Sérült, hiányos és szennyezett bankók, érmék

2012-06-02 13:31:27 | Módosítva: 2012-06-05 22:32:18

Szinte mindenki be tud számolni olyan élményéről, amelynek során korábban diákigazolványa, később bérlete, végül pénze kimosásra került, amelyet azt követően vagy tudott használni, vagy nem. Míg a különböző igazolványok és okiratok pótlása egyszerűnek tűnhet, addig a bankjegyekre és érmékre különböző szabályok vonatkoznak, amelyek általában ismeretlenek a fogyasztók – és nemkülönben a vállalkozások – számára.

Mielőtt kitérnénk arra, mit tegyünk a sérült vagy hiányos bankjeggyel és érmével, nem árt tudni, mit is takarnak az egyes fogalmak. Hiányos bankjegyről akkor beszélhetünk, ha az lyukas, vagy csonka, azaz a hiányzó rész meghaladja a 3 millimétert. Sérült ellenben akkor, amikor állapota – fizikai, vegyi vagy más hatás miatt – megváltozott. Az érme nehezen felismerhető abban az esetben, amikor megkopott, jelentősen elszíneződött, vagy állapota nem teszi lehetővé annak felismerését, sérült pedig az, mely eredeti alakját elveszítette.

Amennyiben egy forintbankjegy vagy forintérme nehezen felismerhető, vagy sérült, azt fizetési művelet során senki nem köteles elfogadni, azaz mind a vállalkozás, mind a fogyasztó mondhatja azt; sérült, ezért másik, sértetlen érmét vagy bankjegyet kér.

Fontos tudni, hogy amennyiben mégis sérült bankjegy vagy érme kerül hozzánk valamilyen úton-módon, akkor sem kell kétségbeesnünk, sőt, több lehetőségünk is van a probléma megoldására. A legegyszerűbb mindjárt a Magyar Nemzeti Bank lakossági pénztárához fordulni – ez Budapesten az V. kerületben a Kiss Ernő utca 1. alatt található meg, ahol költségmentesen átváltják ügyfélfogadási időben az oda fordulók sérült bankjegyeit és érméit. Természetesen nemcsak személyes címletváltásra van mód, postai úton is kérelmezhetjük azt, értéklevél formájában. Ha az MNB ebben az esetben megállapítja a kérelem jogosságát, postai úton vagy átutalással juttatja el az ügyfelek részére az adott összeget.

Ki váltja be és milyen feltételekkel?

Jó hír, hogy nem kizárólag az MNB tud segíteni az ügyben, hanem bármely bank, takarékszövetkezet vagy akár postahivatal is. Ezen szervezetek címletváltás keretében összesen ötven darabig fogadják el a nehezen felismerhető, valamint sérült bankjegyeket és érméket. Nem árt azonban tudni, hogy ennek – ellentétben az MNB eljárásával – különböző feltételei is lehetnek. Így például korlátozhatják azon fiókok körét, amelyek ilyen tevékenységet folytatnak, azaz nem biztos, hogy a hozzánk legközelebb eső bankfiók foglalkozik váltással. Az is lehet, hogy bankszámlához kötik a szolgáltatás igénybevételét, sőt, díjat is felszámíthatnak érte. Így ha ilyen pénzzel rendelkezünk, címletváltás előtt feltétlenül érdeklődjünk, hogy milyen feltételekkel teszi meg azt számunkra a bank, vagy éppen a posta, hogy a későbbiekben ne érjen minket kellemetlen meglepetés.

Akár az MNB-hez, akár a postához vagy valamely bankhoz fordulunk, vigyázni kell arra, hogy egyik sem köteles azt a bankjegyet vagy érmét átváltani, amelynek valódisága vagy névértéke nem állapítható meg, valamint azt szándékosan csonkították meg (például félbevágták, átlyukasztották). Hiányos bankjegy pedig csak akkor váltható át, ha a bankjegynek a felénél nagyobb részét benyújtják.

Érdekes megnézni, hogyan működik a folyamat a gyakorlatban. A bank vagy a posta pénztárosai azonnal becserélik a sérült vagy éppen csonka bankjegyet, érmét, ha a helyszínen minden kétséget kizáróan meg tudják állapítani a becserélési kérelem jogosságát. Azaz megnézik, megállapítható-e a bankjegy címlete, valódisága, mennyisége. Ha nem tudják a becserélhetőséget megállapítani, akkor – természetesen átvételi elismervény és jegyzőkönyv felvétele után – szakértői vizsgálatra elküldik az MNB-hez, ahol a vizsgálat után sor kerülhet a becserélésre – ha annak feltételei fennállnak.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: pénz, bankó, bankjegy

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-5785/Serult__hianyos_es_szennyezett_bankok__ermek