Lámpa-floráriumok

2013-03-29 11:05:35 | Módosítva: 2013-03-30 09:51:02

A nemzetközi bútor- és iparművészeti kiállításokon sorra felbukkannak olyan alkotások, ahol a művész életre szeretné kelteni a tárgyat. Ez legegyszerűbben úgy kivitelezhető, ha valamilyen növénnyel párosítja. Ebből az „együttműködésből” csak jó sülhet ki, mert egy növény még semminek a látványát nem rontotta el.
A lápa-floráriumokkal több iparművész is kísérletezett, közülük az egyik legeredményesebb a Mexikói születésű, de ma már Hollandiában élő José de la O. E lámpák művészi mondanivalója abból indul ki, hogy a lámpában lakó fény nem csupán egy eszköz, aminek köszönhetően sötét esetén is láthatjuk, amit szeretnénk. Több annál, minden élet alapja, hiszen a növények lételeme, a növények pedig az emberi élet alapjául szolgáló táplálékot adják.


Követelmények

A lámpa-floráriumoknak néhány speciális követelménynek kell megfelelniük a hagyományos lámpákhoz képest, aminek fő oka, hogy a növényeknek a fényen kívül másra is szükségük van: például vízre. Márpedig a víz és az elektromosság nem igazán jó barátai egymásnak. Napjainkban azonban már számos olyan profi szigetelési technika ismert, ami ezt a problémát könnyen megoldja.



A lámpában lévő izzó egy speciális darab, ami fokozottan sugároz abban a fény-hullámhossz spektrumban, ami a növények fejlődéséhez szükséges. Ha ilyet nem tudnánk szerezni a megfelelő méretben, akkor bármilyen nem melegedő izzó jó, például a LED-esek. Ekkor azonban a lámpa-florárumot tartsuk olyan helyen, ahol nappal természetes fény éri. Így a növények is megkapják a számukra szükséges mennyiségű- és minőségű fényt, este meg a lámpában díszítenek, még ha az a fény számukra haszontalan is.

Egyedi típusok

A képeken látható egyedi típusokat azért nem túl egyszerű elkészíteni, ám egy hagyományos téglatest alakú floráriumot is berendezhetünk, amit felső világítással látunk el, és sötétedés után így is kiváló, és dekoratív fényforrást kapunk, ami az egész szoba hangulatát meghatározza. Amellett azonban hogy hangulatos, a párásító hatása sem elhanyagolandó, ugyanis az emberek felső légúti megbetegedésekre sokkal fogékonyabbak száraz levegőjű terekben, mint ahol a levegő megfelelő páratartalmú. Azaz e szép díszek világítanak, hangulatosak és az egészségünkre is jó hatással vannak.



José de la O lámpáiba a bázisföld, tőzeg és moha keverékébe nem csak klasszikus floráriumi növényeket (kis növésű, levelével díszítő, páraigényes) ültetett, hanem fűszernövényeket is. Nem hiába nyert velük a Fenntartható Design Innováció, Eco Architecture, Green Building versenyeken.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Nagy Z. Róbert


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

LED a kompakt fénycsövek és a hagyományos izzók ellen

A LED termékek bevezetésével párhuzamosan az Óbudai Egyetem közreműködésével vizsgálták a hazai fogyasztói szokásokat, a korszerű fényforrások használatát. Mintavétel alapján felmérték a magyar...


Fények és árnyékok

A jelenkor embere megpróbálja uralni környezete fényviszonyait. A természetes fényt szükséglete szerint kizárja, vagy beengedi, a mesterséges világítást bármikor föl- és lekapcsolja. Gondos...