Fali gázkazán cseréje

2010-11-20 17:03:59 |

Az elmúlt időszakban végigkövettük néhány ház felépítését és lakás felújítását. A legtöbb fejtörést és váratlan kiadást a fűtés kialakítása, felújításoknál a kazán cseréje okozta a tulajdonosoknak. A hazai gyakorlat sajnos hasonló, mint a házépítéseknél általában, az építkezők nem tartják szükségesnek a tervezői munkát. Pedig a biztonságos, jól működő és energiatakarékos fűtés, illetve melegvízellátás kialakítása szükségessé teszi a gondos tervezést. A kazán cseréje nem a kazán megvásárlásával és még csak nem is annak kiválasztásával kezdődik, mert sok tényező együtt határozza meg, hogy végül is melyik kazán telepíthető lakásunkba. A folyamat összefoglalásához a Bosch Termotechnika üzletág szakemberének segítségét kértük.

Nyílt égésterű gázkazánt csak kazán csere esetén, bizonyos feltételek megléte mellett engedélyez a gázművek, új fűtésrendszer kialakításánál már csak zárt égésterű - köznyelven turbós - kazánok telepíthetők. Ennek biztonsági oka van, mert sok halálos kimenetelű balesetet okozott már az égéstermék visszaáramlása. Ezért minden kazáncsere - akár nyílt, akár zárt égésterű készüléket szeretnénk - az égéstermék elvezetés megtervezésével kell, hogy kezdődjön.

Nyílt égésterű fali gázkazánok esetén

A nyílt égésterű kazánok a helyiség levegőjét használják, ezért a levegő utánpótlást méretezni kell. Ezt a gáztervező írja elő a Gáztervben. Igazolni kell, hogy az adott készülék működéséhez szükséges levegő rendelkezésre áll. Régi, még nem fokozott légzárású ablakoknál a természetes szellőzés a kéményhuzattal biztosított. A megfelelő mértékű huzat kialakulásához a helyiség légtere és az ablak mérete a számítás alapja. Ha ez önmagában kevés, előírják a gáztervben, hogy a helyiséget milyen szellőzővel kell még ellátni. Ez jellemzően egy alsó és egy felső szellőző, ahonnan friss levegő érkezik (pl. a fürdőszoba falán, ha ott van felszerelve a készülék).
Ilyen esetben a gázterv azt is tartalmazza, hogy amennyiben a nyílászárókat később korszerű, fokozott légzárású nyílászárókra cserélik, gondoskodni kell majd a helyiség szellőzésének újratervezéséről. Ennek betartása a tulajdonosnak nem csak a kötelességévé válik, hanem elemi érdeke is, hiszen veszélyessé válik a kazán üzemeltetése. A fokozott légzárású ablakokkal a lakások természetes szellőzése és a huzat gyakorlatilag megszűnik, így a kazán működéséhez szükséges friss levegő nem áll rendelkezésre, égéstermék jut a helyiségbe. Ez az oka annak, hogy a kéményes - nyílt égésterű - készülékek engedélyezését nagyon megszigorították, hiszen sok halálos baleset történt.
Ha már a kazán csere idején fokozott légzárású ablakok vannak beépítve, a gáztervező előírja, hogy hová és mekkora nem zárható szellőzőket kell beépíteni az ablakba vagy a falba.
Nyílt égésterű készülékre történő cserénél a meglévő kéményt mindenképpen ellenőriztetni kell, hogy a bélése megfelelő állapotban van-e még. Az égéstermékből kicsapódó savas kémhatású pára idővel tönkre teszi az alumínium béléscsöveket, ezért ezeket cserélni vagy felújítani szükséges. Ennek szükségszerűségét a kéményseprő szakember dönti el. Amennyiben egyáltalán nincs béléscső a kéményben, akkor feltétlenül ki kell béleltetni, ugyanis az említett savas pára tönkre teszi a falazott kéményt, ami átnedvesedik, szélsőséges esetben a porózussá váló falazaton keresztül égéstermék juthat be a lakásba.

