérben azonosak. A nagyvárosokat jellemző tégla- és betonszerkezetű, egy vagy többszintes lakóépületek magastetőkkel való ellátása és ott lakófunkciók telepítése néhány évtizede terjed. Ez a jelenség több okra vezethető vissza. Okai a városok sűrű beépítése, a telekméretekkel való takarékosság igénye, a területrendezési szabályok adta szint- és homlokzatmagasság-korlátozások, az egységnyi közműhosszra és útszakaszra felfűzhető nagyobb lakott területarány.
Általában kijelenthető, hogy tetőtérben kialakított lakás, iroda, szállodai szoba elkerülhetetlenül komfortvesztéssel jár. (Nem tartozik ide olyan ellenpélda, amely monolit vasbeton szerkezetekből épített, osztatlan vagy nagy terekre osztott elrendezésű tér vagy téregyüttes, mondhatni "álmagastető" alatti tér.) Gondoljunk csak az alsó szintek által adott kémények, szellőzők, strangok, lépcsők okozta alaprajzi kötöttségekre, a térméretek és a ferde térelhatárolások által csökkent belső térfogatra. A jó közérzetet szolgáló légellátás a tetőtérben a helyiségek klimatizálása nélkül nem oldható meg. Ha viszont klímát telepítünk (vagyis télen nem csak fűtünk, hanem folyamatosan friss levegőt fújunk be és a párát is szabályozzuk, nyáron pedig hűtünk), akkor energiatakarékosnak nem mondhatjuk tetőterünket. A helyes törekvés az, hogy klimatizáló berendezések nélkül érjünk el kellemes légállapotot, de azt a teljes napszakban. Nézzük, mi minden dolgozik ellenünk.
A tetőtér külső térelhatároló felülete sokkal nagyobb, mint bármelyik közbenső szinté. Ez télen nagyobb lehűlő felületet, nyáron nagyobb hőterhelést jelent. A külső térelhatároló szerkezetek anyaga - a közbenső szintekéhez képest - könnyű, vastagsága csekély, ezért hőtároló és hőcsillapító hatásuk azokétól messze elmarad. A lecsökkent térméretek miatt a bent tartózkodók közelebb kerülnek az ablakhoz, térdfalhoz, ferde mennyezethez, azok hősugárzásának zónájába kényszerülnek, ami télen és nyáron is kellemetlen közérzet okozója.
Szorosan nem idetartozó, de meg kell említeni a könnyű és hajlékony szerkezetek gyenge léghanggátlását. El kell fogadnunk továbbá, hogy a tető elsődleges funkciója a padlástér alatti teljes értékű szintek védelme az időjárástól.

Meglévő tetőterek beépítése, valamint beépített magastetők emelése lapostetős épületeken - mint gazdasági kényszer - érthető, és a fenti értékcsökkenéssel elfogadható építészeti feladat, csökkentett használati igénnyel. Új épület esetében azonban csak akkor meggyőző értelmes feladatként tekinteni a tetőtérbe helyezett funkciókat, ha azok nem önálló lakást, bérleményt képeznek, hanem az alatta lévő teljes értékű szint kiegészítései. Következésképpen a tetőtér nem egyetlen és kizárólagos tartózkodási zónája a lakásnak, használói nincsenek kárhoztatva az állandó tetőtéri tartózkodásra.

Ha mégis önálló bérleményként keletkezik egy tetőtéri egység, akkor azt lehetőleg átmeneti lakásként, szálláshelyként vagy irodának javasolt használni, csökkentett igénnyel és árral.

A gépi klimatizálás lehetőségéről a gazdaságosság miatt lemondva, lássuk, miként lehet a tetőtér külső térelhatároló szerkezeteit jobbítani.

