WC öblítő szelepek

2012-06-19 22:55:46 | Módosítva: 2014-02-11 11:11:15

A különálló WC helyiségek általában nem túl tágasak és a fürdőszobában elhelyezett WC csészék is csökkentik e helyiségek szabad területét. A csészékhez pedig többnyire egy öblítőtartály is tartozik, amely falra szerelt, vagy maga a WC monoblokkos, azaz a tartállyal egybeépített. Ez utóbbi is helyigényes megoldás, a falra erősített tartályok pedig már korszerűtlenek még akkor is, ha az öblítővizük mennyiségét szabályozni lehet. Van azonban ennél hely- és víztakarékosabb öblítési megoldás is.

Ez utóbbi szempont pedig nagyon is lényeges, mivel az otthoni vízfelhasználás mintegy 30-32%-a a WC öblítésekor folyik el. A fürdés mellett ez a másik nagy otthoni „víznyelő”. Egészen a közelmúltig a magasra telepített, húzóval működtethető tartályok voltak elterjedtek, amelyek jelentős hátránya volt korábban, hogy öblítéskor az egész tartály kiürült, ami általában 12 l-nyi vizet jelentet. Ezen kívül a WC helyiségekben van egy másik probléma is, nevezetesen az öblítéshez szükséges tartályok elhelyezése. Ezek bizony vagy nehezen elérhetők, vagy a csésze mögött elég sok helyet foglalnak el.

Sokkal hely- és víztakarékosabb megoldást jelent a hálózati vízvezetékre csatlakoztatható WC öblítő szelepek használata. Ezek sem egyformák, viszont felszerelésük az öblítő tartályoknál elegánsabban megoldható. A különféle gyártmányok (Mofém, Grohe, Schell stb.) többé-kevésbé hasonló működésűek, és típusaik 1-6 bar víznyomású hálózatba köthetők. Az öblítő szelepek külső szerelést is lehetővé tesznek, ám igényesebb kivitelezésnél tápvezetékük a falba fektetve burkolattal takarható el, és csak a szelep kerül a burkolaton kívül.

Beszerezhetők folyamatos működésű, hagyományosnak mondható öblítő szelepek is, ám a korszerűbb gyártmányok már automatikusan zárják el a vizet, és akár két funkciós működésre is módot adnak.

Az egyszerűbb hagyományos kivitelű öblítő szelepek a kezelőgomb elfordításával az igénynek megfelelő mennyiségű öblítő vizet engednek a WC csészébe. Az öblítővíz nyomása általában szabályozható, a vizet a kar elfordításával, vagy elengedésével kell elzárni.

Az igényesebb gyártmányok már automata működésűek, azaz a nyomógomb vagy a kezelőkar megnyomásával csak adott mennyiségű vizet engednek a csészébe, és ezt követően automatikusan lezárják a szelepet. Az öblítővíz nyomását minden ilyen típuson szabályozni lehet, a kieresztett víz mennyisége pedig többnyire 6-9 liter közötti, amit egyes szelepeken igény szerint szabályozni is lehet. A szelepek átfolyási mennyisége általában 1-1,3 l/mp, ami szinte minden gyártmánynál közel azonos érték. Ezek az öblítő szelepek már külső megjelenésükben is igényes kivitelűek és főként beépített vezetékezéssel nyújtanak dekoratív látványt. Mivel a víztakarékosság ma már alapvető szempont, ez a WC öblítő szelepeknél is változást hozott. A korszerű öblítő szelepek már kétfunkciósak, azaz fő- és takarékos öblítést tesznek lehetővé. Ez többnyire 3, illetve 6-8 l-es öblítő mennyiséget jelent, amelyeket két külön gomb megnyomásával lehet működésbe hozni.

A legújabb fejlesztések eredményeként megjelentek a teljesen automatikus, és elektronikusan vezérelt működésű WC öblítő szelepek, amelyeknek a falon kívül csak a nyomólapjuk látható, a működésükhöz pedig – gyártmánytól függően - 9 V-os elem, lithium akkumulátor, vagy hálózati transzformátor szükséges. Mivel ezek csak falba süllyesztett szereléssel telepíthetők, ezért inkább felújítási munkák alkalmával célszerű a beépítésük.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-5807/WC_oblito_szelepek