Kelésgyorsítás

Nyugalmi állapotában a mag belsejében a maghéjjal és a táplálószövettel körülvett csíra található. Ha a körülmények megfelelőek, megkezdődhet a csírázás. A mag csírázása víz felszívásával indul meg, melytől földuzzadva saját maghéját (bab, tök) vagy még a termését is (rozs, kender, barack, dió) szétfeszíti, fölrepeszti. A csírázásához a magnak mindenekelőtt megfelelő hőmérséklet és nedvesség szükséges. Először tehát vízhez kell juttatnunk, hogy ebből a tömegéhez viszonyítva 30-100%-kot felvegyen. A vízfelvételhez megfelelő hőmérséklet is kell. A szükséges hőmérséklet egy minimum és maximum érték közé behatárolható.
A magcsírázásához vízen és megfelelő hőmérsékleten kívül más nem kell, ám amint megjelentek a gyökérkezdemények és a sziklevelek, már ennél jóval több tényező (fény, tápanyagok stb.) megléte válik szükségessé.

Magkezelési eljárások

A magkezelési eljárásokkal egyrészt gyorsíthatjuk a csírázást, vagy valamely ahhoz szükséges feltétel hiánya esetén is megoldhatjuk, hogy a mag kelése beinduljon. Minden növény magjára vonatkozik, hogy a vízfelvételének beindultától a csírázásig nem száradhat ki, különben elpusztul. A mag ugyanis vízen kívül mindent tartalmaz, ami az új növény kifejlődéséhez szükséges, ám ha a mag megduzzad - azaz vizet vesz föl - ám ezután kiszárad mielőtt kicsírázna, akkor elpusztul. Ha eljut odáig, hogy a gyökérkezdemény megjelenik akkor az már képes vízfelvételre.

Áztatás: a legkézenfekvőbb magkezelési eljárás, ha a magokat beáztatjuk, és amikor megduzzadtak, vagy a maghéj épp csak megrepedt rajtuk, akkor vetjük el. Így egy szabadföldben 10-12 nap alatt csírázó növény magja 4-6 nap alatt kicsíráztatható. Az eljárás hátránya, hogy a magból előtörő gyököcske és rügyecske nagyon sérülékeny, így az ilyen, már kelésben lévő magok vetését nagyon óvatosan, szemenként kell megoldani.
Takarás: másik lehetőség, hogy a friss vetést - legyen cserépben vagy szabadföldön - fóliával letakarjuk. A módszer előnye, hogy megakadályozza a nedvesség kipárolgását a talajból, így azt nem kell öntözéssel visszapótolnunk a csírázásig. Ez azért jó, mert a friss vetés öntözése mindig hordozza azt a rizikót, hogy a magok kimosódnak, elmozdulnak, aminek következtében a kelés helyenként ritka, máshol túl sűrű lesz. A fóliatakarás másik előnye, hogy magasabb hőmérsékletet biztosít, ami szintén gyorsítja a kelés folyamatát. A csírázási idő lerövidítése azért előnyös, mert így rövidebb az a kritikus időszak, ami alatt, ha a csírázásban levő mag kiszárad, akkor el is pusztul.
A takarásnál arra figyeljünk, hogy amint a magok megmozdítják a talaj felszínét, távolítsuk el a fóliát, különben a kelés befülledhet, károsodhat. A takarás alkalmazása különösen fontos lehet nagyon apró magok vetésénél, amelyeket nem is takarunk földdel, csak a talaj felszínére szórunk. Itt emiatt még fokozottabb a kiszáradás veszélye.

Rétegzés: elfekvésre hajlamos növények magvainál alkalmazzuk, melyek csírázása hosszú időt is igénybe vehet. Fák és díszcserjék magvai között találunk gyakran olyanokat, hogy egyenetlenül csíráznak. Ezt úgy kell elképzelni, hogy elvetünk például 100 szem magot, amiből két hét alatt kicsírázik 7-8 darab, további három hónap alatt még 15-20, a maradék pedig lehet, hogy csak egy év múlva. Ez vetésgondozási szempontból nagyon előnytelen, mert a kikelő állomány nem lesz egyenletes, a növények mérete, fejlettsége tekintetében nagy különbségek lesznek, és egy vetést egy évig folyamatosan nedvesen tartani sem könnyű, mondhatni lehetetlen.
Az egyenetlen kelés oka a magban található csírázás gátló anyagok egyenetlen eloszlása. Ez a fajfennmaradás szempontjából eredetileg előnyös a növénynek, hiszen így ha jön egy erdőtűz vagy egy aszály, akkor is biztosított az utánpótlás, hiszen a földben elfekvő magok átvészelik mag formában e kritikus időszakokat.
A csírázás akkor indul meg, amikor az előbb említett csírázás gátló, inhibitor anyagok kiáznak a magból. Ezt a folyamatot gyorsíthatjuk meg a rétegzéssel, amit nedves homokban végzünk 2-3 hónapon át, általában pincében vagy hűvös helyen. A módszer lényege, hogy a magokat elvetjük a homokba, és a homokot nedvesen tartjuk, ám hűvösben, így a csírázás az alacsony hőmérséklet miatt nem indul be, de a nedvesség kiáztatja az inhibitor anyagokat. 2-3 hónap elteltével, amit tavaszra vagy kora nyárra szokás időzíteni, a vetést tartalmazó tálcát meleg helyre rakjuk, így már a hőmérséklet sem lesz akadálya a csírázásnak. Ha mindent jól csináltunk, kis szerencsével 60-70 százalékos kelést érhetünk el így pár héten belül.

Vágás, csiszolás: egyes magok nem az előbb említett csírázás gátló anyagokkal védik utódaikat, hanem vastag héjjal. Ilyen a dió, mogyoró stb. A vastag héj a kis mennyiségű vizet nem engedi át, csak akkor képes átnedvesedni, ha kiadós esőzés, vagy öntözés miatt hosszabban nedves a talaj. Ezzel biztosítja a növény, hogy magja tényleg csak akkor induljon csírázásnak, amikor elegendő víz áll rendelkezésére.
Az ilyen magok kelésgyorsítását bemetszéssel vagy csiszolással szoktuk gyorsítani. A vágást éles szikével, a csiszolást finom dörzspapírral végezzük. Arra figyeljünk, hogy ne a csírarészeknél, hanem a mag azon oldalán végezzük ezt a beavatkozást, ahol a sziklevél helyezkedik el benne. Ha az kicsit megsérül, az sem nagy gond, hiszen a lomblevelek megjelenésével a sziklevelek funkciója is rövidesen megszűnik és lehullnak. A vágás, csiszolás lényege, hogy e kemény maghéjat egy részen elvékonyítsuk, vagy átvágjuk, így itt a víz bejut a magba, és gyorsabban megindul a csírázás. Arra természetesen itt is fordítsunk figyelmet, hogy a vetés talaja ne száradjon ki a sziklevelek kifejlődéséig.

Hogy az itt leírt kezelési eljárások közül mikor melyiket alkalmazzuk, az az adott növényfajtól jelentősen függ. Áztatni szinte minden magot lehet. A vágást és a csiszolást értelemszerűen apró magvú növényeknél nem tudjuk alkalmazni. Kis gyakorlással azonban egy-két szezon alatt belejöhetünk a dologba, és helyesen alkalmazva e módszereket, gyorsíthatjuk a magok kikelését.