Zárt égésterű fali gázkazánok esetén

Zárt égésterű készülékek esetén nincsenek ilyen szigorú biztonsági előírások, mert a készülék nem használja a helyiség levegőjét. A készülék elhelyezése szempontjából az általános gázkészülék elhelyezési szabályokat kell figyelembe venni, pl. hálószobában nem helyezhető el, viszont légellátási előírások nincsenek. E szerint akár egy előszobai szekrényben is elhelyezhető a kazán. Azonban ekkor is az égéstermék elvezetés megtervezése az első feladat, még a kazán kiválasztása előtt. A zárt égésterű kazánok égéstermékét nem a kéménycsőben kialakuló huzat, hanem a készülékbe épített ventilátor fújja ki. Ennek a ventilátornak a teljesítménye határozza meg, hogy az égéstermék elvezetés milyen hosszú lehet, ez alapvető fontosságú műszaki paraméter a kazán kiválasztásához. Csak ezen hossz betartásával helyezhető üzembe a kazán. Biztonsági okból lekapcsol a kazán, ha a ventilátor nem tudja az égésterméket megfelelően kijuttatni a készülékből vagy nem tud megfelelő mennyiségű levegőt szívni. Nem szabad túllépni a kazánhoz megadott égéstermék elvezetés hosszát még kis mértékben sem, hiszen a modern kazánok elektronikái mérik a saját működési paramétereiket, és be is avatkoznak, ha szükséges leállítják a kazánt.
Tehát a kazán kiválasztásánál alapvető szempont, hogy milyen lehetőségünk van az égéstermék elvezetésére. A turbós kazánok égésterméke vízszintesen is elvezethető, de itt már szigorú szabályok vannak. Sem a saját, sem a szomszédok ablakának közelében nem lehet kivezetni, és felette sem lehet lakás. Így ez a lehetőség gyakorlatilag csak a legfelső emeleten és az egyszintes családi házakban oldható meg, bár társasházakban ritkán engedélyezik. Alapelv, hogy az égésterméket a tető síkja fölé kell vezetni. Függőleges elvezetésre a meglévő kémények használhatók, de csak, mint kürtő. A hagyományos kéménybélelés nem jó, hiszen a zárt égésterű készülékek ventilátora túlnyomást hoz létre és a régi béléscső nem nyomásálló. Kiszedni ugyan nem kell, de újabb csövet kell belehúzni, a kazán működési elvétől függően más cső kell a zárt égésterű sima és más a zárt égésterű kondenzációs kazánnak.

Gyűjtőkémény

A nagyvárosi bérházakban jellemző az ún. gyűjtőkémény. Az ilyen kéménykürtőbe az egymás felett lévő kémények csatlakoznak be, a kéményhuzat biztosítja, hogy az égéstermék felfelé kimenjen az épületből. Az ilyen gyűjtőkéménybe egyedileg tilos bekötni a zárt égésterű - turbó - fali kazánokat, mert azokban nem a kéményhuzat fújja ki az égésterméket, hanem a kazánba épített ventilátor. Ez a túlnyomás, azonban visszafújja a többi - a gyűjtőkéménybe kötött - nyílt égésterű kazán égéstermékét. Gyűjtőkéménybe csak - összefogva a tulajdonosoknak - az összes oda csatlakozó kazán zárt égésterűre cserélése esetén szabad a kémény átalakítása után az égésterméket vezetni

Gázterv, gázkivitelező, kéményseprő

A fali gázkazánok cseréje egy tervezési folyamattal kezdődik. A lakás egyedi adottságai határozzák meg a kazán típusát és az égéstermék elvezetés lehetőségét is. A folyamat egy gázszerelő kivitelező keresésével kezdődik. A Bosch vevőszolgálata készséggel segít kivitelezőt keresni az ország bármely részén. Érdemes az ajánlott kivitelezők közül választani, hiszen a cég teljes termékválasztékát és az érvényben lévő szabályokat is jól ismerik a kereskedőik és a szerviz dolgozó is.

A Bosch nem csak kazánokat, hanem azok tartozékait is gyártja. Így minden készülékéhez kínál égéstermék elvezető rendszereket és termosztátokat is. Előfordulhat olyan füstgázelvezetési mód, ami speciális megoldást igényel, mint pl. az elhúzással épített kémények. Ebben az esetben a zárt égésterű készülékekhez pl. flexibilis csővezetékre van szükség, amit füstgázelvezetésre szakosodott szakcégektől lehet beszerezni. Ebben az esetben a teljes égéstermék elvezetést az adott cég méretezi és ellenőrzi.
A gázkivitelező azonban nem mérnök, ha engedélyköteles a kazáncsere, és szükség van Gáztervre, keresni kell egy mérnököt is, aki ezt elkészíti. Lakásunk égéstermék elvezetési lehetőségeiről pedig egy kéményseprő tud véleményt mondani. Szerencsére nem kell - és nem is érdemes - minden egyes szakembert egyesével magunknak keresni, az ajánlott kivitelezők együtt dolgoznak mérnökökkel, kéményseprőkkel, és az illetékes hatóságoknál is meg van a maguk kijárt útjuk. Ezért a legfontosabb a jó gázkivitelező megtalálása, ő azután segítségünkre lesz az egész folyamat során.

