Pollenmentes lakás

2011-06-01 18:22:47 |

A változatos méretű porszemcsék állandó alkotói a levegőnek, ezen belül a virágporok tavasztól őszig okoznak problémát. Zárt térben könnyebb a védekezés ellenük, a legfontosabb módszereket foglaltuk össze az alábbiakban.

A pollen (virágpor) a virágos növények szaporodása során a megporzásban szerepet játszó finom por, bioaeroszol, a pollenallergia pedig az emberi immunrendszer kóros túlműködése, amit az apró virágpor szemcsék váltanak ki. A betegség lényege, hogy az embert körülvevő szokványos anyagokkal szemben is támadásba indul a szervezet immunrendszere. A megbetegedést több tényező, illetve ezeknek a tényezőknek az összegződése váltja ki.
A pollenalergiában szenvedő betegek száma becslések szerint eléri a kétmilliót (a gyakran ebből kialakuló, sokkal veszélyesebb asztmában szenvedők száma 90 000-re tehető, és ha nem veszi kezdetét egy hatékony megelőző program, úgy kb. tizenöt év múlva minden második magyar állampolgár allergiás betegségben fog szenvedni. Aki pollenallergiában szenved, ismeri az alapvető szabályokat: megfelelő porszívóval gyakori takarítás, ritka szellőztetés, szemcsepp, orrspray. Az allergiás időszakot zárt térben általában könnyebb átvészelni, ehhez számos eszköz nyújt segítséget.

Porszívó

HEPA szűrős porszívó

A régebbi típusú, zsákos szűrővel felszerelt porszívó készülékek esetében a nagyobb pollen és por darabok a porzsákban maradnak, ellenben a kisebb darabkák nem, ezeket visszafújják a levegőbe. HEPA (High Efficiency Particulate Air) szűrős porszívóval biztosíthatjuk, hogy a kisméretű allergének (icipici apró szemű por/pollen) ne kerüljenek vissza a porzsákból a lakás légterébe. A szűrőt alkotó rostok kusza rendszere lelassítja és megfogja az apró részecskéket, viszont ezeket eltávolítani is nehéz belőle, ezért nagyjából évente cserélni kell a filtert.
A HEPA szűrős porszívók alapkellékek a kórházakban és egyéb nagy légtisztaságot igénylő terekben. Eredetileg a negyvenes években az atombiztos óvóhelyekre fejlesztették, hogy a radioaktív porszemcséket is felszívja (0,4 mikronnyi méretig).

Vízszűrős porszívó

A 100%-os megoldás egy vízszűrős porszívó (vagy vizes porszívó) választása, mivel ezek a vízbe engedik bele a csövön beszívott levegőt. A víz ezután megköti a port, pollent, szennyeződést, és gyakorlatilag szinte semmit nem enged vissza a levegőbe a szőnyegről, padlóról feltakarított koszból. A takarítást követően a vízben úszkálnak a kártékony anyagok, nincs más dolgunk, mint porszívózás után egyszerűen a lefolyóba üríteni a koszgyűjteményt.
A vizes porszívó használata előtt csak annyit kell tenni, hogy néhány liter vízzel teletöltjük a porszívó tartályát. Egy vízszűrős porszívó hosszú távon gazdaságosabb ugyan, mint pollenszűrős társai, hiszen nem kell beléjük porzsákot tenni, de amikor vásárolni szándékozunk, akkor nem ez az olcsóbb.

