Ládakertek

2010-12-25 00:46:00 |

Idén kora ősszel rendeztek egy versenyt óvodák között, ahol ládákba kellett kerteket varázsoljanak a gyerekek. A képeken jól látható, hogy ötletekből nem volt hiány.

Egy-egy ilyen ládakert előnye, hogy olcsón elkészíthető, kis helyigényű, így szobában, teraszon is tartható, és számos tematikával alakítható ki - akár az évszakok hangulatának megfelelően is.
A ládák méretét úgy célszerű megválasztani, hogy két ember kényelmesen elbírja, ha arrább kell rakni - akkor is, ha már fel van töltve földdel. Az ideális mélység ezért 25 cm körül van. Ez a földvastagság még nem akkora, hogy mozdíthatatlan legyen tőle a láda, de nem is annyira sekély, hogy hamar kiszáradjon benne a föld. A fenyődeszka jó alapanyag, a mintázata is szép, ám érdemes belülre fóliát tenni, vagy valamilyen felületkezelésnek alávetni, hogy az öntözésből adódó gyakori nedvességnek ellen tudjon állni.

A növények kiválasztása

A füvet mohával helyettesíthetjükSokféle kis növényi életközösséget alakíthatunk ki: beültethetjük a ládát kaktuszokkal, törpe örökzöldekkel, de akár fűszernövényekkel is. A lényeg, hogy mivel azonos körülmények és öntözési lehetőségek mellett kell élniük e növényeknek, egy ládába közel azonos igényekkel (talaj, hőmérséklet, fény, öntözés, tápanyag-összetétel) rendelkező növények kerüljenek.
A tavasztól őszig a kertben, például teraszon tartott ládakertekben látványosan jobban fejlődnek majd a növények, mintha szobában lennének. Ilyenkor fő gondozási munka, hogy metszésekkel kordában tartsuk a növények növekedését. A szobában - ha nem kimondottan szobanövényekkel ültetjük be a ládát - számíthatunk a fényhiány miatti nyurgulásra, és egyéb élettani megbetegedésekre, ami a környezeti tényezők nem megfelelő mértékéből adódik. Ez nem a gondozó hibája. Tehát ha szobai körülmények között fűszernövényeket tartunk a ládakertben, akkor számítsunk rá, hogy a téli fényszegény időszakban e példányokat olykor-olykor ki kell cserélni.
A ládakertbe fagyálló növényeket is ültethetünk, ám akkor télire vagy kint kell tartsuk a szabadban a ládát, vagy hűvös, fagymentes helyen, épp csak fagypont fölött. A fagy miatti téli pihenőidőszakhoz szokott növények ugyanis nem bírják a szobai körülményeket, a meleg miatt beindul hajtásnövekedésük, de a fényhiány miatt erőtlen, nyúlt hajtások hamar elpusztulnak. Emiatt e ládakertekkel való elfoglaltságot csak tavasztól őszig élvezhetjük.

A ládakert soha sincs kész

A képeken látható munkákból is jól kitűnik, hogy a ládakertek kiválóan alkalmasak arra, hogy mindig az aktuális évszaknak, vagy ünnepi időszaknak megfelelően díszítsük föl ezeket. Ősszel a növények közé színes leveleket szórhatunk, dísztökökkel és más - őszre jellemző - terményekkel tehetjük aktuálissá a ládakertet. Ugyanezt az elvet követhetjük télen, tavasszal, vagy nyáron is.
Az esetlegesen megbetegedő, vagy kártevővel fertőzött növényeket inkább távolítsuk el, és - mint szobanövények esetén általában - vegyszereket ne használjunk. Bár azzal bizonyos esetekben orvosolhatóak lennének a problémák, de ez nem ér annyit, hogy egészségünket károsítsuk. Ha mindenképp szükséges valami miatt növényvédő szert használni, akkor azt csak szabadban használjuk, és a ládát addig ne is vigyük vissza a lakásba, amíg a szer munka-egészségügyi várakozási ideje le nem jár.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: ládakert, láda

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Cserép az ablakpárkányon

Egy elég mély ablakpárkányon amuskátlis láda tulajdonképpen jól elfér, mégsem lehet rögzítés nélkül odarakni. Bármikor támadhat egy erős szélvihar, vagy öntözéskor tehetünk egy óvatlan...


Növények balkonládákban

A balkonládák kedvelt díszítőeszközei az ablakoknak. Előnyük, hogy szép kilátást nyújtanak, díszítik az ablakot, a nyitott ablakból könnyen gondozhatók. Hátrányuk, hogy némileg vonzzák a...