Költségek és idő

Az előzőkből kiderül, hogy a fali gázkazánok cseréje több szakember összehangolt munkájával valósul meg. A legtöbb esetben szükséges beszerezni a Gázszolgáltató és a Kéményseprők engedélyét is. Ezek mind költséggel járnak, de a gáz veszélyes üzem, ezért ezek az ellenőrzések mind a biztonságos működést szolgálják. Kazáncserébe nem foghatunk bele egy akciós fali kazán megvásárlásával, mert jó eséllyel nem is lehet majd lakásunkban üzembe helyezni. A kazán árán felül kalkulálnunk kell kb. még egyszer akkora költséggel: égéstermék elvezetés és annak engedélyeztetése, gázterv és annak engedélyeztetése valamint a munkaköltség.
A költségeken túl az idővel is kalkulálnunk kell. A csere folyamatának megszervezése, az engedélyek, a szükséges készülék és tartozékainak beszerzése, majd maga a kivitelezés sok időbe telhet. A gázengedély köteles átalakítás esetén a kivitelezőnek be kell jelentenie a munka megkezdését gázműveknek, mert leszerelik a gázórát az átalakítás idejére, ennek költsége is van kb. 20 000 Ft. Csak az ún. gázátadás - gázmeó - után szerelik vissza. Ez igencsak elhúzódhat, mert a Gázművek biztonságunk érdekében csak a minden szempontból tökéletes munkát veszi át. Minden szellőzőnek, csőnek, kéményseprő engedélynek stb. meg kell lennie. Ez sajnos eltarthat 2 hónapig is. Fűtésszezon előtt és alatt ne kezdjünk kazán cserébe.

Milyen esetekben van szükség kéményseprő szakvélemény kérésére?

Új tüzelőberendezés, vagy kémény üzembe helyezése esetén a 27/1996. BM rendelet szerint szükséges megkérni a kéményseprő szakvéleményét, illetve építés engedélyezési eljárásban a helyi építési hatóság kérheti az építési dokumentáció kéményseprő általi szakvéleményezését. Ugyancsak szükséges kéményseprő szakvélemény az ún. használatbavételi eljárásban.

Az új konstrukció (kémény átépítése, gázkészülék cseréje, kandalló, cserépkályha, pellettüzelő, fatüzelő, széntüzelő, olajtüzelő stb. üzembe helyezése) esetén a kéményseprő szakvéleményének kialakítása nemcsak szükséges, hanem a biztonságot és a későbbi energia hatékonyságot leginkább szolgáló kéményseprő feladat. Ennek megkerülése a hatályos szabályok szerint szankciót vonhat maga után (pl. gázszolgáltatásból való kizáratás, illetve szabálysértési eljárás kezdeményezése).
A Magyarországon történt halálos balesetek túlnyomó többségénél (90%) a baleset olyan berendezéseknél következett be, amelyeknél a létesítéskor megkerülték ezt az eljárást. A szakvéleményezés során a kéményseprő szakértő nemcsak a konkrét kémény-készülék kapcsolatot vizsgálja, hanem tekintettel van a gyakran elfelejtett egyéb körülményekre is, mint pl. az épületben működő más kémények, szellőzést vagy levegőellátást biztosító eszközök stb. működésére.
Fontos része pl. a vizsgálatnak a teljes lakótér levegőforgalmának ellenőrzése, azaz annak a körülménynek a felmérése, hogy szélsőséges helyzetben is adottak-e a veszélytelen működés (pl. depresszió elkerülésének) feltételei. Ide tartozik a lakásban lévő egyéb ventilátorok számba vétele, pl. fürdőszobai, WC, konyhai elszívók, ezek ugyanis legtöbbször a lakáson kívülre vannak vezetve, tehát levegőt fújnak ki a lakásból. Amennyiben kéményes gázkészülék van beépítve, az új, fokozottan légzáró nyílászárók mellett előfordulhat, hogy a ventilátorok a kéményen keresztül szívják be azt a levegőt - és avval együtt vissza a lakásba a kazán égéstermékét -, amit pl. a konyhai páraelszívó a szagokkal együtt kifúj. Gondoljuk végig, hogy pl. a páraelszívó ventilátora nagyságrenddel nagyobb nyomáskülönbséget képes létrehozni, mint a kéményhuzat (ventilátor 200 Pa, kéményhuzat 15 Pa)!

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: kazán, fűtés, pellet

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-4812/Fali_gazkazan_csereje