Légkezelő

A porszívózás nem nyújt folyamatos védelmet a szálló pollen ellen, viszont léteznek mobil vagy telepített légkezelő berendezések, amelyek folyamatosan szűrik a helyiség levegőjét. Ezek általában több elven teszik élhetőbbé a lakótereket.
Egészen apró részecskéket is megfog a HEPA szűrő, nagyjából évente szükséges a cseréjeA porszívóknál már említett HEPA szűrő minden légtisztító alapfelszereltsége. Eltávolítja a port, a pollent és a poratka, valamint más allergének egy részét, a kiszűrt szilárd részecskék nem kerülnek újból a levegőbe. Hiányossága, hogy nem szűri meg a vegyszergőzt, a dohányfüstöt, illetve átengedi magán a nagyon apró részecskéket, vírusokat, baktériumokat.
Az aktív szenes szűrő már alkalmas a különböző szagok, gázok, vegyi anyagok megkötésére, viszont nem szűri meg a mikroorganizmusokat és a port. Az ionizátor önmagában is kapható termék, de legtöbbször a levegőkezelő berendezésekbe is beépítik. Lényege, hogy töltéssel látja el a levegőben szálló részecskéket, amelyek összetapadnak, és kihullanak a padlóra, így kevesebbet lélegzünk be belőlük.
Végül, de nem utolsósorban az iparban is használatos fertőtlenítési módszer az UV lámpa. Az UV sugárzás nagy energiatartalma révén megöli a baktériumokat, vírusokat, gombákat, ezáltal gátat szab a betegségek terjedésének.
Egy profi légkezelő berendezés ötvözi ezeket az eljárásokat, így folyamatosan tiszta, por- és mikroorganizmus-mentes levegőt lélegezhetünk be. A légtisztítókat elsősorban otthoni és irodai használatra fejlesztették ki, egy légtisztítónak tehát legalább egy 50 m2-es szobát kell ellátnia. A HEPA levegőszűrő csak akkor hatásos, ha azon keresztül áramlik át a levegő, és minél nagyobb a szoba, ez annál nehezebb. Ezért érdemes ionizátort is tartalmazó légtisztítót választanunk, hiszen az anionok bejárják a szobát.

A piacon megtalálhatóak olcsó és hatékony, valamint drága és kevésbé hatékony légtisztítók egyaránt. Itt is igaz, hogy a nagyon olcsó már gyanús, valószínűleg ezek nem nyújtanak teljes körű megoldást a légtisztításra. Egy professzionális légtisztító ára nettó 120-130 ezer forint körül kezdődik. Másrészt egy professzionális légtisztító tartós, és csak a szűrőt vagy az UV lámpát kell cserélgetni benne évente 8-10 ezer forintért.
A légkezelők fogyasztása nagyjából egy villanykörte teljesítményével azonos, 40-50 W, így jelentősen nem növelik a villanyszámlánkat. Vásárlás előtt érdemes érdeklődni, hogy mekkora a berendezés zajkibocsátása, ez főleg az éjszakai órákban lehet fontos szempont.

Kontrollált szellőztetés

A legbiztosabb módszer, az elsősorban passzívházakban alkalmazott hővisszanyerős szellőztetés, ami amellett, hogy folyamatosan friss levegőt biztosít, A legbiztosabb megoldást a vízszűrős porszívók nyújtjáka szűrők révén megakadályozza a pollenek bejutását a lakásba. Ráadásul a levegő hőtartalmát egy hőcserélő folyamatosan átadja a bejövő levegőnek, így a hőveszteség mindössze 5-10%.
A kontrollált szellőztetést általában már a ház építésekor be szokás tervezni, de vannak olyan szellőztető berendezések, melyek csak egy faláttörést igényelnek, és kisebb lakásokban is alkalmazhatók. A szellőztetőrendszer F6-os minőségű finomszűrője a por és pollen 60 %-át kiszűri, az F8-as finomszűrők - pollenallergiában szenvedőknek ajánlott a használata - pedig a por és pollen 90-95 %-át, még bizonyos baktériumokat is. A levegő kontrollált szellőztetés esetén ezért sokkal tisztább, mintha az ablakon keresztül engedtük volna be.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Bérces Balázs


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Átfogó iskolai szellőztetési megoldások pénzügyi támogatással

A legtöbb városunkban és településünkön jelenleg az iskolaépületek energiatakarékossága van célkeresztben. A meglévő támogatási jogcím Nemzeti Környezetvédelmi Program 12/2021. számú felhívása...


Helios EcoVent Verso

Az emelkedő energiatakarékossági követelmények miatt új építéseknél és felújításoknál is egyre tömörebb épületszerkezeteket építenek. Akövetkezmény: a helyiségekben nincs természetes légcsere, a...