1. A porhó ellen is védő másodlagos vízzárást kell alkalmazni.
2. A többnyire fa tartószerkezet miatt csak kis térfogatsúlyú anyagok használhatók, ezért többrétegű szerkezet alkalmazása szükséges.
3. A nyári túlmelegedés ellen átszellőztetett légréteges (kéthéjú) tetőszerkezet szükséges.
4. Fokozzuk a hőszigetelést a nagyobb lehűlő felületek miatt, ne csupán az épületfizikai követelmény (belső felületi páralecsapódás elkerülése) kielégítése legyen a cél.
5. A hőszigetelés fokozását az is indokolja, hogy a bonyolult síkmetsződések, a közbenső szinteken nem jellemző hőhidas csomópontok is páralecsapódás (és ezáltal penészképződés) nélkül megoldhatók legyenek.
6. Véletlenül se építsünk be az átszellőztetett légréteg alatti rétegekbe a szerkezet légáteresztését teljesen gátló réteget, ha nincs páratartalmat is szabályozó klímánk, vagy nem biztosított annak állandó használata!
7. Sok párát termelő helyiségbe (fürdőszoba, konyha) nyitható ablakot, ennek hiányában gépi szellőzést építsünk be.
8. Legyünk tudatában annak, hogy a szerkezetünk puszta megépítésénél fogva nem lesz légzáró úgy, mint ahogy egy beton vagy téglafal. A légzáró réteg anyaga és beépítési helye lényeges, továbbá gondos elhelyezése a lakhatóság alapfeltétele.
9. Ne feledkezzünk meg a tetőfedésnél az eresz menti beszellőző és a gerinc menti kiszellőző nyílások kialakításáról, megfelelő keresztmetszetéről. Az ablakok alatt is célszerű lehet - elhelyezésüktől függően - kiszellőzést biztosítani, nehogy megszakítsák a szellőző levegő útját.
10. Hőszigetelésként olyan üveggyapot vagy kőzetgyapot anyagot használjunk, és úgy építsük be, hogy annak roskadása évekkel később se következzék be.
11. Ha a másodlagos vízzárás (tetőfólia) közvetlenül ráfekszik a hőszigetelésre, akkor annak jó páraáteresztő anyagúnak kell lennie.

Lényeges tehát a többrétegű szerkezet minden egyes eleme, de ezek közül is kiemelkedik a hőszigetelés. Kiemelten fontos, mert ettől döntően függ a fűtési költség és ez szerkezetünk legvastagabb rétege, melynek megfelelő helyet kell kialakítani. Ez háromféleképpen lehetséges.

1. Hőszigetelés a szarufák között (1. ábra)
2. Hőszigetelés a szarufák között és alatt (2. ábra)
3. Hőszigetelés a szarufák fölött (3. ábra)

1. A szarufák közötti hőszigetelésnek rendszerint vastagsági határt szab a szarufák szelvénymagassága, vagy csupán a hőszigetelés miatt vastagabb szarufákat kell elhelyezni. A szarufák a hőszigetelést megszakítják, hőhidat képeznek. A hőszigetelés anyaga lehet üveggyapot vagy kőzetgyapot.

2. A hőszigetelés fokozása lehetséges befelé, és ezzel együtt a szarufák hőhíd hatásának csökkentését is elérjük. Ha ekkor a belső párafékező fóliát a két hőszigetelő réteg között helyezzük el, akkor fontos ökölszabály, hogy a belső (szarufák alatti) hőszigetelés ne legyen vastagabb a külső (szarufák közötti) hőszigetelés ötödénél (azonos hőszigetelő anyagot feltételezve). A hőszigetelés anyaga lehet üveggyapot vagy kőzetgyapot.
3. A szarufák fölötti hőszigetelés hazánkban még ritkán fordul elő. Előnye, hogy a tetőszerkezet építészetileg megjelenhet a térben, a hőszigetelés vastagsága nem függ a szarufák szelvényméretétől. Hátránya, hogy hőszigetelésként lépésálló kőzetgyapot vagy erre a célra gyártott extrudált polisztirol keményhab használható, mert a héjazat terhét a hőszigetelés közvetíti a szarufákra.

A hőszigetelést általában úgy értjük, hogy nem csak télen nincs hideg, hanem nyáron sincs meleg. Méghozzá gépi hűtés nélkül se legyen meleg. E funkciót szerkezetünkben nyáron főként nem a kőzet- vagy üveggyapot látja el, hanem a légréteg. Ennek elvét és módszerét tömörített formában az Épületszigetelők, Bádogosok és Tetőfedők Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) által kiadott "Tetőszigetelések tervezési és kivitelezési irányelvei" c. kiadvány tartalmazza.

Pém István Zoltán
okl. építészmérnök, okl. épületszigetelő szakmérnök
TT Building Kft