Csak sima aljzatra

PVC padló fektetés

Ezeket a padlókat csak simított felületre szabad lerakni. A felületi egyenetlenségek ugyanis hamar "átnyomódnak" a padló felszínére, és idő előtti kopásokat idézhetnek elő. Az egyenetlenségek eltüntetését önterülő aljzatkiegyenlítő felterítésével lehet eltüntetni. Ha régebben is PVC burkolat volt az aljzaton, akkor azt a ragasztóréteggel együtt maradéktalanul el kell távolítani.

Következő lépésben a szükséges padlólemez mennyiségét kell meghatározni. Minden oldalról legalább 10 cm-nyi ráhagyással számoljunk, mégpedig a falbeugrások figyelembevételével. Erre a pontos beszabás miatt van szükség. A felmért mennyiség alapján válasszuk ki a számunkra ideális szélességű tekercset. Mivel a PVC padlólemezek mintázata általában sem hossz, sem kereszt irányban nem hangsúlyozott, olyan tekercsszélességet válasszunk, amelyből a legkevesebb hulladék mellett tudjuk a helyiség padlóját lefedni. A toldást lehetőleg kerüljük. Már a vásárláskor gondoljunk a padlószegélyre is, mert az teszi majd teljesen befejezetté az új burkolatot.
A megvásárolt padlót legalább egy napig szoktassuk a helyiség klímájához, mégpedig kiterítve, vagy nagyon laza tekercsbe állítva, hogy visszanyerhesse az eredeti állapotát. Miután kisimult az anyag, fektessük az aljzatra, és a túlnyúló széleiket vágjuk le. E művelethez éles marokkés és acélvonalzó szükséges. Előbb az egyik oldalon, minimális visszavágásokkal igazítsuk egy lehetőleg hosszú, egyenes falrészhez. Az esetleges lineáris mintázatok a fallal párhuzamosak legyenek.

A PVC padlók leragasztása házilag is könnyen megoldható

Több figyelmet igényel a falbeugrásokba, sarkokba történő beszabás. Előbb mindig az oldalfal, majd az ezen túlnyúló részt lefedő darab kontúrját jelöljük be egy filctollal. Ilyen esetekben a padlót középen felhúzva ideiglenesen rövidítsük meg. A felesleges részeket vágjuk le. A sarkoknál a túlnyúló rész átlós irányú bevágását követően lehetőleg acélvonalzó mentén vágjuk le a felesleges padlószélt. Egyszerű ajtótokoknál hasonlóan járjunk el, a tagoltabb szélkiképzésűeknél azonban ajánlatos kartonsablon alapján kivágni a tok helyét. Ha toldásra kényszerülünk, akkora az átfedéssel egymásra fektetett padlólemezek alá helyezzünk acéllemez csíkot, és acélvonalzó mellett mind a két anyagot egyszerre vágjuk át.
A PVC padlókat általában teljes felületükön célszerű leragasztani, ám kisebb felületek és vékony padlóanyagoknál használhatunk kétoldalas ragasztószalagot is. Ezzel a széleken kívül átlósan is rögzítsük a padlót, mert ezzel is csökkentjük a mozgási lehetőségét.
A teljes felületén leragasztott padló jobb megoldás. E célra diszperziós padlóragasztót használjunk, amit 2 mm fogmélységű kenőlappal egyenletesen kell felteríteni. A ragasztót a beszabott padlólemez felének visszahajtását követően ajánlott az aljzatra felteríteni, majd szikkadás és kiszellőzés után rásimítható a felhajtott padlólemez. A légbuborékokat hengereléssel kell alóla kinyomni. A ragasztás csak két szakaszban végezhető el, de így kivédjük a padlóanyag nyúlását, hullámosodását. A ragasztott padlót csak 24 óra elteltével lehet használatba venni, és 72 óra múlva érheti nedvesség.
Befejező művelet a szegély felszerelése. Ez lehet műanyag szegélyléc, amit sarok és véglezáró elemekkel és dübeles, csavarozott rögzítő lemezekkel lehet a falra erősíteni. A lágyszegély helyigénye elhanyagolható, és csak ragasztással lehet a padlóra erősíteni, ám ez kevésbé elegáns megoldás.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: padló, PVC

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-536/PVC_padlo_fektetes