Naperőműveket a 80-as évek közepe óta alkalmaznak a világ különböző pontjain. Működési elvük szerint a napsugarakat egy pontba vagy vonalba fókuszálva vízből gőzt állítanak elő, ami képes turbinát meghajtani, áramot termelni. Egy másik lehetőség a Stirling-motoros (hőlégmotoros) erőmű, ahol a hő közvetlenül munkavégzésre fordítható. Bármilyen is legyen a kialakítás, a naperőművek előnye az, hogy a hagyományos erőművekkel ellentétben nem termelnek szén-dioxidot, így nem járulnak hozzá a globális felmelegedéshez.
Problémát jelent azonban a hatalmas hőenergia tárolása, amivel a nappali és éjszakai órák közti különbséget lehetne kiegyensúlyozottabbá tenni. Kutatók rájöttek, hogy a kálium- és nátrium-nitrát sók olvadákának nagy hőkapacitása alkalmas erre a feladatra. Nevadában a napokban döntöttek egy 737 millió dolláros naperőmű felépítéséről, ami 43000 háztartás elektromos ellátására lesz alkalmas.
A 22500 hektáron elterülő erőmű hőtermelő egysége egy toronyból és 17500 darab tükörből áll. A sót a toronyba fókuszált napsugarak olvasztják meg, ehhez több mint 1000 Celsius fokos hőmérsékletre van szükség (ez nem mellesleg különleges szerkezeti anyagok használatát igényli). Ezután az olvadék csöveken keresztül jut egy átmeneti tárolóba, ahol 10-12 órán keresztül tartja a hőmérsékletét. A forró olvadék a következő egységben adja át a hőjét a víznek, ami gőzzé alakulva meghajthatja a turbinát, ez pedig a generátort megforgatva állít elő elektromos áramot. A 110 Megawattos erőmű segítségével évi 290000 tonna szén-dioxid kibocsátása kerülhető el, az építkezés és a fenntartási feladatok több mint 600 embernek adnak munkát a környéken.
(forrás: http://inhabitat.com)