Villámhárító rendszer

Földelő

A földelő a villámhárító-rendszernek az a része, amely közvetlen érintkezésben van a talajjal, és amelynek feladata, hogy a villámhárító által felfogott és levezetett villám áramot a nélkül oszlassa szét a talajban, hogy az a környezetre (személyekre, tárgyakra) veszélyt jelentene.

A földelő elrendezése kétféle lehet. Az ún. „A” elrendezésű földelő a talajba ágyazott vonalszerű, vízszintes és/vagy függőleges helyzetű vezetőkből áll. A „B” elrendezésű földelő gyűrű- vagy hálószerűen a talajba ágyazott vezetőkből épül fel (keretföldelő, betonalap-földelő stb.). Utóbbi elrendezésnél lényeges feltétel, hogy a földelő mérete összemérhető legyen az épület méretével.

Az épület földelőjét mesterséges és természetes földelők kombinációja is alkothatja. A természetes és a mesterséges földelő nem mindig választható szét egyértelműen. Így például a betonalap-földelőt általában természetes földelőnek szokás tekinteni, akkor is, ha a földelő feladatát nem a bordázott betonacél, hanem kifejezetten villámvédelmi célra szolgáló, sima felületű kör- vagy szalagacél látja el.

Levezető

A levezető feladata a villámáram levezetése a felfogótól a földelőhöz. A gyakorlatban sokszor okoz gondot a felfogó és a levezetők fizikai határának kijelölése. Általánosságban azt tekintjük felfogónak, ami a tetőn van, levezetőnek pedig az oldalfalon vagy épület belső terében elhelyezett, többnyire függőleges vezetőket. Ennél szakszerűbb, ha a felfogó és a levezető határának megállapításakor abból indulunk ki, hogy a villámhárítónak mely részére eshet a villámcsapás talppontja és melyikre nem. Az utóbbi részek ebben az értelemben a védett térbe esnek, és levezetőnek tekinthetőek.

Levezetőnek tekinthető továbbá a lapostetőn a felfogórudakat összekötő vezető, függetlenül attól, hogy hétköznapi értelemben a tetőn van. Ugyanakkor 60 m fölötti magasságú épületeknél az épület homlokzatának felső részét is védeni kell a közvetlen villámcsapások ellen, ekkor tehát a homlokzat felső részén elhelyezett vezető a felfogó részét képezi, annak ellenére, hogy az épület oldalán és nem a tetején van.

A levezető és a falfelület távolságának megválasztása tűzvédelmi szempontok alapján történik, annak érdekében, hogy a levezetőn a felfogót érő villámcsapáskor levezetett villámáram hatására keletkező hő ne okozhasson tüzet. A levezető falszerkezeten belül is létesíthető, ha tűzvédelmi vagy más megfontolások nem zárják ki ezt a lehetőséget.

Felfogó

Amikor ránézünk egy épületre, rögtön szembetűnik, hogy rendelkezik villámvédelemmel; villámhárítóval, másképpen, úgynevezett felfogókkal. Ezek a tető legmagasabb pontján helyezkednek el, és nagy keresztmetszetű huzalok kötik össze őket egymással, illetve a földdel. A felfogók feladata a villámok felfogása, majd biztonságos levezetése.

A felfogókat a védendő felület alakjának megfelelően a kiemelkedő részeken, valamint a széleken helyezik el, (pl. a tetőn úgy, hogy a becsapódó villám árama rövid úton levezethető legyen). A mechanikai stabilitás szempontja miatt a felfogórudakra, illetve a felfogóvezetőkre eltérő követelmények vonatkoznak A felfogórudak, illetve felfogóvezetők helyét úgy kell megválasztani, hogy lehetőleg az épület sarkainak, széleinek közelében legyenek, így képezzenek egy védett teret.