Rönk- és gerendaházak

2012-10-24 13:15:08 | Módosítva: 2012-10-31 22:09:43

Nem minden szempontból tartoznak a készházak tárgykörébe a rönk- és gerendaházak, a gyors építési technológia alapján (3 hét alatt szerkezetkész állapot) mégis idesorolhatóak.

Németországban a legrégebbi, még használatban lévő favázas házak szerkezete a 13. századra datálható. Ez azt bizonyítja, hogy a fa, szakszerűen megmunkálva, a nedvességnek, penésznek és a kártevőknek ellenáll, a kémia segítsége nélkül is. Manapság a rönkfából való építkezés reneszánszát éli.

A rönkházak legnagyobb előnye a téglából vagy kőből rakott épületekkel szemben, hogy szinte pillanatok alatt fel lehet építeni, nem kell várni a falak szép lassú kiszáradására, azonnal lehet kezdeni a belső munkákat. Mint természetes anyag, a fa olyan képességgel is rendelkezik, hogy nedvességtartalma a környezethez alkalmazkodik. Ez azt jelenti, hogy magas nedvességtartalom esetén a légtérből vizet von ki, majd – amint szárad a levegő – ezt kibocsátja magából. A falak hőszigetelése kiváló. A 16 cm-es átmérőjű rönkfa esetén a fal hőszigetelése önmagában kétszer jobb, mint a kétoldalt vakolt B30-as illetve a 38 cm-es kisméretű téglafalé.

A faházak tűzvédelmét a vegyi kezeléseken (égéskésleltetők) kívül a nagy keresztmetszet adja. Mivel a széles gerendák, rönkök átmelegedése nagyon hosszú idő, így tartós szúrólángtól gyulladnak csak meg. Ilyenkor kb. 1 cm mélyen beégnek, a keletkező elszenesedett réteg azonban az oxigén utánpótlást elzárva megakadályozza a tűz terjedését.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: rönk, gerenda

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Rönkből készül

Amikor egy fát kénytelenek vagyunk kivágni, ezután is sok mindenre használhatjuk még, nem csak fűtésre. Összeszedtünk néhány ötletet, mikor, miként élhet tovább, a már nem élő fa.


Rönkök a lakásban

A fák állva halnak meg, tartja a mondás. Ám a kivágott fák különféle módokon a lakásunkban is hasznosíthatók, ezzel becsempészve a természet egy kis darabját otthonunkba. Ötletadóként most ilyen...