Indul a Formula Student autóverseny

MTI

2012-08-17 22:53:24 | Módosítva: 2012-08-17 23:03:47

Pénteken kezdődik az idei Formula Student autóverseny a győr-gönyűi kikötőben, a saját építésű autók hétfőig tartó viadalán négy magyar és harminchét külföldi csapat indul, közülük tízen elektromos meghajtású géppel.

A Formula Student programján pénteken és szombaton csapatregisztráció és műszaki vizsga szerepel. A vasárnap délután a pályabejárásé, az este az időmérő edzésé, míg a hétfőn fél tíztől estig tartanak a futamok.

A mezőny tizenegy ország egyetemeiről érkezik a kikötői betoncsíkhoz, amely harmadik alkalommal szolgál a verseny helyszínéül.

A hazai egységek közül a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem két nyitott vezetőfülkés járművet indít, a kecskeméti főiskolások már másodszor mérik össze tudásukat Európa legjobbjaival, a szegedi egyetem csapata pedig első alkalommal indul a versenyen.

A szervezők korábbi tájékoztatása szerint tavalyelőtt még csak tizenegy csapat vett részt az első hazai futamon, tavaly már 30 versenyzett a győzelemért. 

A kisalföldi verseny presztízsét jelzi, hogy az internetes nevezés kezdete után 52 másodperccel már beteltek a helyek, ugyanannyian maradtak hoppon, mint ahányan végül rajthoz állhatnak. A négynapos megmérettetésre a legtöbben Németországból érkeznek, de jönnek versenyautó-építő fiatalok Nagy-Britanniából, Franciaországból, Finnországból, Oroszországból, sőt Indiából is.


Forrás: www.formulastudent.com

A nemzetközi esemény alapvetően konstruktőri verseny, az értékelésnél az alkalmazott technikán, technológián van a hangsúly, nem a sebesség és a pilóták bravúrja a döntő.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

MTI

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-5910/Indul_a_Formula_Student_autoverseny